Aktuális

Különleges, vendégeket is fogadó állatfarmot épít a Magnum Nõ!

Egy álom, ami a Magnum jóvoltából megvalósulhat és egy Igazi Nõ, aki a Magnum segítségével megvalósíthatja önmagát, kiteljesedhet.





A Magnum Nő Pályázatot Ternyik Noémi nyerte.

„Fanatikusan vonzódom a természethez és az állatokhoz!”


 „4-5 évesen már mindennap azt kívántam, bárcsak lenne egy saját lovam!”


„A lovak mellett megtanuljuk, hogy hogyan lehet szeretni és elfogadni más élőlényeket!”


„Nyugalmat, melegséget és harmóniát árasztana ez a hely!”


„Ez a farm dolog nem egy gyenge nőnek való! És mégis…”


Noémi egy idegenek által is látogatható állatfarmot szeretne létrehozni, ahol lovasterápiás tanfolyamok, nyári gyerektáboroztatás és számos egyéb, állatokkal és a vidéki élettel kapcsolatos program zajlik majd.


A Magnum Nő pályázat célkitűzése az volt, hogy megtalálja az Igazi Nőt, aki a maga útját járva, tudatosan törekszik arra, hogy megvalósítsa céljait, miközben arra is képes, hogy megőrizze nőiességét, és sugárzó energikusságát. A pályázók olyan pályázati anyaggal jelentkezhettek, melyben bemutatják életük nagy álmát, valamint azt, hogy a fődíjként felajánlott 3 millió forintból hogyan valósítanák meg ezt a célkitűzést. 

A pályázatokat Ónódi Eszter, Schell Judit, Szinetár Dóra és Zsédenyi Adrienn bírálta el. A több száz pályamunkából húsz pályázat jutott be a középdöntőbe, a zsűri pedig tíz pályázót ismert meg személyesen is. A június végén zajló Magnum Nő Díjátadón a nagyközönség és a sajtó képviselői is megismerhették a  tíz döntős jelentkezőt, és élőben tanúi lehettek a fődíj kihirdetésének.


Ternyik Noémi már egész kicsi kora óta vonzódott az állatokhoz, pici gyerekkora óta a kisközségük melletti erdőben lakott a szüleivel. Ezután később, már tinédzserként hol egyedül, hol a barátaival már önállóan elkezdte felépíteni saját kis világát. Álmai – egy, vendégek által is látogatható állatfarm, lovakkal, kutyákkal és más háziállatokkal – már egészen kiskorában kibontakoztak, és szinte mindent felülírtak a lány életében. A középiskolát is levelezőn fejezte be, hogy a tanulás se gátolja meg az állatok gondozásában, nevelésében: az elmúlt két évben közel egy tucat állatot vásárolt, akiket saját maga tart el a saját keresetéből. „Jelenleg azért dolgozom, hogy őket el tudjam látni. A napjaim a reggel 5 órai etetéssel kezdődnek, 6 órára járok dolgozni, munka után pedig tanulok, majd vacsoráztatok.” – mesél az életéről pályázatában a Magnum Nő díj boldog tulajdonosa. Az érettségi és a szakközépiskola befejezése után elkezdett egy vendéglátóipari-vállalkozói tanfolyamot, hiszen ezek az ismeretek szintén szükségesek, hogy sikerre vihessen egy saját állatfarmot. Noémi már megtalálta álmai földjét, ahol letehetné az állatfarm alapjait, felépíthetné a vendég-faházat a majdani turistáknak, megteremthetné állatai élőhelyét. A farm állományának egy része is megvan már – jelenleg 6 ló, 6 kutya, 2 vadászgörény, 4 kecske, 3 bárány és egy csacsi él együtt Noémival – elkészültek a vendégház tervei és a legjobb földterület is csak Noémire vár. Noémi a telekvásárláshoz és az építkezések elkezdéséhez kérte a Magnum támogatását, hogy tovább indulhasson a megkezdett úton.






„Bár a zsűrizésen személyesen nem vettem részt, és ott nem hallhattam Noémi személyes előadását az állatfarmról, mégis utólag, amikor beszélgettünk, rögtön lenyűgözött az energikussága, a rendíthetetlensége és az a fény, ami a szeméből áradt!” – mondta Racskó Dániel, a Magnum márkamenedzsere. – „Mindenki rögtön láthatja, hogy milyen lelkesedéssel mesél az állatairól, mennyi energiát és munkát fektet abba, hogy megvalósítsa Önmagát és a saját álmait! Úgy gondolom, hogy Noémi eddigi munkájával is bebizonyította, hogy érdemes a Magnum Nő címre. Nemcsak gyönyörű fiatal nő, aki egy-egy mosolyával elvarázsol bárkit, hanem céltudatos, erős ember is, aki nem retten vissza semmilyen



nehézségtől, hogy megvalósítsa önmagát. Bár úgy érzem, hogy Noémi előbb vagy utóbb nélkülünk is elérné a céljait, hiszen már eddig is rengeteget dolgozott az álmaiért, mégis nagyon örülök, hogy segíthetünk neki abban, hogy megvalósítsa önmagát!”  







• Hamarosan ti is megnézhetitek a teljes pályázati anyagot! »


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top