Termékenységi tánctól a ramadánig

V.Kulcsár Ildikó

 Jó ez? Rossz? Vagy törvényszerű, hogy letesszük a belénk nevelt értékeket – mint egy viseltes ruhát –, és újakat választunk? De vajon más emberré válunk-e a váltástól, vagy maradunk, akik voltunk?

Gyerekkorom fura-csuda figurája volt Varga néni, aki házmesteri minőségben uralta azt a kertes zuglói házat, ahol felcseperedtem. Varga nénit a négy osztálya, a rémes tarka virágos otthonkája, meg a fejére tornyozott borzalmas nejlonkendő ellenére is nagyon szerettem a nevetéséért, a hangosságáért meg az ajándék csokoládékért. Ma már azt is tudom, hogy azóta sem ismerek nála hűségesebb embert. Igen, ő körömszakadtáig ragaszkodott ahhoz az életmintához, amelyet a Győr-Sopron megyei Pásztoriban kapott. Fütyült rá, hogy a férje – „a kispapa” – jóvoltából jól szituált környéken lakik, fütyült a ház polgári lakóira. Ő bizony csirkéket tartott a „hátsókertben”. Hajnali ötkor énekelve söpörte az „elsőkertet”, és hetente kétszer úgy püfölte a szőnyegeit, hogy a halottak is felébredtek. Lesajnálta a városi életformát, hiszen élni csak úgy lehet, ahogy az édesanyjától tanulta…

Nemrégiben láttam egy szerény-tiszta portát (puccos családi házak szomszédságában), ahol tyúkok kapirgáltak a kertben, három kutya, négy-öt macska osont a szőlővel befuttatott teraszon, és lepedők lengedeztek egy diófákhoz erősített madzagon. Felnéztem az égre, és csöndesen súgtam: „Varga néni, vannak utódaid!”

Félúton

Szirmai Virág

Idegesen hívott fel. Arról mesélt, hogy a legjobb barátnője szerint jobb ember volt, amikor az iszlám törvényei szerint élt, mert akkor a legkeservesebb helyzetekben is ő tartotta a lelket az ismerőseiben.

– Most épp ramadán van az iszlám világban… És én elhatároztam, hogy megint tartani fogom a szigorú böjtöt, szükségem van a megtisztulásra – jelentette ki elszántan a harmincnyolc éves Szirmai Virág, aki katolikus gimnáziumban érettségizett, majd tizenkilenc évesen egy algériai fiatalember felesége lett. Az esküvő után nem sokkal egy hatalmas arab család – após, anyós, tizenegy testvér, számtalan sógornő és kisgyerek – legifjabb tagjaként ismerkedett a számára idegen életmóddal.

– Tetszett minden! A nyitottság, temperamentum, másodpercek alatt elfogadtak. Az anyósom annyi kedvességgel vett körül, mintha a lánya lettem volna. Általa tanultam meg, hogy igenis léteznek boldog mohamedán asszonyok, és szó sincs olyan alávetettségről, amilyet Európában elképzelnek. Ő irányította a családot, fontos volt a véleménye. Nem várta el, hogy kendőt vagy csadort hordjak, sőt, decemberben a tiszteletemre kerítettek egy fenyőfára emlékeztető fácskát, hogy hadd legyen karácsonyom! Magam döntöttem úgy, hogy felveszem az iszlám vallást. Vonzott. Egy Istenben hiszel, csakhogy nincs közvetítő Isten és közötted. Papok nélkül beszélsz meg Vele mindent… Szóval a család és egy imám segítségével rengeteget tanultam, aztán iszlám asszony lett belőlem. E korszak boldogságát az sem tudja elhomályosítani, hogy később Magyarországon minden elromlott, tizennégy évi házasság után elváltunk. És én négy éve a nagyfiammal meg a kislányommal élek, bár a volt férjemmel sem szakadt meg a kapcsolatom.

– Még mindig csadorban?

– Fokozatosan váltam meg az iszlám nők díszeitől: először levettem a csadort. Bő ruhákban jártam, de a fejemre még vastag kendőt tettem, később a kendő vékonyodott, majd eltűnt… Ha jól meggondolom, én katolikusként zökkenőmentesen lettem iszlám hitű, de most csak kín-keservvel alakulok multicégnél dolgozó, „kendőtlen” modern nővé, aki férfisegítség nélkül tartja el a gyerekeit. De akarok én modern nővé válni? Nem tudom. De azt igen, hogy számomra üres ez a pénzről szóló világ… Megélek – van állásom, jól beszélek angolul –, de erre vágytam én? Emlékszem, hogy nagyon jól éreztem magam anno, amikor „csak” a családomról kellett gondoskodnom, és a tárgyalásokon a férjem mögött álltam… Övé volt a felelősség, én nem tudtam, mi a stressz. Ma már tudom. És milyen férfi talál majd rám? Mohamedán? Talán… Vagy egy pénzt tisztelő korunk hőse? Az a legrosszabb a jelenben, hogy az iszlám hitűek között kitör belőlem az európai, az európaiak között pedig vágyakozom a Korán nyújtotta nyugalomra. Szóval félúton vagyok, de hogy ez az út hová visz, azt még nem tudom…

A teljes írást a Nők Lapja október 10-én megjelenő, 41-es számában olvashatjátok!

 

Még több az e heti Nők Lapjából: • Alma a köbön » • Lányom, a foggyáros » • Amélie csodálatos átváltozása » • Meryl Streep lánya lejátssza az anyját » • Katona Klári – a fényből a tűzvonalba… » • “Éjjel elszabadul a másik énem” » • “A saját nőiességemet kutatom folyamatosan” » • Ha egy kisfiú nagyon akar valamit   »