Münchenben lazultunk

Épphogy csak elindultunk, de már enyhe rázkódás jelzi, hogy leszállt a gép. Egy óra tizenöt perc – ilyen részidő alatt még a Balatonhoz sem érnénk le. Útlevél-ellenőrzés, csomagátvétel, és máris kinn állunk egy hatalmas, fényárban úszó, enyhén megalomán csarnokban, amely a müncheni reptér új, kettes terminálja. A németek nagyon büszkék rá, és nemcsak azért, mert villámgyorsan át lehet szállni egyik gépről a másikra: az impozáns építményben például annyi bolt van, mint egy magyar bevásárlóközpontban. Ráadásul az áruk nem drágábbak, mint máshol a városban.

Egy óra kirakat-nézegetés után Réka kolléganőmmel felfedezzük a kettes terminál legüdébb színfoltját. Ez az Airbrau nevű sörkert, az egyik high-tech csarnok közepén, ahol helyben főzött (!), kellemes, világos sört mérnek, és élőben nyomják a bajor sramlizenét. Zseniális!



Villám-városnézés

Miután elfoglaljuk a szobáinkat, irány a belváros. Bár korábban elhatároztuk, hogy kizárólag zülleni és vásárolni fogunk a hétvégén, úgy gondoljuk, egy rövid városnézés azért belefér…

Münchenben hat metróvonal biztosítja a jól működő tömegközlekedést, ráadásul a belváros annyira emberléptékű, hogy két óra alatt kényelmesen körbesétáljuk, és letudjuk a „kötelező köröket”. Ilyen például a díszes Marienplatz tér, azon belül az Új Városháza, tornyában a híres harangjátékkal, illetve, néhány utcával odébb, a Mi asszonyunk-templom, München szimbóluma. Persze vigyázunk, hogy ne essünk túlzásba! Figyelmeztettek minket, hogy a bajor főváros elsősorban nem építészei emlékeiről híres, hanem arról, hogy itt összpontosul minden, ami jó a bajorokban: a hagyomány (a vicces kinézetű bajor bőrnadrágtól a dögös dirndliig, a Hofbrauhaus sörtől a sramlizenéig), a lazaság (azt beszélik, hogy München a világ legészakibb mediterrán városa…) és a jólét (a bajorok köztudottan a leggazdagabb németek). Ahelyett, hogy az útikönyv adatait bújnánk napestig, inkább elmerülünk az utcák forgatagában, és élvezzük mindazt, amit egy vidám nagyváros nyújtani tud…







Boltkór

Müncheni látogatásom óta élő bizonyítéka vagyok annak, hogy a férfiakra is rátörhet a „boltkór”. Kisebb vagyont költöttem el, és még örültem is neki… Az ember bárhová néz, márkás, jó minőségű ruhákat talál. A kínálat hatalmas, az árak korrektek, ráadásul, ha szerencsénk van, épp kifogunk egy szezon végi leárazást. A legtöbb üzletet a Neuhauser Strassén találjuk. A hely olyan, mint egy magyarországi outletközpont, csak persze sokkal jobb. Hogy miért? Mert nemcsak olcsó, de óriási a választék (engem nem lehetett kirobbantani a hatemeletes férfiruházati áruházból), ráadásul biztos, hogy a kiválasztott ruhából van a méretünkre…

Mennyi az annyi? • Budapest-München retúrjegy 11 900 forint + illetéktől (Lufthansa) •  S-Bahnnal a reptérből a városba: 8 euró • Taxizás a belvárosban: 15-25 euró/utazás •  1 jegy a metróra: 2 euró •  1 főétel egy átlagos étteremben: kb. 10-15 euró •  1 korsó sör (minimum fél liter): kb. 3-5 euró •  1 koktél: kb. 7 euró •  1 jó minőségű, márkás ing: 10 euró •  1 top: 5 eurótól •  1 ruha: 8 eurótól •  1 halásznadrág/nadrág: 10 eurótól •  1 fürdőruhaszett: 9 eurótól

Lazulás este, éjjel…

Az új ruhának – mióta boltkóros lettem, ezt is tudom – kedveskedni kell. Elsősorban azzal, hogy még aznap este felvesszük, és belevetjük magunkat az éjszakába. Münchenben az estéket a Leopold Strassén érdemes kezdeni, ez az „üljünk be beszélgetni valahova!” életérzés helyi Paradicsoma. Bárok, éttermek, sörözők egymás hegyén-hátán, az utcán fiatalok tömege, de sokan vannak a negyvenes-ötvenes korosztályból is. Ellentétben Budapesttel, Bajorországban természetes, hogy a bulizás nem ér véget harmincévesen, és az érettebb korosztály is szeret szórakozni. Münchenben több, úgynevezett „Über 30” diszkó működik, ahol a belépés egyetlen feltétele, hogy betöltsük a harmadik ikszet.

Táncos hely egyébként rengeteg van, de fölösleges kiemelni bármelyiket is, ugyanis nem sokban különböznek az itthoni szórakozóhelyektől. Mi a Kultfabrik nevű komplexumot szerettük a legjobban, amely anno ipartelep volt, de most vagy negyven szórakozóhely otthona. Tízméterenként különböző zenék, stílusok, designok, emberek… Mindenki megtalálja a kedvére valót. A jelszó: „Nem tetszik a hely? Menjünk át a szomszédba!”

Kaszkadőrshow a Bavaria filmstúdióban

Levezető kultúrprogram

Egy shoppingolós-átmulatott hétvége után általában mindenki csak aludni akar (minél többet). Rékával mégis úgy érezzük, hogy hazamenetel előtt jólesne még valami könnyű, levezető program. Sokáig vacillálunk a nemrég épült hatalmas focistadion, az Allianz Arena és a Bavaria Filmstúdió meglátogatása között. Bár a stadiont is nagyon érdekesnek mondják, végül mégis a filmstúdió mellett döntünk, egyszerűen azért, mert nem vagyunk nagy focirajongók. Nem bánjuk meg a választást: a filmes élményparkban olyan híres filmek díszletei között barangolunk, mint a Végtelen történet, az Asterix vagy a Tengeralattjáró (Das Boot). Ezután végignézünk egy nagyon vicces kaszkadőrshowt, és kipróbáljuk a stúdió büszkeségét, a négydimenziós mozit. Végül fogunk egy taxit, és irány a reptér. A váróban már mozdulni sincs erőnk. Boltok, emberek, sramlizene, és középen mi, két hülyén vigyorgó zombi… Azért hosszú volt a hétvége… Milyen jó, hogy egy óra tizenöt perc múlva otthon leszünk…

Münchenben mindenütt magyarok! Az egész a reptéren kezdődött, ahol Rékával épp a helyi „szupergyors repülőjegy-kezelő automatát” vizsgáltuk. „Rendben, tényleg gyors és hatékony ez a masina, de nem beszél magyarul! Hogyan boldoguljon az, aki nem tud egyetlen idegen nyelven sem?” – mondta ki Réka azt, ami mindkettőnket foglalkoztatott. „Ne aggódjatok, a környéken előbb-utóbb belefuttok magyar emberbe” – nyugtatott minket vezetőnk, Stefanie. Majd rámutatott – szó szerint – az első reptéri alkalmazottra, aki elhaladt mellettünk. A fiatal férfi névkitűzője a Casablancát idézte, Viktor Laslo: „Húsz éve élek itt, az egész családom a környéken lakik.” „Egyébként több tízezer magyar él München vonzáskörzetében” – ezt már Hatházy Katalin, a szállásunkat adó Derag Hotel értékesítési vezetője mesélte, aki volt olyan kedves, hogy érkezésünkkor személyesen fogadott minket egy csésze kávéval. Kissé később csatlakozott hozzánk Andor, a magyar gyakornokfiú is Ilyen kezdés után már meg sem lepődtem azon, hogy a metrón előttünk két magyar lány ült („Jaj, Zsuzsi, most képtelen vagyok átadni a helyem, tegnap egész éjjel buli volt!”). Arra azonban nem számítottam, hogy már a második taxiban, amelybe beültünk, Lászlónak hívják majd a sofőrt. – Pedig sokan taxiznak itt a magyarok közül. Én például már tizenhét éve. – És melyik iparág népszerű még? – Talán a vendéglátóipar Hogy taxisunk mennyire jól tippelt, arra a helyi mexikói étteremben jöttünk rá. Épp azon tanakodtunk, mit ennénk szívesen, amikor a felszolgálólány hirtelen magyarra váltott, és ajánlotta a bőségtálat Betti Szatmárcsekéből jött Münchenbe, ahol az egyetemen tanul, és hetente kétszer itt dolgozik. Ő személyesen kevés magyart ismer, de hallotta, hogy sokan összejárnak, állítólag még magyar diszkó is van valahol a városban Utolsó nap úgy éreztem, már semmi sem tud meglepni, ezért tökéletes pókerarccal fogadtam, amikor a szálloda recepcióján „Jó reggelt, Kertész úr!”-ral köszöntöttek. „Jó reggelt Katarina Stroblova!” – tört szét darabjaira gondosan felépített közönyöm, mikor rápillantottam a recepciós névkitűzőjére. „Hogy maga milyen jól beszél magyarul!” „Jaj, ne hozzon zavarba. Tudja, Kassa mellől származom, megtanulhattam volna jobban is. De ki gondolta volna, hogy ennyire hasznos nyelv? Hiszen még Münchenben is mindenki beszéli!”

Nagy Réka kolléganőm müncheni úti beszámolóját itt olvashatjátok.