Aktuális

Megmozdul a világ a gyermekmunka ellen

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kezdeményezésére 2002-óta június 12. a Gyermekmunka Elleni Világnap. Számos gazdasági és civil szervezet, valamint kormány küzd a riasztó méreteket öltõ probléma ellen.





Bár a végső cél, a gyermekmunka teljes felszámolása még messze van, az eddigi erőfeszítések sikerét mutatja, hogy az ILO adatai szerint 2000-ben még 250 millió gyermeket sújtott a probléma, mára ez a szám 211 millióra csökkent.
Dr. Kecskeméti Edit, az UNICEF magyarországi igazgatója szerint: „Az UNICEF azért tartja kiemelt feladatának a gyermekmunka felszámolását, mert ez nem csak a munkát végző gyermek sorsára lehet kihatással. Ha a gyermek nem kényszerül munkavégzésre, akkor iskolába járhat, később olyan munkát végezhet, mely több jövedelmet biztosíthat számára, valamint jövőbeli családjának és gyerekeinek. Ha egy lánygyermek tanulhat munka helyett, olyan ismereteket szerez, melyek javítják gyermekei egészségi állapotát, nagyobb esélyt adnak nekik az életben maradásra. Ez az asszony nagy valószínűséggel gyermekeit is iskolába fogja járatni. Így a család lassan kiemelkedhet a szegénységből, és biztossá teheti gyermekei jövőjét.”

Az IKEA együttműködve az UNICEF-fel párnavarrással biztosít munkalehetőséget Indiában, s emellett oktatási központok létrehozásával, vakcinák biztosításával és önsegélyező kezdeményezések támogatásával segíti a gyermekmunka ellenes küzdelmet. Indiában mára több mint ezer anyának nyújt stabil megélhetést az IKEA párnavarrási programja, és az oktatási központoknak köszönhetően több ezer gyermek járhat iskolába. Az életmentő vakcináknak, pedig több száz olyan gyermek köszönheti életét, akik a segítség nélkül ma már valószínűleg nem élnének.

A gyermekmunka problémájára nincs gyors megoldás – a szokások és az általános berögződések megváltoztatása időt és türelmet igényel. De a kezdő lépés megtörtént, és az idáig elért fejlődés azt bizonyítja, hogy az IKEA és partnerei jó úton haladnak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top