Miss Tökéletesek

Mihalicz Csilla

„A férfi a nőt keresi, a nő a férfit. Milyen egyszerűnek tűnik a találkozás. Közben pedig rengeteg nekibuzdulás, elszánás, hit, csalódás szegélyezi a párkeresésünk útjait. Két hete igazán nagyszerű férfiakat kerestünk, mondják el, miért nehéz helyes, kedves, okos, „igazi” nőre találni. Most helyes, kedves, okos nőket faggattunk: hol keresnek, hogy nem találnak?

Megint csak kiderült, nem is olyan egyszerű ez. Életünk nagy feladata párt találni. De annyi egyéb feladatunk is van. És sokszor az egyéb feladatok mögé utasítjuk a párkeresést. Ej, ráérünk arra még! – gondoljuk Pató Pál módjára. Csakhogy – miként cikkünk szakértője, Bokor László pszichoanalitikus megfogalmazza – boldogságot akkor találunk, ha az ész szava mellett meghalljuk a szív hangjait is. Ha elhallgattatjuk, akkor legyünk tudatában annak, hogy a másiké is hallgatni fog, mert nincs mire rezonálnia.!

Most pedig következzen egy részlet a Nők Lapja 
“Miss Tökéletesek” című írásból:

Egy karrier kezdőpontján, lám, mindent meghatározó lehet a „saját út igézete”. A szent célért lenni, annak mindent alárendelni hatalmas vállalás, és teljes embert kíván. Aztán, amikor beteljesült a vágyálom, eljön a nagy szabadság is. Ahogyan Kőbán Rita életében is, amikor hajójával átcsúszott a célvonalon Atlantában. Ilyenkor rövidesen elválik, akad-e a rajongók közt akár csak egy is, aki a sportlegendában meglátja a nőt. Kollégánk, Szegő András ugyan meglátta, de – itt most nem részletezendő okok miatt – ez Rita életében nem sokat számított.

Kőbán Rita, a kajakkirálynő egyedül is boldog

Kőbán Rita

Késve érkezik. Kis teherautójából vidáman libben ki. Kezei sebesek.
   
– Folytonos rohanásban vagyok, építkezem, és délelőtt a lovardában szénás bálákat rakodtam – bocsátja előre mintegy magyarázatként. Igazából sajnálkoznom kéne – ennyi munka, ennyi nyűg, ennyi fáradozás –, de valahogy eszembe sem jut. Sugárzik erről a lányról, hogy boldog. Szereti, ahogy él. Ő, az egykori kajakkirálynő, a ragyogó sikerember, aki imádta reflektorfényt, csaknem negyedszázados ragyogó pályafutását befejezvén megtalálta önmagát. Mesterekkel tárgyal, maltert kever, lovakat csutakol, trágyát hord – és ezzel együtt jól van.
   
A presszóban, ahová beülünk, elmotyogom neki: nem értettem, hogy a maga zabolátlanságával, öntörvényűségével miként volt képes olyan elszántsággal és fegyelemmel dolgozni, mint tette versenyzőként annyi éven keresztül.

    – Mert akkor ez volt a dolgom – mondja egyszerűen. – Hogy igazából mekkora terhet is cipeltem, azt a győzelem pillanatában értettem meg. Nem boldogságot éreztem, hanem felszabadultságot. Egy villanásnyi idő alatt ezertonnás teher szakadt le rólam. Addig csak a szakadatlan gürcölés volt: naponta izzadni, megfeszülni, futni, úszni, erősíteni, hidegben, kánikulában, szélben, esőben, tűző napon egy labilis hajóban, túl a fájdalomküszöbön, és még megküzdeni a félelmeimmel, kishitűségemmel, túljutni kudarcokon, válságokon.
   
– Mindig az volt az érzésem, hogy benned sokkal inkább dominál a lágyság, érzékenység, szeretetéhség, és a siker érdekében ezt igyekszel elfojtani…

    – Nem elfojtottam, hanem átalakítottam! Ezek a tulajdonságok ma is éppen úgy megvannak bennem, de én irányítom őket. Ha az ember nem csupán szenvedi, hanem meg is éli a sorsát, hatalmas erőt kaphat tőle. Akkor, ha a sportot nem célnak tekintem, hanem lehetőségnek, hogy megismerjem jobban magamat, hogy legyűrjek a hibáim, gyengeségeim közül minél többet. Mesélik, egészen kiskoromtól kezdve eltökélt voltam, mindig, mindenben bizonyítani akartam.
   

Kőbán Rita

– Nem tartasz attól, hogy minél messzebbre jutottál, annál inkább bezárultál? Hogy minél inkább kiteljesedtél belülről, annál inkább lett sorsod: a magány..?

    – Igen, én ezt már elfogadtam, és erre, mint egy lehetőségre, be is rendezkedtem. De, ki tudja, mit hoz a holnap? Ha nem lett volna választási lehetőségem, akkor biztosan keserűen venném tudomásul. De előfordult már, hogy kompromisszumot kellett volna kötnöm csak azért, hogy legyen valaki mellettem. Akivel még valamennyire jó is, de fel kéne adnom sok mindent magamból. Úgy éreztem, hogy nem szabad megalkudnom. Nekem ez az utam. Így kell a boldogságomat megtalálnom.

– Sikerülni fog? Egyáltalán, hiszel a boldogságban? 

    – Most is boldog vagyok. Vannak válságos időszakaim, kétségbeesett napjaim, kiborulásaim, hazugság lenne ezt letagadni, de ezzel együtt is azt mondom, hogy alapvetően nagyon jó így.

– Nem lehet, hogy hozzád nehezebben mernek közelíteni a férfiak? Mert híres vagy, népszerű vagy, mert nimbusz vesz körül?

    – Nem, ez nem lehet. Ez egészen biztos…
   
– … és nyilván azt gondolják, hogy sokkal nagyobb igényeid vannak, hogy rengeteg rajongó vesz úgyis körül? Sportolók, bankárok, művészek…

    – És akkor..? Ha így lenne, akkor is megpróbálhatná bárki… Azzal a férfival, akinek kisebbrendűségi érzése van, és aki csak az olimpiai bajnokot látja bennem, aki nem érez kellő eltökéltséget magában, hogy legalább egy kísérletet tegyen arra, hogy meghódítson, azzal ugyan mit lehetne kezdeni? Az úgysem az, akire én várok, aki elfogadna, így, ahogy vagyok, aki igazi társam lehetne.

– Akkor neked könnyebb és nehezebb is egyszerre..?

    – Igen. Könnyebb, mert eleve távol tart olyan közeledőket, akikkel úgysem tudnék hosszabb távon harmonikus kapcsolatban élni. És nehezebb is, mert… mert nem mindig jó szembesülni ezzel…

A teljes írást a Nők Lapja szeptember 12-én megjelenő, 37-es számában olvashatod. Ebben megszólal Dér Henrietta, a Sugarloaf együttes énekesnője:  „Ha tíz év múlva is itt tartok, és akkor sem engedek magamhoz közel senkit, akkor már nem leszek ilyen nyugodt.” …kifejti a véleményét Tóth Anikó, aki több mint egy éve egyedülálló: „Azt tapasztalom a barátnőimnél, és magamon is, hogy túlkomplikáljuk az életünket. Ha egy férfi közeledik hozzánk, nem tudunk pusztán csak örülni neki, azonnal kombinálni, taktikázni kezdünk.” …és hozzászól a témához állandó szakértőnk, Bokor László pszichoanalitikus is: „Lehet a szakmai kiteljesedés mellett még az intimitásban is boldogságot találnunk. Persze csak ha az ész szava mellett egy nő meghallja a szív hangjait is.”