Egymásnak teremtve

Kedves Soma!

Mindig nagy megnyugvással olvasom, amikor arról írsz, hogy a férjeddel egymásban megleltétek a lelki társatokat. A férjem és én is így érezzük ezt, és jó hallani, hogy vannak, akik hisznek ebben, sőt meg is élik. Arra vagyok kíváncsi, hogy az „ilyen” lelkitárs-szerű kapcsolatok sem mentesek a konfliktusoktól, és a hullámvölgyek jelenléte nem azt jelenti, hogy hamis illúzió volt az elejétől kezdve. Nem érzem úgy, hogy a felmerülő problémák cáfolnák egy kapcsolat egészének az értékét. De alapvetően az emberek igen nagy része csacsiságnak és lányregénynek tekinti az „egymásnak teremtettséget”. Szerintem nem az egy tartalmas, boldog, teljességében megélt kapcsolat fokmérője, hogy nem ismeri a krízist. Szerintem egy krízis során rengeteg dolgot megtudunk a másikról, ami „békében” nem nyilvánul meg, és mélyebb bizalom alapja lesz a későbbiekben.

Én máig azt hiszem, hogy a megélt/túlélt válság és kétségbeesett kétkedés is valamilyen céllal történt az életünkben, és most azon dolgozunk, hogy újjáépítsük a kapcsolatunkat egy magasabb szinten. Tisztában vagyunk vele, hogy mi magunk és a környezetünk is folyamatosan változik, és ha két ember, két lélek tényleg egymásra talált, akkor ezek megoldandó feladatok, nem gondok. (Gyerekszületés és az ehhez kapcsolódó új érzések, családi viszonyok rendezése, helyes mederben tartása stb.) Úgy gondolom, hogy a lángolást vissza lehet hozni egy kapcsolatba, és nem rafinériával, hanem hogy újra felismerjük egymásban azt, akivel ezer évek kötnek össze, és akit majd következő életeinkben is keresnünk kell.

Véleményedet előre is köszönöm: Etelke






Kedves Etelke!

Tizenhét és fél éve vagyok együtt a férjemmel, épp a napokban ünnepeltük a 10 éves házassági évfordulónkat. Azon a napon végigjártuk ugyanazokat a helyszíneket, ahol a földi, majd égi szertartás volt, a mulatság és a nászéjszaka. Visszatekintve az idő távlatába, azt kell hogy mondjam, jobban szeretem Gyurit, mint annak előtte. Mintha megnőtt volna a szeretetem vertikális spektruma. (Azaz mélysége és magassága.) Újra felhúztuk egymás ujjára a jegygyűrűt, amit annak idején én terveztem. A következőképpen néz ki: egy felfelé ívelő piramis forma (amivel azt kívántam szimbolizálni, hogy a párkapcsolat lényege az, hogy emeljük egymást, fejlődjünk egymás mellett), viszont az alsó része nem egyenes, hepehupás, hullámvölgyes. Vagyis hogy az út természetes része, velejárója a hullámvölgy. Aki erre nem számít, az nagyon csacsi… Tehát egy hosszú távú párkapcsolathoz tudatosan kell hozzáállni.

Úgyhogy csak annyit tudok mondani: mindenben tökéletesen igazad van, az utolsó mondat különösen pontos és bölcs. (Én most épp ezt élem…) Régi közhely (de hát a közhelyek azért maradnak fenn, mert igazságtartalmuknál fogva kiállják az idő próbáját), hogy „ami nem öl meg, az erősít”, és ez a párkapcsolatokra is vonatkozik. Ami nem teszi tönkre, nem zúzza szét a kapcsolatot, az még magasabb szintre viszi, a kötelékeket még erősebbé teszi.

Tipp: Ha vasárnap kiugrasz a Margitszigetre, a Fontana Napra, nemcsak Somával találkozhatsz, hanem jó ügyet is képviselsz. A rendezvény célja az inkontinenciában szenvedők segítése – tabuk nélkül. Bővebb infó »

Az elmúlt közel négy év alatt (amióta az NLCafén, sőt, év eleje óta a Nők Lapjánál vagyok) több mint ezer levelet olvastam végig, válaszoltam meg. Két alapvető védekező, illetve elhárító mechanizmust látok rendszeresen visszatérni a párkapcsolatoknál: az idealizációt és az introjekciót. Vagyis hogy szebbet, jobbat, másabbat képzelünk el, mint aki valójában a másik. Az introjekciónál (ezt gyakran projekciónak mondják) pedig belevetítünk olyan dolgokat a másikba, amit szeretnénk megélni általa. Felruházzuk olyan tulajdonságokkal, amit a saját vágyainkból lehelünk bele. Aztán persze jönnek a csalódások (amiket abszolút csak saját magunknak köszönhetünk), az anyázások, sértettség, harag, bezárulás stb., amikkel ráadásul mind mind magunkat húzzuk le.

Mint minden tudatossághoz, nyilván a párkapcsolatban levőhöz is önismeret kell. Vagyis tudni kell azt, hogy a gyermekkori traumák visszatükröződnek a párkapcsolatokban, és a saját sérüléseink meg fognak jelenni az együttlétekben, csakúgy, mint a másiké. Tudni kell azt, hogy a partnerrel együtt a családjával is házasságot kötünk. Hogy az adásnak és az elfogadásnak egyensúlyban kell lennie. És azt is, hogy nem létezik jobb kiadás a partnerünkből, és hogyha azt akarjuk, hogy a másik változzon, nekünk is változnunk kell.





Ebben a témában ismét ajánlom Johannes Neuhauser: Mitől működik a szerelem? (Bert Hellinger párterápiája) című könyvét. Hellinger azt mondja, hogy házasság nélkül a párkapcsolat egymás folyamatos és kölcsönös sértése, viszont nem mindig a házasság a legjobb. Meg azt is, hogy aki elutasítja a szüleit, elutasítja önmagát és partnerét is, viszont ha a párok felismerik a származási család összefonódásait, jobban tudnak cselekedni. Azt mondja, a párkapcsolat elsőbbséget élvez a szülői szereppel szemben. Szerinte a győzelem vagy vereség tönkreteszi a párkapcsolatot, és szeretni csak a tökéletlent lehet. És még egy gondolat tőle: nem adatik meg mindenkinek az, hogy a másik felével találkozhasson, viszont ha az ember okosan csinálja, mégis jobb társsal, mint egyedül.

Most sok-sok gondolatot egymásra hánytam, egyrészt hogy kedvet hozzak a könyvhöz, másrészt hogy felvillantsam ennek a témának a szerteágazó mélységét, amire egy ilyen rövidke írás nyilván nem ad lehetőséget. A lényeg, hogy igenis lehet, sőt, nagyon is érdemes a hosszú távú párkapcsolat tudatosságához való hozzáállást tanulni és tanulmányozni. Ha egy kapcsolatot az első jelentkező problémák után szinte azonnal felrúgnak, az többnyire türelmetlenségre vall. Mindaddig, amíg nem fejtjük meg a bevonzott probléma ránk vonatkozó üzenetét, amíg nem nézzük meg ebben a helyzetben magunkat indulatok nélkül kívülről, addig újra és újra ismétli majd magát a probléma az életünkben. Mint egy beakadt lemez, addig „szkreccseljük” magunknak a dolgot, amíg szembe nem nézünk vele, és a negatív indulatainkat át nem transzformáljuk megértéssé. Többször írtam, beszéltem róla, most ismét.





Spirituális szempontból háromféle ember van: az alvó, a felébredt és a kettő között levő, az ébredező. Az alvó és felébredt ember közötti legnagyobb különbség, hogy míg az alvó ember kifelé hárít (a pasim, a csajom miatt, az apám, anyám, főnököm stb. miatt, mindig valaki más miatt történnek vele a dolgok úgy, ahogy), addig a spirituálisan felébredt ember tudatában van annak, hogy azért vonzotta be az adott dolgot, mert most ebből kell tanulnia, ezáltal kell fejlődnie. Tehát mindaz, ami kapcsolatotok hullámvölgyében megjelenik (ami, mint mondtam, olyannyira természetes, mint dagály után az apály), az, ha jól csináljátok, segíteni fog benneteket az önismeretben, és lehetőséget ad arra, hogy fejlődjetek, és úgy egyénileg, mint a kapcsolatban magasabb szintre lépjetek. Nyilván ehhez az egymás iránt való abszolút nyitottság kell (ez azt jelenti, hogy nincsenek elvárások, jön, ami van), ami nem megy elfogadás, megértés, a másik iránti alázat nélkül. Azt az illúziót pedig most érdemes kiverni a fejünkből, hogy létezik olyan kapcsolat, ahol nem lesznek problémák!

Ezzel nincs is semmi gond, a problémákhoz való hozzáállásunkat kell saját magunkban tisztázni! Vagyis tudatosítani azt, hogy érdemes cselekednünk, viszonyulnunk az adott helyzetben. Én azt javaslom, hogy ilyenkor mindenképpen nézzük meg kívülről is a feljövő problémát, és ennek tükrében önmagunkat! Vagyis indulat nélkül! A rosszindulat, avagy rossz indulat (düh, harag, irigység, féltékenység, agrasszió, sértettség stb.) rossz indulási irányt ad. Kellő önismerettel, meditációs technikával ezeken fölül lehet emelkedni, és meg lehet nézni, milyenek vagyunk az adott helyzetben, honnan indult az egész, és legfőképpen hogyan kell lépnünk ahhoz, hogy a konfliktuskezelés, problémamegoldás felé haladjunk, ne pedig az energiafolyató indulatok szintjén fröcsögjünk és szenvedjünk. Első lépésként ne kifelé hárítsunk, és gerjesszük feleslegesen az indulatokat, hanem induljunk el befelé, és beszélgessünk el magunkkal! Ezt egyébként is mindenkinek javaslom, valamennyi időre lehetőleg minden nap.

Szóval kedves Etelke, hajrá-hajrá, öröm volt olvasni a soraidat, kívánom a boldogságra való nyitottságotokat, hogy minél több embertársunk merítsen példát belőle!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu

Bővebb információért kattints ide! »