Molnár Szilvia és Molnár Andrea színésznők. Bár Andi szívesen lett volna korcsolyabajnok, Szilvi pedig eredetileg grafikusnak készült, kamaszkorukban mindketten megfertőződtek az ének és a színház szeretetével. Szilvi a Színművészeti Egyetem operett-musical szaka után a Madách Színházhoz szerződött, majd három évig külföldi társulatoknál játszott. Andi egy színistúdió elvégzése után a Budapesti Operettszínház musicalegyütteséhez került, szinte minden darabban a karban énekel és táncol. Jelenleg egy helyen dolgoznak, mivel Szilvi szabadúszóként az operettes kismamák helyére ugrott be a Rudolf és a Mozart! című musicalekbe.
Az egyetemre mindketten harmadszori nekifutásra kerültünk be, amikor én végeztem, Eszter akkor kezdett. Kitapostam neki az utat, ő meg lekövezte mondja nevetve Béla.
Megörököltem a jegyzeteit, tudtam, mire számíthatok a tanároknál, felkészített egy-egy vizsgára fűzi tovább a szót Eszter. Soha nem vágták a fejünkhöz, hogy testvérekként nekünk könnyebb lenne boldogulni ebben a szakmában, hiszen a fogorvosi magánrendelők nagy részében testvérek vagy házastársak dolgoznak együtt.
Így nincs irigység, nincs kibeszélés, fúrásból is csak a fogfúrás képzelhető el… – teszi hozzá a báty.
Ez a három testvérpáros mesél arról, hogyan dolgoznak együtt, egy szakmában, egy vállalkozásban, a teljes cikket a Nők Lapja június 6-án megjelenő számában olvashatjátok!