nlc.hu
Aktuális
Gyerekek a vízben! Ki vigyáz rájuk?

Gyerekek a vízben! Ki vigyáz rájuk?

Szülõk, tanárok, úszást oktató szakemberek, a víz rendjéért felelõs rendõrök közös felelõssége, hogy megelõzzék az iszonyatot, a gyerekek baleseteit. A békés tó vagy a biztonságos medence percek alatt gyilkossá változhat.




Illatorgia. Délutáni izzás. Tikkasztó hőség. Kihalt sétány, vendég után ásító teraszok, veszteséges, aromát vesztett kávézók. Hajók. Ringatózó, tehetetlen, lomha testek a sárgásfehér ragyogásban. Elhagyták magukat, nincs feszülés, gondolom, és örülök, mert a füredi mólón egyedül égetem magam. A parton nekem illatoznak a hatalmas, virágoktól roskadozó hársak, az én képem tükrözi a békés nagy víz.
Alig két órával később, Tihany mesés félszigetén, lilába öltözött levendulamező üdvözöl. – Vizet! – kiáltanák a szomjazó bokrok, ha tudnák, s bennem visszhangzana, vizet, vizet, vizet!
Végre elérem a sajkodi strandot, belecsobbanok a huszonhét Celsius-fokos Balatonba. Fürdőzöm – áltatom magam –, amikor négy fiú terem mellettem. Nem tudok nem rájuk figyelni, úgy ordítanak, úgy káromkodnak. Hófehérek, horpadt mellűek, pattanásosak, de férfinak hiszik magukat. Kezükben fémdobozos olcsó sör meg cigi, sétálnak befelé, a derékig érő vízbe. Vannak tán’ már tizenhat évesek is, olyan nagyosak, tanárszidásban, káromkodásban lehetnének mai negyvenesek, de úszásban még a négyet sem verik – ezt tőlük tudom, mert két trágárság között épp arról értekeznek, mi mindent csináltak az úszótáborokban, ahová „őseik” tanulni küldték őket.
– Banyek! Kár, hogy ezt kihagytuk – üvölti egyikük, s lelocsolja égő vállát.

„Foglalkozzon a saját gyerekével!”

Azért jó látni, hogy akadnak helyek, ahol a fürdőzők komolyan veszik a „Vigyázat! Mély víz! Csak úszóknak!” feliratú, kopott, rozsdás táblákat. Ilyen hely Hévíz. A világ második legnagyobb meleg vizű tavának mélysége több mint harmincnyolc és fél méter a forrásnál, tudom meg a polgármestertől, Vértes Árpádtól.
– Ide nem is merészkednek be azok, akik nem veszik szabályosan a levegőt, képtelenek megtanulni úszni. Itt hatalmas fekete gumi keretezi az idős és a fiatal derekakat, komoly a felügyelet. Hévízen évek óta nem volt vízbefúlás – büszkélkedik a polgármester, én meg azt mondom: ellentétben a sekély szabad strandokkal, amelyek évről évre szedik áldozataikat.
Ki a felelős? Kinek dolga a tanítás, kié a felügyelet? Kik azok, akik a vizek mellett, a vakáció idején felelnek az egészen kicsikért és a nagy, vagánykodó kamaszokért? A válasz egyértelmű: mindannyiunk felelőssége, de elsősorban a szülőké. Aki három fiúgyerekkel, minden nyári hétvégét a parton tölt, az csak tudja.
– Vízimádók vagyunk. A füredi kemping a kedvencünk. A vakáció nálunk fürdés, úszás, vízisízés, vitorlázás. És nekem már a legkisebbet, Zalánt sem kell figyelmeztetnem a veszélyekre, mert tudja! Megtanulta! Mi megtanítottuk, bár még csupán három és fél éves. A nagyfiaimat, Tamást és Martint, már óvodás korukban vittem az uszodába, hogy mire iskolába kerülnek, biztosan mozogjanak a vízben. Nem is volt gondunk, remekül úsznak, minden úszásnemben, most egyedül mentek síelni. Nem féltem őket, tíz- és tizenhárom évesen olyan önfegyelmük van, hogy sok felnőtt megirigyelhetné – mondja Léber Barbara divattervező.







Lézer Barbara divattervező


Zalán mellette játszik a homokban, olykor beszalad a tóba, pancsol, alámerül, ismerkedik, barátkozik a hatalmas vízzel, de édesanyja le nem veszi róla a szemét. Odébb más a helyzet. Három mama összebújva hahotázik, téma az új, több tízezerért vásárolt fürdőruha, a három hónapos vadiúj mell, árral, orvos névvel, ajánlással. A négy, feltehetően hozzájuk tartózó gyerek öt perc alatt jó harminc méterrel ment beljebb a Balaton közepe felé. Nem figyelnek rájuk, nem izgulnak, pedig egyik sincs több öt-hat évesnél. Amikor a felelősségről kérdezem őket, először értetlenül néznek, majd fölháborodnak. Az egyik, a „legátépítettebbnek” tűnő trendi hozzám fordul.
– Mit akar? No és mi köze hozzá? A maga gyereke? Húzzon el, és foglalkozzon azzal… ha van! – kiabál ingerülten, én csendesen mondom, van, meg, hogy öröm látnom, legalább a legapróbb karján sárgállik két karúszó. A nő vöröslik, karját felém, maga felé, majd ismét felém lendíti. Nem úszómozdulatok, állapítom meg, és meg sem állok a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság balatonfüredi őrsének biztonságos épületéig.

„Az időjárás percek alatt változhat!”

Az íves, tóra nyíló ablakban az őrsparancsnok, Mihály Tibor százados áll.
– Kémleli a vizet, erősödik a szél – magyarázza Ékes László zászlós, és invitál be az őrsre, melyhez a Balaton csaknem hatszáz négyzetkilométeréből durván száz felügyelete tartozik.







Ékes László vizimentősnek és Miklós Tibor rendőr századosnak hála, kevesebb a tragédia az északi parton


– Az almádi Wesselényi-strandtól a tihanyi révig, vagyis a keleti-medence északi oldala a mi területünk. Akad munka bőven, de nálunk szerencsére sem az idén, sem az elmúlt két évben nem történt tragédia. Sokat járőrözünk, figyelmeztetjük a fürdőzőket, fontosnak tarjuk a megelőzést. Jó, hogy hallgatnak ránk. Amikor másodfokú viharjelzés idején kiküldjük a csónakokat, a szörfösöket, illetve a fürdőzőket, szófogadóak. Az elmúlt évtizedek tragédiái az itt élőkben és a nyaralókban mély nyomokat hagytak. Mikor idekerültem, no meg utána is, átlagosan harminc életet követelt a Balaton. Az utóbbi években tíz körül stagnál, de egy is sok. Hogy kevesebben fulladnak a tóba, az a felvilágosító munka mellett a fegyelmezettségnek köszönhető, és talán a turistaforgalom csökkenésének – hallom Mihály Tibortól, aki 1993 óta szolgál Füreden.
– Ha üzenhetek pedagógusnak, szülőnek, azt mondom: figyeljék a viharjelzést, tájékozódjanak a mederviszonyokról, figyeljék a meteorológusok előrejelzését. És tudják, hogy az időjárás szélsőséges, percek alatt változhat. A felnőttnek vízparton nem szabad megfeledkeznie a felügyeleti kötelezettségéről! Nekünk, rendőröknek, nagy feladat segíteni egy elsodródott emberen, szörfözőn, vízibicikliben ülőkön, csónakban veszteglőkön. Ám a tragédiákat, különösen, ha gyerekről van szó, ennyi év munka után sem lehet megszokni – komorodik el a százados.


„Naponta két-háromszor mentünk”







Garai Eszter
A füredi Annagora Aqua- és Welnesspark egyéves. Baleset nem történt, ám a vezető úszómester, Garai Eszter mégsem boldog.
– Az aquapark hullámmedencéjében naponta két-három mentés van, ez nagyon sok. Négy fő felügyeli a hullámot, s ha kell, azonnal ugrunk. A fiatal felnőttek közül kevesen úsznak, általában a húsz-negyven közötti korosztályt kell partra segítenünk. A gyerekeket meg kellene tanítani úszni, hogy „vízbiztosak” legyenek. A leghatékonyabb hatéves korban kezdeni, akkorra fejlett a mozgáskészségük. A szülő ne a kéthetes tanfolyamot válassza, az csak a lelkiismerete megnyugtatására jó! Nagy létszámú csoportokkal nem lehet hatékony munkát végezni – szögezi le a hetente mentési gyakorlatokat vezető fiatal nő.
Vakáció van. Siófokról, a Krúdy Gyula Vendéglátó és Kereskedelmi Szakközépiskolából, a hűsölni vágyó harmincöt diák mégis két tanár kísérővel érkezik. Az osztályfőnök, Giayné Zrínyi Gabriella elcsodálkozik, amikor azt kérdezem, van-e benne aggodalom, hiszen ennyi kamasszal útnak indulni nagy felelősség. Azt mondja, tizenhét éve tanít, de még soha nem volt problémája egyetlen túrán sem, legyen az hegyi vagy vízi.
– Mindig fölkészítjük a gyerekeket. Ismertetjük a veszélyeket, óvatosságot kérünk, és figyelnek, hallgatnak ránk. Az külön szerencse, hogy Siófokon két tanuszoda működik, és a déli parton szinte minden településen megszervezték már az úszásoktatást. Itt nincs olyan tanuló, aki nem tud úszni.

A balatoni vízirendészet a nap 24 órájában hívható a 06 84 310 712-es számon. Veszély esetén a 112-es általános segélyhívón is lehet jelezni.





Még több az e heti Nők Lapjából:





• Oroszlán Szonja: “Arra vágyom, hogy meglepjenek”! »
• Igyunk az egészségünkre! »
• Sztárok a Balaton bűvöletében »
• “Borzasztó Kétéves” »
• Kalandpark és Csodabogyó-barlang »
• Grillezzünk! »
• A Nagy Ásványvízteszt »
• Az élet bölcsője a víz »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top