nlc.hu
Aktuális
Szezonja a káposztának

Szezonja a káposztának

A magyar konyhában és asztalokon mindig is kitüntetett helye volt a káposztának. Ahogy az 1662-es Zrínyi-szakácskönyv szerzõje írta: „A káposztás hús Magyarország címere.” Na, akkor ehhez tartsuk magunkat!




A kerekded zöldséget az Árpád-korban hazánkba érkező szerzetesek hozták magukkal, és hússal vegyítve legnépszerűbb ételeink közé tartozik azóta is. Esszük salátának, levesként, főzeléknek, esszük édesen és savanyúan, töltve, tekerve, párolva, még rétesbe is töltjük.



Minden hiedelemmel ellentétben, kifejezetten egészséges étel, az emésztőrendszer egyik gyógyítója. Tartalmaz A-, B- és C-vitamint, valamint káliumot, jódot, vasat, kalciumot és foszfort. Csökkenti a koleszterint, a vércukrot, még rákellenes hatása is van.



Ja, és ahogyan Tamás ezt most sokadszorra bebizonyítja nekünk: finom is!








Káposztás rétes 

Hozzávalók: 3 kg fehérkáposzta, olaj vagy sertészsír, 10 dkg kristálycukor, só, bors, 8 db réteslap,


A káposztát lereszeljük. A cukrot kevés olajon vagy zsíron aranybarnára karamellizáljuk. Rátesszük a káposztát, elkezdjük pirítani és enyhén megsózzuk és megborsozzuk. Addig pirítjuk, míg a káposzta szép barna lesz és az összes nedvesség elfő alóla. Ha kell, a legvégén sózzuk és ízesítjük őrölt feketeborssal. Megvárjuk, míg kihűl.






4 db réteslapot – mindet vékonyan megkenve olajjal, vagy olvasztott zsírral – egymásra teszünk és elosztjuk rajta a káposzta felét. Szépen felgöngyöljük és tepsibe tesszük. Elkészítjük a másik rudat is és forró sütőben szép barnára, ropogósra sütjük.


További káposztás finomságokat olvashatsz a Nők Lapja szerdábn megjelenő 46-os számában!






Még több az e heti Nők Lapjából:


• Miért lett mégis császármetszés? »
• Dráma a szülinapon »
• Ha én lennék a férjem… »
• A Hottentotta Vénusz »
• Szezonja a káposztának »
• „Ő nem beteg baba, csak még vannak feladataink” »
• Művésznapló: Horgas Eszter zenéről – szavakban » 


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top