Aktuális

Miért akar minden nõ gyereket…?!

„Óriási csalódás volt nekem, hogy a férfi, akit szeretek, nem akar tõlem gyereket. A kolléganõim mindig is mondták, hogy csak rajtam múlik a dolog. De én nem akartam õt csapdába ejteni.” Ismerõs a helyzet?




Gáborral évek óta nem találkoztunk. Kérdem, mi van Jutkával, akivel olyan jól megvoltak. Ki-ki nevelte a saját gyerekeit, tudom meg, Gábor is a két lányát, Jutka is a sajátját, és tiszteletben tartották egymás életterét. „Csak aztán jött egy fiatal versenyző” – mondja mosolyogva. „És beköltözött hozzád?” Bólogat. Jól megvannak, nagy szerelemben, mondja. Csak hát a nő harmincéves. „És gyereket akar, ugye?” Gábor arca elkomorul: „Igen.”
Szokványos történet manapság – idősebb férfi, aki megjárta a hadak útját, és nyugalomra vágyik:
– Tudod, nekem már nem mindegy, melyik csészéből iszom a kávémat – árnyalja a képet Gábor. – És végre szeretnék egy kicsit magamnak élni, szeretni, és élvezni, hogy szeretnek.
A történet másik fele is szokványos: harmincas nő, akinek megállíthatatlanul ketyeg a biológiai órája, és gyereket, családot szeretne.
Nem mondok Gábornak semmit, de tudom, mi következik. Pedig nem vagyok jósnő. De hát, ilyenek vagyunk, mi nők, és ők, férfiak. A magunk vágyainak és biológiai programjainak engedelmeskedünk, és ezen az úton néha találkozunk, és együtt haladunk, máskor pedig elválunk.

Történeteinket az élet írta, és a Nők Lapja május 23-án megjelenő számában olvashatjátok őket!





Még több az e heti Nők Lapjából:




• Édes keserves kettes » 
• Gyerekekről gyereknapon »
• Kismamaként is szépülj, de okosan! »
• Túl az Óperencián »
• Nyíltan és örökbe »
• Indián kerestetik »
• Napfényes levesek »
• A bölény most egy lábon áll » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top