nlc.hu
Aktuális
Negyedmillió nõi lakás-elõtakarékoskodó

Negyedmillió nõi lakás-elõtakarékoskodó

A nõk takarékosabbak - derült ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. statisztikáiból.




Az elmúlt években ugyanis több hölgy, mint férfi kötött lakás-takarékpénztári szerződést, így ma a szerződések nagyobb részét, 53 százalékát, darabszámra nézve mintegy 244 ezer szerződést – az első negyedév végéig – női ügyfél kötötte.

Természetes, hogy a nőkben erősebb a megtakarítási hajlam, s ez igaz, akár a városokban, akár a vidéken élőket nézzük. Ami a fővárost illeti, ott még erősebb a női szerződők dominanciája.

A különböző korcsoportokat tekintve – az életkor előrehaladtával egyre inkább – szintén ezt a tendenciát figyelhetjük meg. A 18-34 év közötti korosztályban 51,5 százalék a női szerződők aránya, míg a 35-59 évesek között már 56 százalék, s a 60 felettiek között már közel 59 százalék.

Nemek szerinti megoszlás – természetes személy – 2007. I. negyedév















 Nem  Százalék
 Férfi:  46,76%
 Nő:  53,24%
 Összesen:  100%














    

Ma Magyarországon két lakás-takarékpénztár működik, az egyik a Fundamenta-Lakáskassza. A két pénzintézet mára több mint egymillió szerződést kezel, ami azt jelenti, hogy minden tizedik polgár rendelkezik lakástakarék szerződéssel. Így a magyarországi családok, háztartások nagyjából 24 százalékánál található egy vagy több lakás-takarékpénztári szerződés.
A Fundamenta várakozásai szerint ez az arány öt éven belül megduplázódhat, azaz néhány év múlva Magyarországon akár már a családok felének lehet lakás-takarékpénztári szerződése.

Ehhez szükség van arra, hogy növekedjen a megtakarítási hajlandóság az országban. Manapság már a napi fogyasztási cikkek vásárlásakor is lehet találkozni hitelfelvétellel, sőt akár nyaralási célból is el lehet adósodni. Pedig az a tény, hogy az állam egyre több finanszírozási területről kivonul, előtérbe helyezi az öngondoskodás fontosságát.





A Fundamentánál a tervek szerint az idén legalább 150 ezer új lakás-előtakarékossági betétszerződés születik, melyeket várhatóan továbbra is nagyobb részben hölgyek kötnek majd.
Összességében tehát a hölgyek meghatározó szerepet töltenek be a családok megtakarításaiban, ami pénzügy szempontból azért jelentős, mert hosszú távon ez biztosítja a családok anyagi függetlenségét és biztonságát.

(A www.fundamenta.hu  oldalon részletesebben olvashat a lakás-előtakarékosságról, illetve online szerződéskötésre is lehetősége nyílik. Tanácsadónak is jelentkezhet a nyitóoldal bal alsó sarkában található linken keresztül.)





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top