Toscana lankáin

És mindent áthat a történelem szelleme. Nyitrai Réka Viktória útibeszámolója.

Érdemes autóval nekivágni az útnak. Így egyrészt olcsóbb, másrészt nemcsak az
útikönyvekben szereplő látványosságokat nézhetjük meg, hanem a kevésbé
ismert tájakra is eljutunk. Egyébként sem szeretünk kötött program szerint
menni, most is a férjemmel kettesben szerveztünk meg mindent az útikalauzok
és az internet segítségével.

Leonardo szülőhelyén

Miután sikerül túlélnünk egy forgalmi dugót Velence környékén,
néhány óra múlva már Firenzénél járunk. Nem a központban szállunk meg, hanem egy közeli kis városkában, Vinciben. Ez Leonardo da Vinci szülőhelye, s ideális helynek ígérkezik a firenzei kirándulásokhoz.
Alig pakoltunk ki, máris csábít bennünket a kisváros.
A magyar recepciós ajánl egy helyi éttermet – s érdemes volt hallgatni rá. Néhány percnyi séta után eljutunk ahhoz a templomhoz, ahol Leonardót megkeresztelték. A szomszédos torony tövében rálelünk egy múzeumra is.
Nem ért minket váratlanul, hogy az éttermek délután zárva vannak, csak fél nyolckor nyitnak ki, a vacsorához. A helyi fogadós kedvesen taglalja olaszul a menüt. Szerettem volna valami könnyebb helyi finomságot kipróbálni, ezért hidegtálat kértem szalámival, sajttal, sonkával és olajbogyóval.
Férjem chiantit rendel, és firenzei steaket választ rucolával – csábítóan hangzik! Kiderül: a steak nagyon vastag szelet, csontos marhahús, amelyet csak pár percig grilleznek mindkét oldalán, majd sózzák, borsozzák, olívaolajjal leöntik, sőt, mi még balzsamecetet is teszünk rá, ahogy a pincér ajánlotta.

Dante és Boccaccio nyomában

Reggel Firenze vár bennünket. Két teljes napot szánunk rá, mint kiderült, ez is kevésnek bizonyul. A város kisebb, mint gondoltam, szinte mindenhova el lehet jutni gyalogosan, támpontként a dóm kupolája szolgált. A forgalom elég kaotikus – szerencsére mi csak Empoliba megyünk autóval, onnan vonattal folytatjuk, mert a városközpontba csak engedéllyel lehet behajtani.
Mindenekelőtt Michelangelo David-szobrát szeretném látni, ezért a Palazzo Vecchióhoz visz az utunk, itt látható az ötszáz éves fehér márványszobor – pontosabban a másolata. A téren több szobor áll, körben régi épületek magasodnak. Ha szembejönne velem Dante vagy Boccaccio, nem lepődnék meg – vélekedem. A tér régi palotája kicsit katonai jellegűnek tűnik aszimmetrikus tornyával és szürkés falaival, belül azonban impozáns kastélyszobák és termek sorakoznak csodálatos freskókkal, díszes bútorzattal. Akkor nevezték el régi palotának, amikor a Mediciek átköltöztek a folyó túlpartján álló, nagyobb Pitti-palotába. Az Uffiziba telefonon foglalunk jegyet, hogy ne kelljen sokat várnunk. Jól is tettük, mert a sor – mint mindig – az Arnóig húzódik, azaz végig az épület mentén, körülbelül nyolcvan méter hosszan. A mai képtár épületét Vasari tervezte a Medicieknek – mint sok mást itt Firenzében –, s a család utolsó sarja adományozta a városnak a magángyűjteményt. Fent az U alakú folyosóra szorultak az antik szobrok, innen nyílnak egymás után a termek, melyekben egy-egy korszak festményei láthatók. Caravaggio, Rubens, Rembrandt, Van Dyck, Dürer, Michelangelo, Leonardo, Giotto, Piero della Francesca, Raffaello, Tiziano, Botticelli – micsoda névsor! A múzeum teraszán kávézva a szomszédos Palazzo Vecchio tornyát bámuljuk, s hagyjuk, hogy átjárjon bennünket a csoda.

Folytatás a Nők Lapja Évszakok nyári számában!