nlc.hu
Aktuális
Nevetést osztanak receptre a bohócdoktorok

Nevetést osztanak receptre a bohócdoktorok

A Bohóckaraván az elmúlt négy évben bejárta az összes megyei kórház gyerekosztályát, nevelõotthonokat, óvodákat, és mindenhol a nevetés erejével igyekezett gyógyítani.

„Szivárványország a világ legtökéletesebb helye. Ott mindenki megtalálja azt, amire vágyik, mindenki azt csinálhatja, amit szeretne. Az emberek élvezik a jelent, és minden pillanatot örömmel, ajándékként élnek át.” Petiről (Jancsó Péter) és Pajtiról (Tóth Bence), a két bohócdoktorról az a hír járja, hogy szivárványharcosok. Megtalálják és elviszik a gyermekeknek a kincsesládát a szivárványhíd végéből. Hogy ki, mit talál benne?
– Szeretetet – mondja Bence. – Abban a formában, amelyre épp akkor szüksége van. Ha táncolni szeret – táncolunk vele. Ha álmodozni – mesélünk neki. Ha ölelésre vágyik – megöleljük. Csak mélyen bele kell néznünk a szemekbe, és megláthatjuk, ki, mire vágyik.
Hát Noémi, Rita, Viki, Gergő és a többiek a nevelőotthonban lufifigurára vágytak. Sok lufifigurára.




Amire szükség lenne:

– Lufik
– Játékok
– Ajándékok a gyerekeknek
– Benzinköltség (netán egy saját autó)

– Én virágot kérek!
– Nekem fénykardot hajtogass!
– Oroszlánt tudsz?
– Hogyne tudnék! És békát és zsiráfot és lovat és tigrist…
– Delfint?
Pajti azt nem tudott, de azért sikerült kiengesztelnie a gyerekeket. Két órán keresztül lufit hajtogatott, fogócskázott, csúszdázott, focizott, énekelt, birkózott. Megnevettette, felvidította, elcsitította és önfeledt pillanatokkal ajándékozta meg őket, egy kis időre elfeledtetve velük minden gondot. Így teszi ezt már négy éve, azóta, hogy először szegődött barátja mellé bohócdoktornak. Azóta a Bohóckaraván bejárta az összes megyei kórház gyerekosztályát, eljutott nevelőotthonokba, óvodákba, gyerekzsúrokra, és mindenhol a nevetés erejével igyekezett gyógyítani.







Bence és Peti – aki most Hollandiában tanul – egyetemisták, „rendeléseiket” a diákhitelből finanszírozzák, ha nincs más megoldás. A találkozásokra mindig előre készülnek, síppal-dobbal, lufival, játéktervekkel, aztán hagyják, hogy a pillanatnyi hangulat alakítsa az eseményeket. Sosem tanulták a „mesterséget”, de mindketten imádnak a gyerekekkel lenni. Talán, mert olyanok ők is, mint két nagy gyerek. Idealisták, álmodozók, játékosak.
– Egyáltalán nem fáradtam el – jelenti ki a nap végén Bence. – Ha egy kis jókedvet tudok szerezni, azzal hozzásegítem őket a gyógyuláshoz. Vagy tanítani próbálom őket, olyan dolgokra, amiket az életben hasznosítani tudnak. Ezért érdemes eljönni. A gyerekekért.

Ha szeretnél nekik segíteni, szavazzatok rájuk itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top