nlc.hu
Aktuális
Ha nem jön álom a baba szemére…

Ha nem jön álom a baba szemére…

Meglepõen sok embert, a gyermekes családoknak például a harmadát érinti valamilyen, az éjszakai nyugalmat zavaró tünet. Keressünk együtt megoldást...

Míg a felnőtteknél többnyire egyértelmű, hogy elsődlegesen alvászavarról van-e szó, vagy másról, a gyermekeknél ezt nem mindig könnyű eldönteni. A háttérben lehet szoktatási vagy táplálási hiba is.

Állni a kiságy mellett, beszívni a finom babaillatot, vizsgálni enyhe aggodalommal, vajon vesz-e a rezzenetlenül alvó kis jószág levegőt – minden szülő emlékszik az első napok csodájára. És a riadalomra is, amikor valami szokatlan szemmozgást, arckifejezést produkál a kicsi. Többnyire ilyenkor szembesülünk azzal először, hogy az alvás nem valami édesded elterülés, hanem ki-bejárás az álom és az ébrenlét kapuján.







– Az éjszakai pihenés mély és felületes alvási szakaszok bizonyos szabályossággal váltakozó „alvásmintáiból” áll – magyarázza dr. Gál Éva gyermekgyógyász, a Madarász Utcai Gyermekkórház Alváslaboratóriumának vezetője. – Ebben vannak valóban mély, pihentető szakaszok, illetve vannak az úgynevezett REM-periódusok (a gyors szemmozgásokat jelölő angol kifejezésből alkotott mozaikszó), amelyek nem éppen nyugalmasak. Ha az agy működését ilyenkor vizsgálják, az ébrenléthez hasonló aktív állapotban van: a légzés és a szívverés szabálytalan, de testünk érdekes bénultságban fekszik, mozogni, felkelni nem tudunk, mert az izmok működéséhez szükséges agyi utasítások a gerincvelőben leblokkolódnak.

E szakaszoknak megvan az élettani jelentőségük: természeti létünk maradványaképpen ilyenkor öntudatlanul ellenőrizzük, hogy környezetünkben minden rendben van-e, nem fenyeget-e minket veszély a nagy vadonban. A felületes és a mély alvási szakaszok aránya és ritmikus ismétlődése az életkorral változik. Kicsi korunkban sokkal több időt töltünk felületes alvásban (az újszülött alvási idejének a felét), csak iskolás korra csökken a REM-alvás a felnőttkori szintre, az alvási idő negyedére.

A rettegett bölcsőhalál







Dr. Kemény János
A csecsemők alvásának kutatását eredetileg az egyik legtitokzatosabb, rettegett csecsemőkori jelenség, a bölcsőhalál rejtélyének vizsgálata motiválta. Az orvosok a mai napig értetlenül állnak az előtt, amikor egy egészségesnek tudott babát halva találnak a szülei reggel az ágyában.

– Magyarországon ez szerencsére ritkán fordul elő – tudjuk meg dr. Kemény János gyermekgyógyász főorvostól. – Ismerünk néhány hajlamosító tényezőt, de nem tudjuk, hogy egy adott esetben mi lehetett az ok. A jól gondozott koraszülöttek közt egyébként nem gyakori, mert ők szoros kontroll alatt állnak. És akinél valamilyen rizikótényező fennáll, ott javasoljuk otthon is alvásfigyelő készülék használatát.

Jellemzően éjszaka kettő és négy óra közé esik a legtöbb haláleset, s a legismertebb elmélet szerint a kis áldozatok „túl jó alvók”, szinte belealudtak a halálba. A különböző ingerekre reagáló ébresztőrendszerük ugyanis még fejletlen. Ha a bölcsőhalál okait teljes bizonyossággal nem is sikerült föltárni, a megelőzésben jó eredményeket értek el. Magyarországon a Madarász utcai Gyermekkórházban kezdtek először ezzel foglalkozni. Egy ággyal és egy poliszomnográfiás (alvásfigyelő) készülékkel indult a program. A kórház dolgozói által létrehozott Gyermekkor Alapítvány segítségével tudták bővíteni, és újabb gépekkel fölszerelni az alváslabort. A bölcsőhalál megelőzési programnak azért van értelme, mert valamilyen átmeneti sérülékenység lehet a jelenség hátterében, amin át lehet segíteni a csecsemőt. (Hat hónapos koron túl már csak elvétve fordul elő.) A bölcsőhalál kutatása közben rengeteg tapasztalattal gyarapodtak a gyermekgyógyászok a kisbabák alvási szokásait illetően.

Szoktatási hibák







Dr. Gál Éva
– Amikor elneveztük magunkat alváslabornak, özönlöttek a holtra fáradt, kialvatlan szülők a nem alvó, bepisilő, horkoló, felriadó, alvajáró gyerekeikkel, akikkel addig nem foglalkozott senki, mert nem tekintették őket betegnek – emlékszik vissza a kezdetekre dr. Gál Éva gyermekgyógyász, az alváslabor vezetője. – Ma egy éjszaka három gyermeket tudunk egyszerre műszerrel vizsgálni, és hetente kétszer tartunk alvásrendelést. Általában már a telefonon történő bejelentkezéskor el tudjuk dönteni, hogy szükség lesz-e gépi vizsgálatra. Azután az első beszélgetéssel föltérképezzük, milyen irányban kell elindulnunk. Van, hogy pszichológust kell bevonnunk, máskor – például bepisilő kisgyereknél, akinél a problémát az okozza, hogy nagyon mélyen alszik, és nem tanult meg erre az ingerre fölébredni – nephrológus kollégát. Ha horkol a gyermek, és éjszaka gyakran légzéskimaradásai vannak, akkor gégésznek kell látnia. Csapatmunkában dolgozunk tehát.

A „betegek” egy jellegzetes csoportja: láthatóan makkegészséges, pufók csecsemők, meggyötört szülőkkel. A klasszikus panasz: éjszaka többször fölsír a baba, és nem tud, nem hajlandó egyedül visszaaludni. A másik tipikus életkor hasonló „tünettel” a három-öt éves korszak.

– Ilyenkor ritkán beszélhetünk valódi alvászavarról, egyszerűen szoktatási hibáról van szó. A gyereknek semmi baja, sőt! Hozzászoktatták a szülei egy elaltatási szertartáshoz, és a gyerek ahhoz ragaszkodik. Teljesen normális, hogy hétszer-nyolcszor felébred éjszaka, és olyankor ösztönösen ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, vagyis, úgy találja-e magát, ahogyan elalváskor. Ha nem, akkor ezt az állapotot szeretné „helyreállítani”.

Egy kis éjszakai éhező

Mivel épp alvásrendelés idején csöppentünk be, lassan föl kell figyelnünk a folyosóról beszűrődő kitartó gyermeksivításra. Mintha csak a fentieket illusztrálná, pufók, élénk csecsemő hozza be kialvatlan, meggyötört szüleit, és rövid bizalmatlan megismerkedés után ott folytatja a sivítást, ahol abbahagyta. Mint kiderül, éjszaka gyakorol.







Szendy Hajnalka:”Most nyolc hónapos, és minden harmincötödik percben fölébred.”
– A harmadik hónaptól kezdve harmincöt perceket alszik – panaszolja a feldúlt mama, Szendy Hajnalka. – Most nyolc hónapos, és minden harmincötödik percben fölébred. Féléves koráig csak anyatejet kapott – feleli a doktornő kérdésére, aki úgy tetszik, érzéketlen a számmisztikára, és nem reagál a bűvös harmincötödik percre.

– Utána almát, gyümölcspépet kezdtem neki adni. Négyszer eszik naponta, körülbelül hatvan ml pépet, plusz szopik, körülbelül ugyanennyit. Éjszaka is szopik.

Nagyjából ezer gramm egy ekkora baba szükséglete, tájékoztatja őt a doktornő:

– Tehát nappal feleannyit eszik, mint amennyire szüksége lenne, nem csoda, ha éjszaka még megpróbál ráhúzni. És hogyan alszik el este?

– Hát ez az! – dörmög az addig szótlan apuka.

Kiderül, hogy a kisded mellen alszik el.

Már föl is állt a diagnózis: szoktatási hiba, elégtelen táplálással keverve. A terápia: a szülőknek naplót kell vezetniük, följegyezve, mikor, miből mennyit evett, és megpróbálni lenevelni őt arról, hogy szopás közben aludjon el. Két hét múlva kontroll.

Miután a család megkönnyebbülve távozik, a doktornő hozzáteszi:

– Azért fontos az alapos kikérdezés, mert léteznek emésztési problémák is, amelyekkel alvászavar társul. A tej-, tejcukorérzékeny gyerekeknél például tipikus tünet az éjszakai hasfájás.

Horkolók és rémeket álmodók

Noha nagyon gyakoriak, világszerte a családok egyharmadát érintik a gyermekek alvásproblémái, a szülők többnyire magukra maradnak a bajukkal.

Pedig szinte mindenre van orvosság. Arra a peches helyzetre is, amikor nagyon eltérő a szülő és a gyermek alvásigénye. Általában meg lehet azt mondani, hogy egy adott életkorban mennyit kellene egy gyermeknek aludnia az egészséges fejlődéshez. De ez a valóságban egyénenként nagyon változó. Akkor van baj, amikor nagy alvásigényű szülőnek kevesebbel beérő gyermeke születik. De ez a baba szempontjából még nem alvászavar. S meg lehet próbálni összehangolni a kétféle igényt.

Nem kell viszont feltétlenül megoldást keresni az éjszakai horkolásra, tudjuk meg dr. Gál Évától. A három-öt éves gyerekek hét százaléka horkol úgy, hogy nincs közben légzéskimaradása. De akinek van, azt orvosolni kell, mert olyankor csökken az oxigénszint a vérben, amire fölébrednek a gyerekek. Ettől aztán az alvás szerkezete töredezetté válik, és másnap fáradtan ébred. Az ilyen gyerekek szüleit időnként becitálják az iskolába, hogy számon kérjék, miért alszik a gyerek órán, miért figyelmetlen, miért agresszív. Jó esetben kiderül, hogy csak látszólag alszik eleget, mert folyton fölébred éjszaka, és képtelen kipihenni magát. Az esetek többségében a garat- és az orrmandula okozza a panaszt, ilyenkor a műtét a megoldása. Ritkán előfordul, hogy a gyermek arcberendezése olyan, hogy alváskor hátracsúszik a nyelve, és elzárja a légutakat. Ezt maszk éjszakai viselésével szokták kezelni, amely kilégzéskor állandó nyomást biztosít, és nem engedi, hogy a légutak összeessenek.




További segítség:

www.gyerekkor.hu

Bejelentkezés az alváslaborba: 450-3763, vagy 450-3722.

Olvasnivaló: Dr. Gál Éva – Dr. Kemény János: Aludj velem! (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004)

– Nagy riadalmat keltenek a szülőkben a rémálmok, illetve a ritmikus mozgászavar – teszi hozzá a szakorvos. – Az előbbi esetben előfordul, hogy pszichológusra van szükség, de sokszor elég megpróbálni a gyermek fejével gondolkodni, hogy megértsük, mi nyugtalanítja. Ami az utóbbit illeti, elsőre általában nem lehet megmondani, hogy nem az epilepszia egyik formájának a jellegzetes tünetéről van-e szó. Emiatt alaposan ki kell vizsgálni a babát.

A szülők igencsak motiváltak a gyermekek alvásproblémáinak megoldásában, hiszen ha a kicsi nem alszik, akkor a család sem. A doktornő hangsúlyozza: sokkal könnyebb jó alvóvá nevelni a gyermeket, mint a már kialakult alvásproblémákat megoldani. Ugyanakkor sohasem késő. A kulcsmondat: a gyerekeket a lehető leghamarabb meg kell tanítani egyedül elaludni. Mert az nem megy magától.





Még több az e heti Nők Lapjából:





• Sohasem mertem megkérdezni…»
• Én, egyedül! »
• Kávéötletek »
• Ha nem jön álom a baba szemére… » 
• Szabó Eszter énekesnő arról, hol a színe és hol a fonákja »
• Kovács Katit Albert Györgyi hívta kávézni »
• Pánik után, szülés előtt Schell Judittal » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top