Aktuális

Nemdohányzók Világnapja

Végre megszabadulhatunk a dohányfüsttõl. Tegyünk is érte!




Nem igaz, hogy dohányfüst tizedeli a magyart. Az igazság az, hogy legalább minden ötödik haláleset hátterében a dohányzás okozta betegség áll. Magyarországon kb. 28.000 ember hal meg évente dohányzás okozta betegségben, közülük 2300 passzív dohányos, akit mások cigarettafüstje öl meg.
A dohányfüstös levegőt rákkeltő anyagnak minősítette az Egészségügyi Világszervezet, mégis szívjuk. A dohányos azért, mert nem tud, vagy nem akar meglenni nélküle, a nemdohányos pedig azért, mert nem tudja mindig elkerülni. Pedig a Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint mindenkinek joga van az egészséges környezethez, amelynek betartatása az állam kötelezettsége – lenne.

Az Európai Unió számos tagja teljes dohányzási tilalmat vezetett be a zárt közterületeken és a tömegközlekedési eszközökön. A füstmentes környezet biztosítása elsősorban a nemdohányzó többség érdekeit védi. Jótékony hatásaiból azonban a dohányzók is részesülnek, hiszen kevesebb cigarettára gyújthatnak rá, és a korlátozások leszokásra ösztönzik őket.
Egy rákkeltő anyagtól azonban nem elegendő úgy védeni a társadalmat, hogy egy szűk helyről megpróbáljuk azt kirekeszteni. Nem a dohányos az üldözendő, hanem a dohányfüst.

Az OEP milliárdokat költ a dohányzás szövődményeire, a dohányzás okozta betegségek kezelésére. A tüdőrák és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) a 3-4. leggyakoribb halálok. Mindkét betegség 80-90%-ban dohányzás miatt alakul ki, és ketten együtt mintegy 8000 ember életét veszik el évente Magyarországon.

A dohányosok többsége szívesen megszabadulna a cigarettától, azaz meg szeretne gyógyulni, de nem tud. Mindössze minden harmincadik leszokási próbálkozás szokott sikeres lenni, amennyiben a dohányos semmilyen segítséget nem vesz igénybe.





Az egyik legnagyobb tévedés, hogy a leszokás pusztán akaraterő kérdése. A nikotinfüggő dohányos gondolkodását, életritmusát az vezérli, mikor kell hozzájutnia a következő szippantáshoz, a következő adag droghoz, a nikotinhoz. 
 




Eddig alig állt rendelkezésünkre igazából hatékony, a leszokást elősegítő módszer, amellyel a nikotin által fenntartott ördögi kört meg tudtuk volna szakítani.
Korábban a nikotinpótló készítményekkel próbálkoztak a legtöbben. A betegek gyógyítása orvosi feladat. Az orvos feladata eldönteni, mi az adott beteg számára az ideális kezelés, a tanácsai pedig megduplázhatják a leszokást segítő gyógyszer hatékonyságát. Ma már olyan minden eddiginél hatékonyabb nikotinmentes tabletták állnak a rendelkezésünkre, amelyek orvosi utasítás mellett biztonsággal alkalmazhatók, és megsokszorozzák a leszokás esélyét. Hatásuknak köszönhetően csökken a füstölés utáni vágy, és enyhülnek a nikotin hiánya okozta elvonási tünetek is. Ha azonban a leszokni vágyó a gyógyszer szedésének ideje alatt mégis rágyújt, a szer hatóanyaga képes a dohányzás által korábban kiváltott kellemes megelégedettségi érzést is csökkenteni. A legújabb nikotinmentes gyógyszerhez minden beteg térítésmentesen magatartási támogatást is kap.

Magyar Tüdőgyógyász Társaság „Együtt a dohányzás ellen!” címmel 2007-et a dohányzás elleni küzdelem évének nyilvánította. Az ország valamennyi tüdőgondozójában dolgozik olyan szakorvos, aki elvégezte a leszokást segítő akkreditált tanfolyamot, és ki tudja választani a dohányos számára leghatékonyabbnak tartható gyógyszert és módszert.
Minden második dohányos évente megpróbálja letenni a cigarettát, szeretne kigyógyulni betegségéből. Végre jó eséllyel meg is teheti. A leghatékonyabbnak tartott gyógyszerek vényre kaphatók, és a szakszerű orvosi tanáccsal hatékonyságuk még tovább növelhető. A dohányos legkönnyebben a háziorvosához fordulhat segítségért.

 
Magyar Egészségvédelmi Alapítvány
egeszsegvedelmialapitvany@mail.tvnet.hu
www.megved.hu


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése