nlc.hu
Aktuális
Barát és szeretõ egyben?

Barát és szeretõ egyben?

Soma, szerinted létezik igazi testi-lelki összhang két ember között? Én az eddigiek alapján ott tartok, hogy két típusra osztom a férfiakat, barát és szeretõ típusra, de egyik sem tesz igazán boldoggá, és még nem találtam kivételt.

Drága Soma!





Szeretném én is elmondani neked a problémámat, talán engem is helyre raksz, mint előttem mindenki mást. A húszas éveim végén járok, két éve együtt élek valakivel nagy szeretetben és bizalomban, mi vagyunk minden barátunk példaképe, az álompár. Amióta vele vagyok, még a téli betegségek is elkerülnek. Csakhogy soha nem volt köztünk az a nagy, hormontombolós szerelem, őszintén szólva nem is partnernek képzeltem őt, csak jó barátnak. Bár rögtön nagyon rokonszenves volt, egyáltalán nem tetszett. Jó fél éve ismertük már egymást, mire végre összejöttünk. Ő addig mindig ott volt nekem, mint egy egyenletes, meleg háttérsugárzás, én meg mindenféle buta pasiügybe belementem, rúgtak is rajtam jó néhányat, mire lassan rájöttem, hogy őt küldték nekem az angyalok.

Ezt a mai napig így gondolom, mégis nagyon hiányzik, hogy nem vagyok és soha nem is voltam megőrülve érte. Nem fogunk öregkorunkban összekacsintani, és emlékezni a régi szép időkre, amikor még minden bokorban egymásnak estünk, mert nem volt ilyen. Vagyis nekem volt, csak valaki mással, jóval korábban. Azóta nem is vágytam úgy többet senkire, a mostani párommal is inkább csak közepes a szex, és nem tudunk vele mit kezdeni. Azt hiszem, nem tudom őt szeretőmnek elfogadni, mint ahogy az első óta senki mást sem tudtam. Vele viszont nem működött a kapcsolatunk, és a többi hozzá hasonló férfival sem működne.

Soma, szerinted létezik igazi testi-lelki összhang két ember között? Amikor nemcsak „megbeszéled” magaddal, hogy hát ez végül is nem rossz, és másnak még ennyi sem jut, hanem tényleg minden jó vele? Én az eddigiek alapján ott tartok, hogy két típusra osztom a férfiakat, barát és szerető típusra, de egyik sem tesz igazán boldoggá, és még nem találtam kivételt.

Nem szeretném elveszíteni a mostani páromat, még soha senki nem állt ilyen közel hozzám. Nem is látnám értelmét beállni a többi harmincas szingli mellé, és várni az égből az álomherceget, de besavanyodott nyanya sem szeretnék lenni tíz éven belül. Nagyon örülnék, ha leírnád a véleményedet, és köszönöm, hogy elolvastál.

Nefelejcs






Kedves „Nefelejcs”!


Igen, létezik teljes testi-lelki-szellemi-érzelmi összhang két ember között. Rájuk mondja az asztrológia, hogy „duálpár”. Szerintem nem adatik meg minden inkarnációjában minden embernek. Előbb-utóbb, valamelyik inkarnációjában bizonyára összejön, akár több életében is, de bizony nagyon sok ember éli le úgy az életét, hogy nem találkozik a valódi, mindenben teljes mértékben őt kiegészítő párjával. Ettől függetlenül még lehet nagyon boldog és teljes életet élni. Ezzel nem azt mondom, hogy a te kedvesed nem a „valódi” párod, az is lehet, hogy ő az.

A szexen pedig lehet változtatni! Akár még fel is épülhet köztetek az elementáris szex! Én a helyedben mindenképpen arra mennék rá, hogy ezen dolgozzak! Akár kineziológustól, akár Hellinger-terapeutától segítséget kérnék, hogy oldódjanak a blokkok, és szabadabban áramoljon köztetek ez az energia. Ami ráadásul – saját elmondásod szerint – az első szerelmednél részben ott is „tapadt”. Amíg azt föl nem számolod, teljes mértékben el nem engeded, addig nehéz lesz a kedvesed irányában teljesen megnyílnod. „Azt hiszem, nem tudom őt szeretőmnek elfogadni, mint ahogy az első óta senki mást sem tudtam.”

Nos, ezen egészen bizonyosan dolgoznod kellene, és erre tényleg az egyik legalkalmasabb és legdirektebb módszer a kineziológia. A szavaknak hatalmas teremtőerejük van, már az előbb leírt és idézett mondat óriási tudatosítóerővel bír. Szerintem – ha változást akarsz – soha többet ne mondd ki, sőt bele se gondolj abba, hogy „nem tudom őt szeretőmnek elfogadni”. Csodálkozol, hogy ezek után nincs köztetek elementáris szex? Ezentúl legfeljebb azt mondd, hogy „eddig nem tudtam őt szeretőmnek elfogadni, de érzem a változást”.

Az van a Bibliában, hogy „kezdetben vala a hang”. Vagyis az a vibráció, energiarezgés, aminek teremtőereje van. Jelenleg a pszichológiában egyre inkább terjedőben van az úgynevezett „ericksoni hipnózis”. Ennek ugyanez a lényege. A gondolatok és szavak tudatos használatának erejére épül. Nézd meg néhány héten belül, hogy milyen változás fog az életetekben beállni azáltal, hogy nemcsak azt mondogatod, de még vizualizálod, vágyod és hiszed is, hogy: „Érzem, ahogy egyre inkább engedem el az első szerelmem emlékét. Folyamatosan kezd felszabadulni az ott tapadt energia. És ezzel párhuzamosan érzem, hogy egyre inkább épül a mostani kedvesemmel a szexuális életünk. Egyre jobban vágyom rá, és egyre jobb vele!” A döntésnek, a programozásnak, a hitnek hatalmas ereje van! Neked pedig van választásod, hogy élsz-e vele.





És még egy ötlet, amikor már elindult az energiák átcsoportosítása, biztos segíthetne egy közös tantraszex-tanfolyam is nektek. Az életben annyi minden a döntéseinken, elhatározásainkon múlik. Nem mondom, hogy minden, de nagyon sok minden. Mindenesetre ha te óvni akarod ezt a kapcsolatot, és nem konfliktusokat, hiányokat, problémákat gyártani magadnak, akkor szerintem az a minimum, hogy ezzel az emberrel szemben megpróbáld ezt az utat. És ha már jó ideje tettél érte, és esetleg még mindig nem működik, akkor írjál nekem egy újabb levelet, és elmondom, hogy szerintem mi lehet a következő lépés. Egyelőre ez még korai, nem idevaló információ.

Meg kell becsülnünk azt, amit kapunk. A kincseket bűn eltékozolni! Véleményem szerint többek között azért van ilyen sok magányos nő, mert mindenki „kész” férfit akar. Holott az élet egyik értelme lehet az is, ha meglátjuk valakiben a lehetőségeket, és a mi bizalmunk, elfogadásunk, támogatóerőnk és türelmünk segíti őt kibontani, önmagává és valódi férfivá válni. Hogy milyen mellettünk a másik, az a mi energiánkon, viszonyulásunkon is múlik.

Ha meg akarod őt tartani, akkor másképpen kell hozzá viszonyulnod! Mert hosszú távon neki sem lesz perspektíva egy olyan nőért rajongani, aki mellett nem élheti meg azt, hogy ő milyen remek „bika”. Akkor egyszer csak majd kiéhezik arra, hogy ezt mástól kapja meg, más által élje meg. Gondolj bele! Ha fordítva lenne, ha ő érezné azt, hogy nem tudja elengedni az első (vagy akárhányadik) szerelmét, és bár te jó ember vagy, de hát nőként nem az igazi, akkor te mit éreznél? Elég a múlt dédelgetéséből, itt az idő, hogy képes legyél élvezni és megbecsülni, amit a jelen ad! Elég az illúziógyártásból, légy okos, bölcs nő, és add meg ennek a férfinak, amit csak tudsz! Ez a férfi, ez a kapcsolat megérdemli azt, hogy legalább egy esélyt adj neki! A többi már a jövő szele…

Egyébként téged, és minden nőtársamat szeretettel várok az idei Istennő Fesztiválra. Én június 19-én 19 órától leszek a Fészek Művész Klubban. Egy nyitott beszélgetésre hívok mindenkit, a női öntudatra ébredésről.

Minden jót: Soma Mamagésa

 

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu





Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu

Bővebb információért kattints ide! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top