nlc.hu
Aktuális
Sztárhoroszkóp

Sztárhoroszkóp

Figyelõ szemünket Hollywood egére vetettük, megkerestük a sztárok csillagait, fényszögeket méricskéltünk, együttállásokat kerestünk (magánéletit és szakmait egyaránt). Íme!

A sok munka meghozta gyümölcsét: csalhatatlanul megállapítottuk, mi vár a sztárokra 2008-ban, és azt is, ki kap majd Oscart. Ha pedig véletlenül valami nem jönne be, a hiba nem bennünk van!


Kos
III. 21.– IV. 20.

Sarah Jessica Parker: Új film, új cipők!

A Szex és New York Carrie-jének bolygója most lépett be az új cipők házába. Ezt mi úgy értelmeztük, hogy a Szex és New York-mozifilm után megtarthatja majd az összes tűsarkút, amelyeket a filmben viselnie kellett. Erre utal az is, hogy a csillagok szerint a Kosok titkos vágyai is teljesülnek. Mi másra vágyhatott volna eddig SJP, ha nem arra, hogy legyen még ötven Manolo Blahnik cipő a gardróbjában?! Egyébként állítólag a magánéletben Sarah-t a cipőknél jobban érdekli a családja. Ebben is lehet változás, a csillagok szerint új csábító tűnik fel Carrie oldalán, igaz, azt nem tudjuk pontosan, hogy csak a filmben, vagy a valóságban is így lesz-e.







Bika
IV. 21.– V. 20.
Penélope Cruz: Barátságból szerelem – románcból közös film?

Nem lepődtünk meg, amikor a csillagokba nézve azt láttuk, Penélope Cruz életébe beköszönt a szerelem, méghozzá egy izgalmas, vonzó férfi személyében, akit már régóta ismer. Kiszámoltuk, a Halak jegyű Javier Bardem a szerencsés. Penélope és Javier évtizedek óta jó barátok, kapcsolatuk a nyáron kezdett el komolyabbra fordulni, és jövőre már a gyermekvállaláson gondolkodnak. Még egy érdekességet találtunk Penélope képletében: a színésznő csillaga Woody Allenével és Pedro Almodóvaréval is pont ugyanolyan sikerfilm-fényszöget zár be. Azaz bármelyikükkel is forgat, az zajos siker lesz. Hogy ez igaz-e, 2008-ban a Woody Allen rendezte Vicky Cristina Barcelona bemutatóján kiderül. Még az is lehet, ez a mozidarab végre Oscart hoz Penélopének!

Ikrek
V. 21.– VI. 21.

Angelina Jolie: Vége a fogyókúrának!

Rossz hírünk van az alakját óvó Angelina Jolie-nak: Az idén tilos fogyókúráznia, mert nemcsak nem fog fogyni (nincs is már honnan…), de még egészségügyi problémái is lehetnek. Jó hír viszont, hogy Angie megtalálja azt a szakembert, aki segít neki kilábalni a táplálkozási zavarából. Ennek itt a legfőbb ideje, mivel mozgolódást látunk a hollywoodi szívtiprók házában. Ebből arra következtettünk, Brad Pitt már kezdi unni, hogy neje két fogyókúra között legfeljebb a gyerekekkel foglalkozik. Javaslatunk: gyertyafényes vacsorák Pitt-tel, a menü pedig legyen valami kalóriadús és egzotikus, mondjuk, egy magyaros csülkös pacal!

Rák
VI. 22.– VII. 22.

Tom Cruise: A családi boldogság éve

Kevesen voltak szkeptikusabbak Tom Cruise és Katie Holmes házasságát illetően, mint mi, de végre megtaláltuk földöntúli boldogságuk okát: őket egymásnak rendelték a csillagok. 2008-ban sem fog semmi érdekeset írni róluk a bulvársajtó, mivel ugyanolyan szerelmesek és boldogok lesznek, mint eddig. Legalábbis ez lesz a látszat. Minden lábuk elé kerülő vörös szőnyegen csókolóznak majd, de riporterek, távoli rokonok és ismerősök továbbra sem mehetnek a közelükbe. Újra a kamerák elé állnak, talán épp egy közös filmben alakítanak majd boldog sztárpárt, akik azt sem tudják jómódjukban, mit csináljanak. Ehhez talán a színészi képességeikre sem lesz szükség…

Oroszlán
VII. 23.– VIII. 23.

Madonna: Még egy gyerek Malawiból?

Rossz hírünk van Britney Spears-nek: Madonnát 2008-ban sem lehet letaszítani a popzene képzeletbeli trónjáról. Az énekesnő főleg a háttérmunkára és a családjára koncentrál majd, mivel szokatlanul kevés botrányklipre, új lemezre és megakoncertre utaló bolygót találunk a képletében. Ehelyett vannak itt a Föld megmentésért tett lépések, egy kiadóváltásra utaló fényszög és újabb ruhák piacra dobása. A csillagok azt is jelzik, magánéletében olyasmit sikerül elérnie, amiről csak titokban mert álmodni. Erős a gyanúnk, hogy a Jupiternek (és a rugalmas malawi tisztviselőknek) köszönhetően Madonna egy újabb afrikai árvát fogadhat örökbe.







Szűz
VIII. 24.– IX. 23.

Cameron Diaz: Végre révbe ér!

A Szűz jegyében született Cameron Diaz úgy fog visszaemlékezni 2008-ra, mint élete legszebb évére. A csillagok azt jelzik, hogy Cameron előtt egy sorsszerű találkozás áll. Méghozzá egy karmikus szerelem, vagy legalábbis olyan kapcsolat, amelyik elkerülhetetlen. Igaz, ez rá is férne már, mivel januárban szakított Justin Timberlake-kel, és azóta is lázasan keresi az igazit. A csillagok azt üzenik Diaznak, vegye komolyan saját szavait, amit Fionaként mondott a Shrekben, és valóban a belső értékekre figyeljen a külső helyett, így jól fog választani!







Mérleg
IX. 24.– X. 23.

Matt Damon: Itt a visszavonulás ideje?

Viták a házasságban. Törés a karrierben. Új munkahely. Kibékülés. Lángoló szenvedély. Címszavakban ezeket ígérik Hollywood egének csillagai Matt Damonnak. Már eddig is rengeteg konfliktus volt a színész és felesége között a forgatások miatt. Miután a mozikba került a Bourne-trilógia utolsó része is, valószínűleg Matt hosszabb szabadságra megy, hogy a családjával lehessen. Azaz a fiatal színész ezúttal a világ helyett „csak” saját házasságát menti meg, az sem kizárt, hogy a felesége és közte újra fellángoló szerelemnek még az idén megszületik a gyümölcse. A nemét sajnos, nem látjuk tisztán a csillagokban (a Jupiter pont kitakarja), de úgy tippeljük, fiú lesz!

Skorpió
X. 24.– XI. 22.
Julia Roberts: Nagyobb ház, kevesebb indulat!

Roberts képletében minden fényszög arra utal, hogy immár nem elég nagy a ház, amelyben Julia férjével és három gyermekükkel él. Az ikrek jövőre lesznek négyévesek, féléves öcsikéjüknek is egyre nő a mozgásigénye. Julia a költözésen gondolkodik, de férje, Daniel maradna, emiatt lesznek összetűzéseik. Végül megtalálják azt az ingatlant, amely mindkettőjüknek tetszik, igaz, sokkal drágább lesz, mint amire számítottak. Szerencsére Julia csillaga még mindig a Sikerfilmek házában áll, igen erős pozitív hatású fényszöget bezárva a Kellemesen Bugyuta Vígjátékok bolygójával, tehát a 2008-ban bemutatott filmdrámája után, a vörös szépség ismét egy vicces kasszasikerre szerződik majd.







Nyilas
XI. 23.– XII. 21.

Woody Allen: Új szerelme Budapest?

New York legnagyobb rajongója néhány éve már hűtlen a nagy almához, és 2008-ban sem láttunk semmilyen olyan fényszöget, trigont, vagy bolygót, amely arra utalna, hogy hazatér végre. Ha jól olvasunk az égi jelekben, Woody nemcsak filmezni fog, de zenészként is egyre nagyobb sikert arat. Talán egy új cédét vagy egy koncertkörutat látunk – ezt elég nehéz megállapítani, a szórakoztatóipar csillagainak jelenlegi állásából. Annyi bizonyos, Mr. Allen jól érzi majd magát karácsonykor Budapesten. Sőt, annyira megragadja a város látványa, hogy következő filmje Budapesten játszódik majd. Ha mégsem, mi akkor is teljes odaadással rajongunk Woody humoráért! (A zenéje kicsit megosztóbb…)







Bak
XII. 21.– I. 20.

Gérard Depardieu: Tokajival búcsúzik a borozástól?

A Bakok jövőre megszabadulnak egy szenvedélyüktől. Gérard Depardieu életében a bor a legnagyobb szenvedély. Azt is láttuk a csillagokban, hogy eladja egy ingatlanát (talán a szőlőbirtokot?), és ez a pénzügyi manőver lesz az, amely segíti a szenvedélyek legyőzését (ugye, hogy a pincészet lesz az!), és javíthatja a kapcsolatát feleségével (két éve külön élnek). Akárhogy fürkésztük az eget, magyarországi utazást vagy forgatást nem találtunk a csillagokban. Reméljük, ez csak tévedés, hisz Depardieu nagy rajongója a tokaji boroknak. Talán épp a Hegyalján issza meg azzal a bizonyos utolsó pohárkával, mielőtt végleg lemond a borozásról?

Vízöntő
I. 21.– II. 19.

Gábor Zsazsa: Újra férjhez megy?

Több asztrológust is megkérdeztünk, hogy jól látjuk-e, de egybehangzóan állították: a Vízöntőknek 2008 az elköteleződés éve lesz. Aminek, ha Gábor Zsazsára gondolunk, igencsak itt volt az ideje! A magyar származású örökifjú színésznő még csak a nyolcadik férjénél tart. Igaz, Frédéric von Anhalttal már huszonkét éve élnek együtt. Ki tudja, Zsazsa talán jövőre ismét férjhez megy? Vagy a Vénusz erőteljes hatása a dívákra nála csak annyiban nyilvánul meg, hogy még szorosabbra fűződik a kapcsolat közte és férje között? Mindenesetre reméljük, hogy jövőre legalább egy kisebb epizódszerepet elvállal valahol, hogy ismét a filmvásznon csodálhassuk meg játékát, amelyet tizenöt éve nem láthattunk moziban.







Halak
II. 20.– III. 20.

Bruce Willis: Az álompár ismét egymásra talál

Hollywood csillagos egén minden üstökös egy irányba mutat: 2008 az újra egymásra találó sztárpárok éve lesz. A legnagyobb meglepetést Bruce Willis és Demi Moore kelti majd, akik egy szép nyári reggelen arra ébrednek, hogy barátságukat nemcsak a gyerekeik tartják össze, hanem valami jóval több. Hogy ez szerelem-e, vagy csak üzleti érdek – és csak egy film erejéig szól-e az egymásra találás –, azt majd meglátjuk augusztusban, amikor a Kopaszodó Akcióhősök bolygója belép a Fiatalságmániás, Plasztikaiműtét-függő színésznők házába. Amennyiben közös filmet forgatnának, mindketten begyűjthetnének egy-egy Golden Globe-ot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top