Aktuális

Gaál Noémi legszívesebben kánikulát jósol

Akkor is derûs, ha téli hózáporokról számol be, pedig ha rajta múlna, csak verõfényt ígérne, a nyár számára a tökéletes évszak. Görögországi nyaralásról, babavárási terveirõl, szerelmes pillanatokról mesél.

– Milyen időt jósolsz a legszívesebben?

– Meleget. A nyár számomra a tökéletes évszak. Nem szeretem a sötétséget, viszont imádom a napot. A kánikula sem zavar soha. Így június felé minden évben abban bízom, hogy ez lesz az a nyár, amelyik tele lesz szabadsággal, felszabadultsággal, dinamizmussal, utazással.

– Tavasztól őszig folyamatosan?

– Igen.

– Ez utoljára a gimnáziumban volt reális.

– Akkor sem adom fel.

– Ehhez örökölni vagy nyerni kéne…

– Ez nem így van.

– Hol a szabadság, utazgatás, ha közben be kell járni dolgozni?

– A szabadság nem azt jelenti, hogy nincs munkád, hanem felesleges kötelezettségektől mentes életet. A munkáimmal nincs bajom, sőt, szeretem őket.

– Akkor milyen szabadságra gondolsz? Leépíteni a pasit május körül, és irány a nagyvilág?

– Ez nem fair kérdés. Nyilván nem erről van szó, inkább arról, hogy ha gondolok egyet, akkor felkerekedhessem, és irány a nagyvilág, ha mást gondolok, akkor bebújhassam a hálószobába, és öt filmet végignézzek. Alapvetően ne nyomasszon semmi határidő, semmi olyasmi, amihez alkalmazkodnom kell.

– Mihez kell alkalmazkodnod?

– Sok mindenhez. Elsősorban a lelkiismeretemhez, azokhoz a feladatokhoz, amelyeket magam támasztok, tűzök ki.





– Melyek ezek?

– Van két üzletem, a tévés munkával is jár néhány olyan kötelezettség, amely elé oda kell állni, és ezeken túl is van néhány magam vállalta feladat. Felkérések, iskola, száz dolog. Tudom, hogy ezeket magam kreálom, de muszáj eleget tenni nekik, ha törik, ha szakad.

– Min vagy kin múlik, hogy szabadabbnak érezd magad?

– Amióta az eszemet tudom, nagyon kötelességtudó lány vagyok, aki meghatározott úton halad. Annak ellenére, hogy rengeteg dolgot „csak úgy” odapakolt elém az élet, de ha már odatette, akkor kötelességgé vált.

– Mi az út?

– Leérettségiztem, három hónapot eltöltöttem Angliában, próbálkoztam pár iskolával, amivel úgy gondoltam, hogy tudok valamit kezdeni. Divatmenedzser, szálloda, ilyesmi. Meg egy szépségverseny, ami után belecsöppentem a televíziózásba. Kezdtem a Kérdezz! Felelek című vetélkedővel, Egri Jánossal, amely ment vagy hét évig, aztán jött a kereskedelmi tévé. Időjárás-jelentő lettem, ami számomra – akinek az időjárás annyit jelentett, hogy időnként esik, időnként fúj, és van négy évszak – elég nagy ugrást jelentett.

– Miért? Azt a néhány szakkifejezést pár hét alatt meg lehet tanulni, a többi meg képernyős rutin.

– Lehet, hogy kívülről így tűnik a dolog. Annak idején az Országos Meteorológiai Szolgálat stúdiójából jelentettünk, leültünk egy óriási adathalmaz elé, és kódokat fejtegettünk, frontokat rajzoltunk, ciklontérképeket nézegettünk. Szerencsére volt egy segítségünk, Nadrai Attila meteorológus, akire mai napig számíthatok. Nincs súgógép, fejből mondom az egészet. Sőt! Több mint egy éve minden héten leülünk Dancsházi Hajnallal, aki színésznő, és a szakmai munkáról beszélgetünk. Kielemezzük azt a másfél percet, ameddig a képernyőn látszottam, szövegeket, kiejtést gyakorolunk. Már talán nem lenne muszáj rendszeresen bejárnom a meteorológiai szolgálathoz sem, hiszen ennyi év után az adatok alapján én magam is tudom, jön-e hidegfront. De engem továbbra is érdekel a háttér, ezért időt, energiát nem sajnálva dolgozom azon, hogy a lehető legjobb legyek. A munkámhoz hozzátartozik a külsőm is, azzal is rengeteget törődöm. Szerencsére nem vagyok hízásra hajlamos alkat, de inkább tornázom, edzek, hogy külsőre is jó formában maradjak. Ebben nyilván benne van egy adag hiúság, és benne van az is, hogy elvárom magamtól a tőlem telhető maximumot.

– A világ legjobb időjárás-jelentője szeretnél lenni, vagy más irányokban is gondolkodsz?

– Kommunikáció szakos hallgató vagyok a Kodolányi János Főiskolán. Tizenhat év televíziós munka van mögöttem, sok mindent megtanultam ennyi idő alatt, a suliban is ezzel foglalkozom. Ha a jövőmre gondolok, nem ragaszkodom ahhoz, hogy életem végéig a képernyőn szerepeljek. Adott esetben szívesen használnám a bennem felgyülemlett tudást akár háttérmunkában is. De működik két vállalkozásom is, melyeket szintén több mint tíz éve vezetek.





– Milyen boltok? Divat, ruhák?


– Olyannak látszom, akit csak az ilyesmi érdekel?

– Nem, de magad mondtad, hogy korábban divattal foglalkoztál.

– Érdekelt a divat, sőt, divattervező szerettem volna lenni kislány koromban, ma már viszont nem hoz lázba. Ha tehetem, farmerben, pólóban járok. Egy ajándékboltom van és egy videotékám, ma már főleg dévédékkel.

– Szóval a tücsök és a hangya közül…

– Hát, ha nincs más választásom, akkor inkább a hangya. Egy előrelátó hangya. Hú, de vonzó! Ha döntéseket kell hoznom, mindig felmérem a lehetséges legrosszabb eredményt, és amennyiben azt is be tudom vállalni, akkor vágok neki.

– A kapcsolataidat is így rendezed?

– Többnyire elfogadó vagyok, ha már eljutottunk egy pontig.

– Van egy nő, akit már elég régóta láthatunk a képernyőn, jól is néz ki…

– Furcsa dolog az ismertség. Szerintem te sem gondoltad, hogy már tizenhat éve képernyőn vagyok. Az időjárás-jelentés szerencsére hosszú távú munkát jelent, és maga a téma sem olyan, ami szélsőségeket váltana ki a nézőkből. Szerintem Magyarországon nem igazán fogadják el az emberek, hogy viccet csináljunk az időjárásból.

– Azért vannak apró trükkök. Nálad az a korszak, amikor mindig átléptél az ábrák előtti palánkon.

– Igen, a „lépegetős” időszak. Nyilván sokan vannak, akik akkor jegyeztek meg.

– Ha már ábrák, napocskák, térjünk vissza a nyárra.

– Nap- és tengerimádó vagyok, ezért helyénvaló a kérdés, viszont idén legföljebb egy hét nyaralás tűnik esélyesnek. A párommal kettesben elutazunk Görögországba. Most bújjuk a katalógusokat.

– Egy hét, elég szerény terv.

– Nem igazán hivalkodó, az biztos. Amikor nem tévézem, akkor gőzerővel dolgozom a boltokban. A párom se tud könnyen elszabadulni.

– Szóval a kötelességtudat legyőzi a vágyaidat?

– Igen. Mostanában kezdek rájönni arra, hogy talán jobban oda kéne figyelni magamra. Idő kellett ahhoz, hogy észrevegyem, hogy fel is kell tölteni az energiaraktárakat. Bennem nagyon erős az a tudat, hogy minden feladatot azonnal el kell végezni.

A teljes cikket a Nők Lapja május 30-án megjelenő számában olvashatjátok!









Még több az e heti Nők Lapjából:
• Tökös kis falatok »
• Az egykori állami gondozott ma sorstársain segít »
• Gaál Noémi legszívesebben kánikulát jósol »
• Várakozó állásponton »
• 4 utazási betegség 4 természetes gyógymódja »
• Mennyi az ideális nyaralás? »
• Találkozás egy indiánnal »
• Álruhás riporter a közértben »
• A nyár „igent” ígér » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top