A nõkért dolgozunk, nem a munkaadó ellen

Mielőtt belépek a szövetség irodájába, kicsit megremeg a bokám. Mit keresek én itt a női esélyegyenlőség fellegvárában? – gondolom magamban, de gyorsan kiderül, mennyire rossz a megközelítésem.
– De jó, hogy férfi jött a Nők Lapjától! – Örül meg nekem Ferenczi Andrea, a szövetség elnöke. – Fontos, hogy a férfiak is segítsék a munkánkat, hiszen itt nem harcos feminizmusról van szó.
– Nem ám! Sokkal inkább arról, hogy meg kell változtatni a munkahelyi kultúrát! – teszi hozzá nevetve Dobi Kitti, a szövetség munkatársa.

Nehézipar és női jogok
Andrea és Kitti két külön irányból érkeztek a női munkavállalókat segítő civil szervezetbe. Mindketten sikeresek a saját munkájukban, s mindketten úgy gondolják saját tapasztalataikkal segíthetnek a női munkavállalóknak a karriertervezésben.
Ferenczi Andrea, a szövetség alapítója mindig is sok férfi között dolgozott, olyan munkahelyeken, ahol meglepő volt egy-egy kolléganő felbukkanása.
– A rendszerváltás előtt a nehéziparban dolgoztam, külkeresként. Szerencsém volt, jó diplomám van, több nyelven beszélek, beutazhattam a világot. A rendszerváltás után saját cégeket alapítottam, igazán nem panaszkodhatom a karrieremre. Tizenhat évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy amerikai civil szervezettel. Akkor láttam, nyugaton mennyire fontosak ezek a szervezetek és az esélyegyenlőség. Azért, mert ha a hátrányos helyzetű csoportok nem vesznek részt a közéletben vagy a gazdaságban, az az egész társadalomnak veszteség.
A szervezet eleinte csak informálódott a női munkaerő hazai helyzetéről, aztán a programjai elindításához kezdett partnereket keresni. Ekkor került kapcsolatba Dobi Kitti a szövetséggel. Kitti egy amerikai székhelyű multinacionális nagyvállalat szervezetfejlesztésért felelős regionális vezetője.
– Az egyetem alatt külföldön dolgoztam, nagyon tetszett az ottani mentalitás, azt gondoltam, ha meglesz a diplomám, elköltözöm az országból, mert nyugaton jobbak a lehetőségek egy nő számára. Aztán behívtak állásinterjúra a jelenlegi cégemhez. Nem gondoltam volna, hogy egy multinál fogok dolgozni, de tetszett, hogy valóban rám voltak kíváncsiak, hogy értékelik a képességeimet, hogy nem megváltoztatni akarnak, hanem élni a tudásommal. A mi cégünk erősen épít a női munkavállalókra, hiszen krémeket, fogkrémeket, pelenkákat gyártunk. Csupa olyan terméket, amit elsősorban nők használnak. De ez csak egy ok a sok közül, amiért nekünk fontosak a női munkavállalók.

„Nem társadalmi, gazdasági probléma”
– Magyarországon szeretjük azt hinni, hogy a női esélyegyenlőség szociális kérdés – veszi át a szót Andrea. – De az igazság az, hogy színtisztán gazdasági ügy. Itthon még az is furcsa, hogy multival fog össze egy civil szervezet, de Amerikában természetes, hogy a nagyvállalatok a női munkavállalók mellé állnak. Az ötvenes évekig a tengerentúlon nem dolgoztak a nők. Ott már az nagy vívmány volt, amikor adminisztratív területen elhelyezkedhettek az asszonyok, és csak nagyon lassan kezdtek el magasabb pozíciókat is betölteni. Kelet-Európában más a helyzet, itt sokkal előbb kezdtek el dolgozni a nők. Nálunk másféle a megkülönböztetés, másfélék a hátrányok, és ezek ellen saját megoldásokat kellett kidolgoznunk. Itthon a rendszerváltás előtt több volt a női politikus, mint Amerikában. Mára már megfordult a helyzet. A gazdasági szférában pedig még rosszabbak a viszonyok. Gyakran járok vidéken, és látom, hogy okos, tehetséges asszonyok rekednek meg középvezetői vagy adminisztratív pozíciókban.
A szervezet legfőbb célja, hogy a munkavállalók, a munkaadók és a kormányzat közötti párbeszédet elősegítse. Azt mondják, nem elég, hogy az Európai Unió előírásainak megfelelő törvények védik a munkavállalók esélyegyenlőségét, azt szeretnék elérni, hogy ne állami támogatással kelljen rávenni a munkaadókat a pályakezdők, munkanélküliek, vagy épp idősebbek alkalmazására.
– A saját cégemben például, negyvenes nőket foglalkoztatok, mert ez a korosztály nagyon jó munkaerő – mondja Andrea. – Gondoljunk bele, ők már felnevelték a gyerekeiket. Saját tapasztalatból mondom, egy családot ellátni legalább akkora munka, mint egy vállalkozást vezetni. Ha ezt meg tudták csinálni a negyvenesek, miért ne lennének alkalmasak felelősségteljes pozíciók betöltésére?
Andrea és Kitti szeretné az egész társadalom gondolkodását megváltoztatni olyan kérdésekben is, mint a gyerekvállalás és a karrier összeegyeztethetősége.
– A munkaadóknak meg kell tanítanunk, hogy milyen előnyük származik abból, ha nőket alkalmaznak – mondja Dobi Kitti. – Például, sok vállalatnál nem örülnek, ha szülni megy egy dolgozójuk. Pedig ennek komoly előnyei vannak! Valóban kiesik néhány évre a munkatárs, de statisztikák igazolják, hogy szülés után a nők hatékonyabban dolgoznak. Ráadásul lojálisabbak is a céghez. A mi cégünknél tudjuk ezt, ezért nálunk bátrabban vállalnak gyermeket a nők.

„Szőkén is lehetek jó vezetők”
S hogy a szervezet két lelkes önkéntese a saját bőrén tapasztalt-e valaha hátrányt amiatt, mert nőnek születtek? Talán meglepő a válasz, de nem a saját példájuk késztette őket a diszkrimináció elleni harcra.
– A barátaim azt szokták mondani, én csak véletlenül lettem magyar, mert lélekben amerikai vagyok – nevet Andrea –Gyerekkoromtól fogva tudtam, hogy sikeres vagyok, hogy meg tudom csinálni, amit eltervezek. Ez az amerikai típusú felfogás, ez az önbizalom nagyon fontos a női munkavállalóknak. Mindig sok férfi között dolgoztam, ráadásul az előző rendszerben, amikor a női esélyegyenlőséget hírből sem ismertük. Mégsem ért soha semmilyen hátrányos megkülönböztetés, olyan a habitusom, hogy senkiben, soha fel sem merült, hogy ne kezeljen partnerként.
– Nekem ez a cég az első főállásom, s mivel a vállalati kultúrában az esélyegyenlőség fontos szerepet tölt be, soha semmilyen problémám nem adódott abból, hogy nő vagyok.
– Ráadásul fiatal és szőke! – veti közbe nevetve Andrea.
– Igen! Külsős partnerekkel azért előfordul, hogy érzem, nem értik, mit keres itt, ilyen magas pozícióban egy huszonéves szőke csaj. Ám egy idő után rá kell jönniük, van annyi szaktudásom, tapasztalatom, ami indokolja a pozíciómat.

Karrier vagy család?
Ez az a kérdés, aminek a szövetség munkatársai szerint az égvilágon semmi értelme sincs. Az egyik ugyanis nem zárja – nem zárhatja – ki a másikat.
– Nekem soha nem jutott eszembe, hogy választanom kellene a kettő között – mondja Andrea. – Van egy nagy fiam, a férjemmel elváltunk, de most is van egy megértő társam, aki mindenben támogat. Mert fontos, hogy rendben legyen az ember magánélete, e nélkül nem lehet sikeres a karrierben sem – vallja Andrea. – A szervezet vezetését hobbiból csinálom, mégis nagyon hasonló, mint a munkám.
Így van ezzel Kitti is, akitől egyetemista lányok gyakran megkérdezik, mennyit kell dolgoznia naponta, mennyi ideje marad a magánéletére.
– A napi munkamennyiséget szinte lehetetlen meghatározni. Van, amikor egész nap az irodán kívül tárgyalok, van, amikor az íróasztalomnál ülök, és olyan is, amikor napokra elutazom egy konferenciára. Van férjem, szerető családom, ha csak tehetjük, együtt vagyunk. Építkezünk, most ez a legnagyobb kihívás számunkra, ha elkészül a házunk, akkor néhány éven belül szeretnék szülni. Fontos, hogy anya legyek és hogy sikeres legyek a munkában. Azt gondolom, tíz év múlva ugyanígy dolgozom majd a női munkavállalók érdekvédelmében, közben pedig nevelem a gyerekeimet, és boldog leszek a férjemmel. Mert a női karriertervezésnek az is része, hogy tudjuk, mit akarunk az élettől.