Négy személyre vegyünk hozzá 1 kg piros gyümölcsöt vegyesen, 10 dkg cukrot, 4 dkg étkezési keményítőt, 1 fahéjrudat, 5 szegfűszeget, 1 nagy citromhéjat, 3 dl vizet (esetleg meggylevet). A cseresznyét, a meggyet magozzuk ki, a többit elég megtisztítanunk, ha nagyobb szemű epret is használunk, azt kockázzuk fel. Tegyük lábosba az összes gyümölcsöt, öntsük fel 3 dl vízzel (vagy gyümölcslével), adjuk hozzá a cukrot, a citromhéjat, a fahéjat és a szegfűszeget. Közepes lángon öt-tíz perc alatt főzzük puhára, de maradjanak egész darabok is benne. A keményítőt néhány evőkanál vízzel keverjük teljesen csomómentesre, adjuk a gyümölcsökhöz, és főzzük egy-két percig, míg besűrűsödik.
A vaníliaöntethez 1dl tejszínt és 1 dl tejet felmelegítünk egy fél vaníliarúd kikapart magjaival és egy csipet sóval. 2 tojássárgáját kikavarunk 4 dkg cukorral, lassan ráöntjük a meleg tejszínt, simára keverjük, visszaöntjük a lábosba, és folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg besűrűsödik. Alulra a gyümölcskása, rá a vanília hm, mind a tíz ujjatokat megnyaljátok majd utána! Ja, és még csak most jönnek az igazi receptek!
Joghurtos túrótorta ribizlivel
Hozzávalók: fél dkg zselatin, 2 dkg víz, 25 dkg túró, 1 dkg vaníliás cukor, 1 citrom, 2 dl joghurt, 2 dl tejszín, 5 dkg porcukor, kész vagy általunk készített vékony piskótalap.
A zselatint feloldjuk hideg vízben, és 10 percig állni hagyjuk. Közben a túrót áttörjük, összekeverjük a vaníliás cukorral, a citrom reszelt héjával és a joghurttal. Hozzáadjuk a tejszínből, cukorral felvert kemény habot. Ezután a zselatint mikróban 5-10 másodperc alatt felmelegítjük, és egyből, állandó keverés mellett a krémbe csurgatjuk. Vékony piskótalapra kenjük, és hűtőben 3-4 órát dermesztjük. Végül felkockázzuk, és megmosott, enyhén porcukrozott ribizlivel fogyasztjuk.
Tamás tippje
A joghurtos túrótortát ribizli helyett barackkal is kipróbálhatjuk így is sütés nélkül, könnyű, nyári édességet kapunk.
Mascarponemousse málnával és Diabetikus mogyorós csokoládé-tortácska szederrel: ezzel a két recepttel vár még rátok a Nők Lapja 29-es, július 18-án megjelenő száma!