Egyedül nem megy: Sándor Pál és Tóth Zsuzsa

1. kép

Egykedvűnek tűnő, rezignált úrhölgy ül egy belvárosi kávéház belső termében, már jóval a megbeszélt idő előtt. Egyik kezével a kávét kavarja, a másikkal sűrűn a szájához emeli a cigarettát, közben közönyös arccal maga elé tekint, mint akinek minden mindegy.

2. kép: átkötés

Megérkezik egy bizonyos riporterféle a megbeszélt időben. Odasomfordál a hölgyhöz, és mindenféle bárgyúságokat hablatyol. Érezhetően zavarban van, mert kell mondania valamit, hogy szóval tartsa a hölgyet, ugyanakkor nem szabad elkezdeni magát a beszélgetést, mert várnak még valakit.

3. kép(telenség): még élőbb kép

Tíz perccel a megbeszélt idő után izgatott, se nyugodtnak, se magasnak, se elegánsnak, se fiatalnak nem nevezhető borostás férfi süvít be az ajtón, és a bejárattól kiáltja: „Meg vagytok őrülve? Mi a túrónak – itt éppenséggel nem pontosan ezt a kifejezést használja – ültetek ide be, a legmelegebb, leglevegőtlenebb, legzajosabb helyre?! Egyszerűen nem vagytok normálisak!”

4. kép: kezdődik az akció

A hölgy megpróbálja elmagyarázni, hogy azért, mert itt bent lehet csak dohányozni, és mivel mindketten láncdohányosok, ez nem egy elvetendő szempont. Közben szolid mozdulatokkal szedelőzködik, és készül a felálláshoz, ami arra utal, hogy felmérte, ez a csata eldőlt. „Hogy jutott eszetekbe ide beülni? – dohog tovább a borostás férfi. – Ott a teljesen üres terasz! Na gyertek!” És heves léptekkel elindul kifelé. A hölgy és a riporter utána. Leülnek a legtávolabbi asztalhoz. „Na ugye, itt egészen más?” – néz körül elégedetten, atyai mosollyal. Hátradől, és rágyújt. Persze, hogy egészen más egy teraszon ülni a körúti csúcsforgalomban egy kánikulai délután kellős közepén. Iszonyú a hőség, nincs levegő, és pokoli a zaj.

Kern András és Udvaros Dorottya a Ripacsokban.

5. kép: premier

A riporter szeretetteljesen – merthogy tényleg szereti őket – eltöpreng azon, hogy aligha létezik ellentétesebb két ember a társaságában ülőknél. Egyikük nő, másikuk férfi, egyikük fejedelmi alkat, a másikuk mokány, egyikük bölcs, a másikuk okos, egyikük befogadó, a másikuk sziporkázó, egyikük megfontolt, a másikuk szenvedélyes, egyikük visszahúzódó, a másikuk zabolátlan, egyikük ül nyugodtan, a másikuk folyton izeg-mozog, egyikük az örök nagymama, másikuk az örök kölyök. Ha egyikük mond valamit, a másik indulatosan közbevág, és kijavítja, ha a másikuk szól, akkor az egyikük meregeti szemét az égre, jelezvén, hogy nem is így történt az egész…

Milyen remek film lehetne ebből, ha a forgatókönyvet Tóth Zsuzsa írná, és Sándor Pál rendezné… de erre most sajnos, aligha kerülhet sor, lévén, hogy a velem ülő hölgy maga az író, a férfi pedig a rendező. A filmtörténet egyik legizgalmasabb, legeredetibb, leginspiráltabb és persze az egyik legfurcsább alkotópárosa. Együttműködésük nyomán alakult egy olyan groteszk-szentimentális abszurd-megható, spontán-megszerkesztett filmes formanyelv, amely megkerülhetetlenül beleépült a műfaj históriájába. Remekművek, korszakos alkotások születtek, megindító filmek a szeretetről, kiszolgáltatottságról, barátságról, árulásról, magányról, és főként arról, hogy mindig, minden körülmények között „kell egy csapat”, mert „egyedül nem megy”. A Bohóc a falon, az Ódor Emília, a Régi idők focija, a Ripacsok, a Szerencsés Dániel, vagy a Noé bárkája.

Két legendás alkotó, két döbbenetesen különös, öntörvényű ember. Szinte adódik a kérdés, miként képesek ilyen hosszú időn keresztül ilyen szinten együtt dolgozni.

– Ekkora hülyeséget még soha nem kérdeztek tőlem… – hangzik Sándor Pál meglehetősen tömör válasza.

Bohóc a falon (1967) Venczel Vera és Ferenczi Gábor

6. kép: ugyanaz másképp

Sándor Pál: „Gimnazista koromban gyakran jártam a Művész moziba, és ott felfigyeltem egy nagyon impozáns perecárus kislányra. Amikor besötétült film előtt a mozi, mindig odakiáltottam neki, hogy: perecet, perecet!”

Tóth Zsuzsa: „Járt a moziba egy feltűnési viszketegségben szenvedő fiú, aki mindig az utolsó pillanatban kurjantott perecért. Én büntetésből kitörtem a perec közepét, és csak a keretet adtam oda neki. Ő meg képes volt az 1 forintból visszakérni 10 fillért.”

Sándor Pál: „Érettségi után asszisztensként dolgoztam a filmgyárban, amikor egyszer reggel a kapuban összefutottam a perecárus kislánnyal. Nagyot köszöntünk egymásnak.”

Tóth Zsuzsa: „Amolyan lóti-futi voltam forgatásokon. Amikor megláttam a srácot a moziból, igencsak elképedtem. Mit kereshet itt ez a mitugrász krapek?”

A film felénél járunk. A befejezést megtalálod a Nők Lapja augusztus 8-án megjelenő, 32-es számában!