„Ne kongassunk vészharangot a család felett!”

– Mást sem hallani manapság, minthogy a család válságban van, és a fiatalok alig-alig házasodnak – mondja kicsit rosszkedvűen dr. Koltai Mária pszichiáter, az 1989-ben létrejött Magyar Családterápiás Egyesület elnöke. – Közben arról ritkán beszélünk, hogy változó korban élünk, amelyből kiveszett a régi értékek többsége, de újak még nemigen jöttek létre. Egy feje tetejére állt értékrendű világban, hogy a csudába’ maradhatna a család intézménye változatlanul?! 2007-ben már nem a régi polgári családok életrendjét vagy a tradicionális parasztcsaládok kötődéseit kellene keresgélnünk-siratnunk, inkább arra kellene figyelnünk, hogy rengetegen élnek élettársi kapcsolatban, úgynevezett patchwork családban (a szülők a gyerekeiket is viszik magukkal az új kapcsolatba) és egyszülős családban. Az egyszülős család is család! Nekünk, szakembereknek az a feladatunk, hogy segítsük az embereket (a fiatalokat) abban, hogy biztonságot találjanak az új együttélési formákban. Ráadásul mindez világjelenség, pontosabban euro-amerikai tendencia, és nem magyar „átok”!

– Eszerint egy kaliforniai kertváros családi pokla nem tér el lényegesen egy tizedik emeleti, pesti panelétől.

– Minden család egyedi és megismételhetetlen, de bizony a tendenciák hasonlóak. Amikor a családterápiás módszert kidolgozta egy amerikai kutatócsoport a múlt század ötvenes éveiben, a család ott is válságjeleket mutatott. Válások, gyökértelenség, rengeteg bevándorló… Az sem véletlen, hogy Olaszországban terjedt el leggyorsabban e módszer, hiszen ott a hatvanas években sok elmegyógyintézetet bezártak, és a tradicionális olasz családok nem tudtak mit kezdeni „szabálytalan” szeretteikkel, tehát külső segítség kellett. Aztán a terapeuták ott is segítettek, ahol nem az ember, hanem a kapcsolat volt beteg. E módszer épp azért vált sikeressé-népszerűvé, mert a kidolgozói rájöttek: a családot egységes közösségként kell kezelni, azaz nem elég egy-egy tagját segíteni. A teljes család közreműködésével sokkal könnyebb átvergődni a krízishelyzeteken!

Mintafeleség
A nő jó feleség akart lenni. A szülei elváltak, az édesanyja kamaszkora óta fütyült rá, tehát mintául választotta az anyósát: úgy robotolt otthon, mint az idős asszony. Minden áldott nap főzött (munka után), mosott, mániásan takarított, a férjének még az alsóneműjét is kivasalta. Esténként holtfáradtan zuhant ágyba, beszélgetés, meghitt együttlét, szex alig… Öt év múlva a férje bejelentette, válni akar. A nő zokogott, hiszen „mindent megtett”, nem is veszekedtek, aztán utolsó esélyként családterápiára mentek. Ott derült fény – meglehetősen gyorsan –, hogy ki, mit várna a másiktól, ott robbant ki a férfiból: „Nekem nincs párom, csak háztartási alkalmazottam! Kibírhatatlan a rendmániája, és ugyanolyan rémes rácsos tésztát süt, mint anyám. És én csak nyelem, nyelem, mint gyerekkoromban…”


– Krízis, vergődés… Ha ifjonc leányzó lennék, e szavak hallatán nemigen vágynék arra, hogy bekössék a fejemet.

– Akkor mondok mást is: biztonság, melegség, menedék, gyerekek… Igen, biztos menedék a család, de nem magától! Tenni kell érte! A kapcsolatainkat, a házasságunkat ápolni kell! Hiszen a családi közösség éppúgy változik (fejlődik, alakul, szüntelen mozgásban van), mint minden más körülöttünk. És ha a (házas)pár nem boldogul magában, akkor komoly segítséget jelenthet számukra a kipróbált, jól bevált módszerekkel dolgozó családterápia. Volt a gyakorlatomban olyan pár, amelynek hat „ülés” – így hívják a terapeuták az általában másfél óráig tartó foglalkozást a családdal – elegendő volt a sikerhez, és akadt olyan, amellyel tizenhatszor találkoztam. Nem túloznak a munkatársaim, akik azt nyilatkozzák, hogy a válással végződő házasságok közel hatvan százaléka menthető lenne… És egyáltalán nem biztos, hogy a „papírral megpecsételt” házasság gyorsabban-sikeresebben rendbe hozható, mint egy olyan kapcsolat, amelyet én házasságszerű együttélésnek nevezek…

Beszédes számok
Házasságkötések száma Válások száma
1949 107. 820 12 556
1960 88. 566 16 590
1970 96. 612 22 841
1995 53. 463 24 859
2006 44. 500 24 500
(A Központ Statisztikai Hivatal adatai)
A számok jól mutatják, hogy 1949-hez képest a válások száma megduplázódott, míg a házasságkötések száma mintegy hatvan százalékkal csökkent.






– Eszembe jut egy sokaktól hallott ellenvetés: régen nem kellett ennyi „pótszer” a családok életben tartásához.

– Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a hagyományos polgári családokban és a tradicionális parasztcsaládokban mindenkinek megvolt a maga pontosan körülhatárolt szerepe! A 19. században és a 20. század első felében – erre az időszakra tehető e családtípusok virágkora – olyan erősek voltak a keretek meg az előítéletek, hogy az emberekben alig-alig merült fel, hogy kilépjenek a házasságukból. Aztán e tiszta viszonyok egyre elviselhetetlenebbnek bizonyultak. Freud színrelépésével (1900-ban) világossá vált, hogy az ember tudattalan lelki sérüléseket hordoz, ráadásul a nők munkába álltak, azaz megszűnt a kiszolgáltatottságunk… Mindennek hatására a család törvényszerűen produkált válságjeleket – a folyamat még nem ért véget –, ám az „ereje” nem csökkent. Hiszen 2007-ben is olyan alap, amelyre az egész életünk épül. Ma is hozzuk magunkkal eleink kultúráját, szokásait, hiedelmeit, rítusait, a gesztusainkban-reakcióinkban olyan ősök „jelennek meg”, akiket nem ismertünk… A két nem ma is rendületlenül keresi egymást – gyereket is akarnak, legfeljebb Európában kevesebbet, mint az elődeink –, és alig-alig találkozhatunk olyan emberrel, aki egyedül akarja leélni az életét. Még a szinglik is keresik a párjukat! Szociológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy ma is a társunkhoz és a családtagjainkhoz fordulunk a bajban. Szóval nem kell vészharangot kongatni a család felett, csak tudomásul kell venni, hogy sokkal több az „arca”, mint régen!

Csak beszélni kellene…
A fiatal pár a válás gondolatával foglalkozott. A férj rossz anyának, lustának tartotta a feleségét, hiszen az első osztályos kisfiukkal a nagymama (mármint az ő anyja) foglalkozott szüntelen. Közben az édesanya titokban sokat sírt, mert úgy érezte, hogy az anyósa elveszi tőle a gyerekét, de harcba nem szállt vele, hiszen tudta, hogy a férje ragaszkodik az anyjához. A helyzet teljes elmérgesedése előtt vállalkoztak a családterápiára. Ott fogalmazták meg azokat a mondatokat, amelyeket már évekkel korábban kellett volna, a kelés felfakadt… A történetben az a különös, hogy a nagymama is megkönnyebbült, amikor lekerült a válláról a kisgyerek nevelésének terhe. Nem sokkal a terápia után befestette a haját – tíz évet fiatalodott –, négyórás munkát talált, és lelkesen találkozgat a barátnőivel.


– Mégis sok a válás, arról pedig adatunk sincs, hogy mennyi élettársi kapcsolat borul fel.

– Böszörményi-Nagy Iván, a kiváló, magyar származású orvos-családterapeuta szerint az emberek megbízható, igazságos kapcsolatokra törekednek. Adok-kapok… A kapcsolatok fejlődése azonban nem megy konfliktusok nélkül! Ám a konfliktusok nemcsak gondot-bajt okoznak, hanem lehetővé teszik azt is, hogy a pár változtasson a régi szokásain, azaz új szabályokat hozzon létre. Abban kell nekünk, családterapeutáknak segíteni, hogy a konfliktusokat ne szakítással zárják le, hanem adjanak maguknak időt, esélyt egy új minőség kiérlelésére.





– Szerinted eléggé ismert hazánkban e módszer?

– Nem! A lelki bajokkal foglalkozó tudományok ismertségén általában van mit fejlesztenünk… A családterápia vonatkozásában az út felénél járhatunk. Ráadásul őszintén el kell mondanom, hogy a mi területünkön is megjelentek már sarlatánok. Ezért javaslom mindenkinek, hogy családterápia előtt tájékozódjon a Magyar Családterápiás Egyesület honlapján (www.csaladterapia.hu), vagy érdeklődjön az egyesületben (Budapest, VII., Rákóczi út 26. I. em. 5., tel: 328-0737/38). Mi képezzük a terapeutákat – szigorú, európai normákhoz igazított szabályok szerint –, és csak az „használhatja” hazánkban e módszert, aki megszerezte nálunk az ehhez szükséges végzettséget. Hallottam már olyasmit is, hogy egy párral kitöltöttek egy kérdőívet, majd annak alapján „diagnosztizálták” őket… No, ennek semmi köze a családterápiához! Tehát a közeljövő legfontosabb feladata számunkra az, hogy ismertebbé tegyük a módszert! Most is ezért beszélgetünk, ugye?

(Kedves Olvasóink! A jövő heti számunkban találtok majd egy családterápiás füzetet, amelyből részletesen tájékozódhattok. Kiknek javasolják a szakemberek, melyek a minden pár életében előforduló „természetes krízispontok”, mi történik velünk a terápián… Ismerkedjetek meg a módszerrel, számtalan példa bizonyítja, hogy megéri!)

Még több az e heti Nők Lapjából: • Mentsük meg a férfiakat! » • Szívünk királya, Dada! » • Padlizsán, a megunhatatlan » • Epres Panni, Benedek Tibor + 1 kisfiú »  • Kolumbiai csavargások » • Tesó Kft.  » • Híres emberek, három családból » • Tinik a forró flaszteron »