Babázni akarok – 23 évesen

Kedves Soma!

A tanácsodra van szükségem. 23 éves vagyok, egy éve vagyunk együtt a párommal, fél éve együtt is élünk. Nagyon jól megvagyunk, úgy érezzük, megtaláltuk egymásban a Nagy Őt. Tudom, hogy fiatal vagyok még, de nagyon vágyom egy babára. Biztos furcsán hangzik ez, hiszen a mai világban a nők 30 éves koruk körül szoktak szülni, én mégis nagyon szeretnék most. A párom imádja a gyerekeket, de sajátot még nem szeretne, azt mondja, várjunk még egy évet (ő 28 éves).

Ezzel nincs is gond, viszont bennem egyre erősebb a gyerek utáni vágy. Nem élek olyan életet, amiben egy kisbaba bármiben is gátolna (nem járok szórakozni stb.). A párom nagyon megértő, viszont ragaszkodik ahhoz, hogy várjunk még. Sajnos ismételt vitatéma ez köztünk, és félek, hogy rá fog menni a kapcsolatunk. Egyre rosszabbul érzem magam, sok ismerősömnek született most babája. Most jutottam el odáig, hogy beszélnem kell erről valakivel, mert sajnos már alig tudom élvezni a jelent, sürgetem az időt, hogy mihamarabb teljen el ez az év. Sokszor nagyon butának tartom magam ezért, hisz a velem egyidős lányok még pasiznak, buliznak, de én sosem voltam ilyen „kiélem magam” típus.

Mit tudsz tanácsolni? Folyton a bébin jár az eszem, már nem tudok enni, babamagazinokat olvasok, és sírógörcsöt kapok, ha meglátok egy terhes nőt. Félek, hogy a párom nem fogja már sokáig tolerálni ezt. Nem tudom feldolgozni, hogy benne még nem érett meg a gyerek utáni vágy, és nem enged. Annyira kétségbe vagyok esve!

Válaszod előre is köszönöm: Ági






Kedves Ági!

Túlzottan rácsavarodtál a dologra. Pszichológushallgatóként tudom, hogy az ilyen esetekre mondják azt, hogy „perszeverálódás”, meg hogy „anális” karakter. Perszeveráció az, amikor kórosan megtapad az ember egy témán. Képtelen továbblépni, eltúlzott jelentőséget tulajdonít az adott dolognak. Na mármost, az elengedés problémakör pont az anális karakter jellemzője. Na, most jól „megaszontam”…

Freud fejlődésünk során különféle úgynevezett pszichoszexuális szakaszokat különít el. Az első az orális, ami születésünktől kb. 2 éves korunkig tart. Vagyis az első kapcsolatunk a világgal az anyamell – rosszabb esetben a cumisüveg. Az ezzel való kapcsolatunk az egész személyiségünket meghatározza. Ezután jön az ún. „anális” szakasz, ami a szobatisztaságra való rászoktatás időszaka. Gondolj bele, mi történik ekkor! Mindaddig, amíg nem kezdődik el a bilire szoktatás, minden kontroll nélkül jön a gyerekből. Alul, felül, a szélrózsa minden irányában gáttalanul ontja magát a gyermek. A pisi-kaki visszatartása az első olyan dolog, amikor is megjelenik egy gyereknél a kontroll. Hiszen az adott pillanatban vissza kell tudni tartani, illetve el kell tudni engedni. És az ehhez való viszonyulásunk és az itt kapott élmények szintén egy életre meghatározzák a személyiségünket. Hogy mennyire fogjuk tudni lazán elengedni a dolgokat, illetve mennyire fogunk ragaszkodni. A pszichológia persze csak egy látásmód, az emberi lét ennél sokkal komplexebb. Ki tudja, milyen „programot” hozol az őseidtől vagy akár az előző életedből?

Mindenesetre szerintem ez akkor is egy eltúlzott reakció: „Folyton a bébin jár az eszem, már nem tudok enni, babamagazinokat olvasok, és sírógörcsöt kapok, ha meglátok egy terhes nőt.” (Itt megjegyzem, hogy „terhes” helyett inkább használjuk a „várandós” kifejezést.)

Mindenesetre itt nálad valami sérülés van a mélyben… Azt írod: „Nem tudom feldolgozni, hogy benne még nem érett meg a gyerek utáni vágy, és nem enged.” Az ugrott be – ez persze „csak” intuíció –, hogy vagy te, vagy valamelyik családtagod (akinek a sorsát akár te is viheted) úgy született meg, hogy az egyik szülő nem várta, és ez kavaródik föl benned.

Merthogy valójában, „normálisan” láthatnád, hogy nincs semmi gáz. Sőt, nagyon is rendben van minden. A kedvesed okosan, megfontoltan cselekszik, és teljesen igaza van abban, hogy ilyen nagy fajsúlyú döntésnél nem szabad kapkodni. Alig volt még közös életetek, élményetek, és egyáltalán, egymást is alig ismeritek még! Nemcsak hogy egymást, saját magatokat… Egy év együttlét még a szerelem kémiája… (Üsd be szó szerint ezt a Google-ba: „a szerelem kémiája”, érdemes elgondolkodni rajta!)

Gondolom, mindezt sokan mondogatják neked, mert ez a józan ész diktálta racionalitás. Csakhogy a racionalitás is csak egy síkja, egy megközelítése az életünknek. Azt látom, hogy a józan ész most nem sokat számít neked, mélyebben játszódik a te történeted: tudat alatt. Úgyhogy én mindenképpen segítséghez folyamodnék a helyedben, hiszen kétségbe vagy esve, és nem vagy a jelenben. Ha a jelenben lennél, ebből nemhogy nem csinálnál problémát, hanem látnád azt, hogy abszolút igaza van a barátodnak. De te a múltban vagy. És szerintem ez a kulcsmondat: „Nem tudom feldolgozni, hogy benne még nem érett meg a gyerek utáni vágy, és nem enged.” De vajon ezt ki mondja kinek? Az anyád az apádnak? Vagy a nagyanyád a nagyapádnak? Vajon kinek a sérülése aktiválódott benned, hogy most ennyire eltúlozva, perszeverálódva éled meg azt, ami valójában nem is probléma? Miért gyártottál belőle azt?

Én három módszert ismerek, ami segíthet ezt kideríteni: kineziológia, Hellinger-terápia és transzlégzés. Ez utóbbit neked és erre a problémára nem ajánlom. Ahhoz ilyen jellegű tapasztalat kell, és több önismeret. És persze egy jó pszichológus is segíthet. Szóval szerintem indulj el, és keresd meg ennek az eltúlzott reakciónak az okát, ami miatt ahelyett, hogy most élveznéd a jelenedet, problémákat gyártasz magadnak. A másik, amit még tanácsolni tudok, hogy emeld ki a figyelmedet az állandó önmagaddal való foglalkozásból. Szállj le, de legalább próbálj meg leszállni a témáról! Vedd ki a figyelmedet magadból, és ahelyett, hogy állandóan magaddal foglalkozol, vegyél észre mást is a világban. Például a barátodat, kedvesedet, vagy ahogy te mondod: párodat. Próbáld magad beleképzelni az ő helyébe! Mindketten huszonévesek vagytok. Ebben az életkorban nagyon kevés emberre lehet azt mondani, hogy felnőtt. (Vagy különleges öreg lelkekre, karizmatikus személyiségekre, vagy extra sűrű életet éltekre lehet ezt mondani ilyen fiatalon.)





Csupán egy éve vagytok együtt, fél éve költöztetek össze, abszolút jogos és felelősségteljes a döntés, hogy simán belefér még akár éveket is várni. És ahelyett, hogy te élveznéd a szép fiatal éveidet, a friss szerelmedet, ott szenvedsz a múltban, és persze ezáltal a jelenben is… Persze a srác, ha türelmes és szeret (ez például már a szeretetének a próbája), akkor látja kívülről, hogy valami gáz van veled, és támogató, elfogadó szeretetével melléd áll. Viszont te is állj mellé, és legalább egy pillanatra te is próbáld őt megérteni!

Azonkívül, hogy gyógyíttatod a lelked és ezáltal gazdagítod az önismeretedet, érdemes lenne valami új, örömteli dologba belevágni. Nem kell minden huszonéves lánynak party girlnek lenni, bulizni és pasizni. (Egyébként meg miért is pasiznál, mikor megtaláltad?…) Viszont vele együtt érdemes lenne nagyszerű, a lelketeket és a kapcsolatotokat tápláló élményeket gyártani. Kirándulni, koncertekre, művészi előadásokra járni, vagy múzeumba, vagy megtanulni szörfözni, teniszezni, lovagolni, motorozni, vitorlázni, jógázni, szambázni, korcsolyázni, arborétumokat fölfedezni, tavakat átúszni, elvégezni egy ejtőernyős- vagy egy gombásztanfolyamot stb. Kimeríthetetlen mennyiségű élményforrás áll valamennyiünk előtt, és ahelyett, hogy zokogva lapozgatod a baba-mama magazinokat, mindenki jobban járna vele, ha képes lennél a jelenedet élvezni. Ez legyen a cél, nem pedig az, hogy minél hamarabb múljon el az az egy év. Ezen a bolygón az egyik alaptörvény az, hogy bármi, amibe energiát raksz, az elkezd növekedni. Ha a problémáidba, szorongásodba, akkor az, ha az álmaid, vágyaid megélésébe, megvalósításába, akkor az. Szerintem kezdj el magadnak örömöket „gyártani”. Van választásod!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! »