Dombovári Vanda barátságról és Csonka Andrásról

Fut, siet, szalad az interjú lefixált időpontjára az RTL Klub Reggelijének egyik háziasszonya és a MeneTrend idegenvezetője, a mai napig magát ízig-vérig gyulai lánynak valló Dombovári Vanda, mégpedig a csatorna tizedik születésnapi ünnepségéről. Mindezt sűrű bocsánatkérések közepette teszi: bedugult a rakpart, áll a város, péntek délután van… A szokásos. Előtte pár perccel én kértem elnézést az ugyancsak a caféban kávézó Fenyő Ivántól, akit Vanda sofőrjének néztem, mármint hogy a tévétársaságénak. Utólag kiderült: értelmetlenül, mert riportalanyom makacs tömegközlekedő. „Maga a nép gyermeke, és maradjon is az, aranyoskám!” – mondta neki egy bácsi a buszon. Vandáról tudtam, hogy van humora, Iváné is megnyugtatott, és máris kezdődhetett a beszélgetés.

– Na, milyen egy évtizedesnek lenni?

– Lehet, hogy gyerekesnek hat, de rettentő hű, következésképpen csatornahű vagyok. Ezenkívül sokat tévézek, nézőként is. Lehet, hogy ez nem túl dicséretes, és mondhatnám, hogy inkább egy jó könyvet leveszek a polcról, de nem lenne igaz. Ez nem PR-szöveg, én tényleg mindent a mostani munkahelyemnek köszönhetek, és nem tudom elképzelni, hogy önszántamból valaha is otthagyjam. Lojális vagyok. Mindenben. Noha a Magyar Televízióban kezdtem, egy Szóköz című, gimnazistáknak szóló műsorban, de ott mégsem találtam a helyem. Akkoriban indultak a kereskedelmi televíziók: fölütöttem a telefonkönyvet, és tárcsáztam. Sikerült egy percet kérnem az akkori főszerkesztőtől, aki lejött a recepcióra, ahol én a bőrfotelok egyikében szorongtam. Megmondta kerek perec, hogy nincs szükségük emberre, mert tele vannak. Amúgy: hogy jutottam be ide? „A fotocellás ajtón” – mondtam. Képzelheted! „Ki hozta az RTL-be? Kit ismer itt?” – kérdezett tovább. „Senkit” – mondtam. „Na jó – folytatta –, ha eddig bejutott, akkor csináljon egy anyagot, aztán majd meglátjuk.”

– Mi volt az?

– Egy Schobert Norbert-portré, amikor ugyan már lehetett tudni, hogy ő van, létezik, de nem volt „a” Schobert Norbi. Nem fényezni akarom magam, de tudtam, hogy a kapacitásom, a munkabírásom jó. A sok munka mindenkinek javára válik, és hosszú távon kifizetődő. A tehetség, a képesség magától értetődően elengedhetetlen, nemcsak a mi szakmánkban természetesen, de a tűrőképesség, az energia, a kitartás ugyanannyira. És ezek bennem vannak. Az elején gyakran előfordult, hogy hajnali kettőkor mentem haza, hótaposó csizmában, ami annak fényében talán furcsa lehet egy szakmán kívülinek, hogy a magazinokba két-három perces anyagok készülnek, a műfaj szabályai szerint – vagyis mi tarthat annyi ideig? De te is tudod, hogy rövid-frappánsat talán nehezebben lehet elkészíteni, mint egy mélyinterjút. Hétfőtől vasárnapig forgattam, vagy vágtam a tévében. Az volt az életem: önként, dalolva. Lubickoltam a munkában. A passzióm volt, s az is, a mai napig. Aztán sok-sok rövid riport után jött a „piros helikopteres” korszak, amikor Magyarország tájait egy helikopterről nézve próbáltuk meg bemutatni a nézőknek, ami azért emlékezetes, mert szülővárosomat, Gyulát mutathattam be elsőként. Sokszor álmodom most is a városról, és néha azt gondolom – komolyan –, hogy öreg napjaimat ott töltöm el.

– Na jó, ez vicc. Addig még várjunk egy kicsit!

– Oké, oké… Csak azt akartam mondani, hogy szerencsés voltam.





– Szerinted az afféle televíziós kötelező sztereotípia, hogy csak az lehet jó műsorvezető, aki azt megelőzőn forgatott már ötszáz riportot, vagy a két szakma más?

– A riporterkedés, a riportkészítés mindenféleképpen előny, noha ismerünk kivételeket, akik riporteri múlt nélkül is kiváló műsorvezetők. (Neveket – sajnos – nem említhetünk. Érthetően. A szerk.)

– Szeretsz párban műsort vezetni? Én soha nem bírtam, és rossz is voltam benne.

– Nekem erős mankó a partner, főleg az elején volt az, amikor jószerivel akkor kellett kelnem, amikor régen, „előző életemben” lefeküdtem aludni. Meg aztán négy órát kitölteni… Majdnem fél évig szorongtam, és ha nincs ott Csonka András vagy Stohl Buci – ha vele kerültem össze néha –, akkor nem is tudom, mit csináltam volna. Iszonytatóan izgultam az elején, a gyomrom görcsben volt, de András elegáns, nagyvonalú úriemberként tartotta bennem a lelket.

– Önálló műsor?

– Nem vágyom rá. Őszintén. Imádom a Reggelit, és imádom az utazási műsoromat, akár külföldre visz a sors, akár Magyarországon barangolunk, bár az utóbbi inkább Palotás Petra kolléganőm területe.

– Ha nem tévé, akkor mi?

– Biztos virágkötő lennék. Egyszer azt mondta a papám, az édesapám, amikor elkezdtem a Reggelit, és paráztam, hogy mindent ki kell próbálni, legfeljebb kiderül, hogy nem megy, de soha nem tudom meg, ha eleve meghátrálok. Azt mondta a papa, hogy „annyi öröm van benned, kislányom, jut abból másnak is. Oszd meg!” A másik, amit tőle tanultam, hogy a becsület hosszú távon mindig kifizetődő. És én ebben hiszek, még ha korszerűtlen is. Soha senkit nem csaltam meg, és nem is fogok. Ódivatú vagyok, és szerelmi bűntényt nem követek el. Nem tudok bohócot csinálni másból, és azt hittem, ezzel mások is így vannak, velem szemben. Tévedtem. A Csak csajok egyik adásában Bódi Margó volt a beszélgetőtársunk, aki elmondta, hogy a romáknál van egy mondás: a férfi mehet, a nő nem, mert a férfi olyan, mint az egér, aki megunja, hogy ugyanabba a lukba bújik. Erre Szűcs Judith, aki a vendég műsorvezető volt, azt mondta: őt bizony még nem csalták meg. Hát… Engem már igen. Illetve egy esemesváltásnak voltam a tanúja, ami állítólag soha nem is volt több, mint esemesek sorozata. Én viszont azt gondoltam, ha valaki huncut, akkor az is marad, és inkább eléje mentem a nagyobb fájdalmaknak. Szakítottam. Annak ellenére mondom ezt, hogy az őszinteségből is nagy gubancok, fájdalmak származnak.

– Az előfordulhat, hogy beleszeretsz a műsorvezetőtársadba?

 

A választ és Albert Györgyi teljes írását a Nők Lapja január 2-án megjelenő, egyes számában olvashatjátok. További témák a héten: • A heti szerkesztő, Szekeres P. Mónika ajánlásával: Csillagok 2008-ról Teljes holdfogyatkozás, közelgő meteorraj, napéjegyenlőség Megannyi kifejezés, amelyet mindig is csodáltam, de igazán sohasem tudtam, mit jelentenek, ahogyan azt sem, mikor láthatók ezek az égi tünemények. Ám ebben az esztendőben minden másképpen lesz! Izing Klára asztrológusunk számba vette a 2008-as év minden jelentősebb csillagászati eseményét, s nem csupán elmagyarázza, mit mikor láthatunk az égbolton, hanem azt is elárulja, ezek milyen hatással lesznek életünk egyes területeire: mikor remélhetjük a szerelem fellángolását, vagy mikor ajánlatos jobban vigyáznunk egészségünkre S mindehhez éves naptárt ajándékozunk minden olvasónknak! • Összegyűjtöttük a 10 ruhát, ami megrengette a világot – Jennifer Lopez estélyije ezek közül is az egyik legmerészebb darab. • Csókolom, bejöhetek? Schäffer Erzsébet kopogott így be lánykorában őrzőangyalához. Azóta már őhozzá kopognak be történeteikkel olvasóink – ezúttal Angéla és kislánya, Dorka, Kolozsvárról. • Nők a változó világban Új rovatunkban nőket mutatunk be, akik a világ különböző pontjain élnek – és állnak helyt. Képünkön egy bagdadi asszony hagyományos iraki kenyeret süt – a fotó a nem is olyan távoli fegyverropogást nem mutathatja meg • Zűrök az ágyban Betegség? Lelki okok? Mi vezethet a merevedési zavarhoz? Utánajártunk, ahogyan annak is, hogy a potencianövelőktől várhatunk-e megoldást. Továbbá: Koltai Lajos csillagai (második rész); Valaki Valahol – Judith Miller; Útitárs – Berlin; Sorozataink sorsa; Kert – az orchidea; Irodalom, Heti horoszkóp és még sok minden más Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!