Szabó Eszter énekesnõ arról, hol a színe és hol a fonákja

– Óriásit fordult az életed egészen rövid idő alatt. A Megasztárba még úgy érkeztél, hogy nem volt párod, és arról sem volt határozott elképzelésed, mihez kezdj az életeddel. Most a második nagylemezed felvételeinek szünetében találkozunk, és a legfrissebb hírek szerint már a második gyermeketeket várjátok Kontor Tamással.

– Így, ahogy mondod, mindez valóban furcsán hangzik, benne lenni és végigélni viszont annyira magától értetődő volt. Már Tomi előtt tudtam: ha egyszer megtalálom, akivel nekem igazán jó, azzal minden gond nélkül fog alakulni a kapcsolatom. És valóban így történt. Nem volt bennem semmi görcs, hogy jaj, most fel fog-e hívni, vagy én hívjam, mit akart mondani, mit mondjak neki. Nehézségek persze nap mint nap adódnak, de ezek inkább problémák, amelyeket meg kell oldani: hogy ki vigyázzon ma a gyerekre, vagy hogyan aludja át az éjszakát.

– Ezek azért egészen más jellegű akadályok, mint amikor valaki egy nem működő kapcsolaton igyekszik görcsösen „dolgozni”.

– Ma reggel hallottam az egyik színésznőt énekelni a rádióban, s azon gondolkodtam közben, vajon miért kötelező mindenkinek lemezt csinálni. Miért érzik úgy annyian, hogy muszáj nekik énekelni akkor is, ha érezhetően nincs hozzá tehetségük? Ahelyett, hogy inkább megkeresnék, mi az, amihez tényleg értenek. Ugyanez a helyzet a párkapcsolatokkal is: csak akkor nehéz megtalálni az igazit, ha közben éppen valaki mással vagy. Remélem, nekem lesz majd annyi önkritikám, hogy észreveszem, ha már nem megy igazán.

– A Megasztár izgalmas lehetőség egy fiatal lány számára abból a szempontból is, hogy olyan újabb oldalait fedezheted fel a nőiességednek, amelyek létezéséről korábban talán te sem tudtál. Ismerted például magadban azt a dívát, akit a „Köszönöm, hogy imádott” előadásakor mutattál meg?

– Sokaktól hallottam vissza, hogy az a produkcióm különleges volt, miközben én az előadás alatt nem éreztem mást, mint hogy imádom ezt a zenei világot. Olyannyira, hogy a második lemezemen a negyvenes–ötvenes évek filmzenéit dolgoztuk át. A „díva” szót viszont magamra vonatkoztatva a Megasztárban hallottam először, nekem ez eszembe nem jutott volna. Bár az is igaz, hogy csak akkor jut magamról bármi is az eszembe, ha azt valakitől hallom.

– Ezzel az erővel azt kellene gondolnod magadról, hogy határozott, nyugodt, blazírt lány vagy, pedig aki ezt mutatja, többnyire jóval sebezhetőbb az átlagnál, és a fokozott érzékenységét próbálja túlzott magabiztossággal álcázni.

– Gyerekként valóban legendásan érzékeny voltam. Amikor első nap az iskolában beültettek egy fiú mellé, elsírtam magam. Amikor a tanító néni felmutatott egy tollat, hogy ilyet kell hozni, azt hittem, pontosan ugyanolyan kell, és ezen is sírva fakadtam. Majd amikor tízóraira elővettem a csokimat, s a tanító néni rákérdezett, miért csak csokit hoztam, harmadszor is rákezdtem. A keménység mindig páncél, arra szolgál, hogy ne tudjanak mások megsérteni. Egy rockernek nem jut eszedbe beszólni, hogy „öcsém, jól meghíztál”. De figyeld meg, hogy a legkeményebb zenekaroknak vannak a legszebb szerelmes dalai! Gondolom, én is azért kezdtem kialakítani ezt a képet magamról, mert ha távolságot tartasz, kisebb az esélye, hogy olyasmit mondjanak neked, amivel megbántanak.





– Amikor kiderült, hogy állapotos vagy, fel sem merült benned, hogy ne tartsátok meg a babát?

– Soha nem értettem, hogyan lehet a karriert egy másik ember életével összemérni. Nem ítélem el azokat, akik az abortusz mellett döntenek, mert tudom, hogy mára a terhességmegszakítás szokássá vált. Nekem viszont eszembe sem jutna csak azért megölni valakit, mert ő kisebb, és akadályoz a karrieremben. A gyerekvállalás, ahogy én látom, nem döntés kérdése, hanem evidencia. Ha a gyerek jönni akar, és engem választott anyjának, akkor természetes, hogy engedem őt megszületni.

– Annyira biztosnak érezted a kapcsolatotokat, hogy mertél rá családot alapozni?

– Mindketten biztosak voltunk benne, hogy szeretnénk közös gyereket, de ha Tomi nemet mondott volna, akkor sem döntöttem volna másként. Ami azt illeti, anyám is egyedül nevelt fel engem, látod, mégis itt vagyok. El sem tudom képzelni, hogyan érzi magát a bőrében az a nő, aki túl van már hét-nyolc abortuszon, ezért most depressziós és az önsajnálatba menekül. Ha megszülte volna a gyereket, szerintem nem lenne semmi baja, mert nem lenne annyi ideje magával foglalkozni. Én is akkor voltam pánikbeteg, amikor nagyon ráértem. A Megasztár előtt egy teljes hónapig feküdtem a szobámban összegörnyedve, s ki sem mertem lépni a lakásból.

– Az idő egyelőre mindenképpen téged igazol, hiszen Tamással azóta is együtt vagytok, a karriered is szépen alakul, s már a második közös babát várjátok.

– A legszebb ellenérvet a kétkedőkkel szemben az élet szolgáltatta számunkra. Írtunk egy dalt Tomival a fiunknak, aminek „Hogy te is szeretni tudj!” lett a címe. Erre készült az első videoklipem, s meghozta számomra a sikert. Kilenc hónapon keresztül nem került le a slágerlistáról, ott volt folyamatosan a legtöbbet játszott negyven között még akkor is, amikor a következő dalom, a „Szerelemháború” is felkerült.

– Hogyan fest két zenész kapcsolata? A zene a közös nyelvetek, vagy van más is?

– Nincs jelentősége köztünk, hogy mindketten zenészek vagyunk. Az csak az élet nagy ajándéka, hogy a munkában is kiegészítjük egymást. Ha az új lemeznél azt mondom Tominak, hogy szeretnék egy charlestont, de punk-metál beütéssel, nem azt mondja rá, hogy „Te megőrültél? Miről beszélsz?”, hanem azonnal érti, sőt, azt is pontosan tudja, miért akarom. Civilben is ilyen a kapcsolatunk: elkezdek egy mondatot, s ő fejezi be.

– Közös döntésetek volt, hogy nem mutatjátok Edvint a médiában?

– Azért nem beszéltünk a verseny alatt a kapcsolatunkról és a terhességemről, mert tisztességtelen előnynek éreztem volna ezt a többiekkel szemben. Egy terhes nő szerintem mindent visz, az is rám szavazott volna, akinek egyébként nem tetszettem. De én nem akarom, hogy valaki azért vegye meg a lemezemet, mert látta a fiamat egy címlapon, és olyan édes volt.

– Furcsa, hogy az édesanyádat minden interjúban Marcsiként emlegeted. Ő hogyan fogadta, amikor megtudta, hogy nagymama lesz?

– Hitetlenkedett, azt mondta, ne hülyéskedjek már. Gondolom, azért, mert gyerekkorom óta igyekszem a legnagyobb badarságokat beadni neki. Mondjuk, hogy eltörtem a lábam, vagy meghalt Claudia Schiffer, vagy a rádió most mondta be, hogy megszűnik a munkahelye. Gyerekkoromban rendszeresen előfordult, hogy halottnak tettettem előtte magam. Jókat röhög rajtam.





– Nem lehetett könnyű dolga veled.

– Egyikünk számára sem volt könnyű. De szerencsés alkatom van, sosem jut eszembe bármi miatt is keseregni. Igyekszem mindent viccesen felfogni, mondván: ez van, ezt kell szeretni. Azt a lemezkritikát éreztem eddig a legnagyobb bóknak, amelyben azt írták, hogy nekem érezhetően nem fáj az élet.

– A második gyerek jövetelének híre sem ijesztett meg?

– Csak az jutott eszembe, hogyan fogjuk a szervezési kérdéseket megoldani. Tamás sem csinált belőle nagy ügyet, annyit mondott: „Komolyan? Nagyon jó. Akkor lesz még egy gyerekünk.” Amikor Edvinnel megfogantam, azt pedig még előbb is tudta nálam. Szerinte onnan lehetett tudni, hogy megváltozott a „szagom”, szerinte „anyukaszagom” lett, és állandóan fáztam. Ha panaszkodtam neki, hogy rosszul érzem magam, csak bazsalygott, és azt kérte, gondoljam végig, éreztem-e már bármikor ugyanígy magam.

– Ő tanította meg, milyen érzés terhesnek lenni?

– Pelenkázni is tőle tanultam, hiszen neki már volt gyakorlata benne. Sok mindent ő mutatott meg a gyerekkel kapcsolatban, és mellette tanultam meg az érzelmeimet kifejezni is.

– Sokszor úgy tűnik, szembeúszol az árral. Hogy csak egy példát mondjak: nők ezrei festetik szőkére a hajukat, te viszont eredetileg szőke lennél, mégis feketére festetsz.

– Olyan érzésem van, mintha szőkén nem tudnám ugyanazt és ugyanúgy kommunikálni a világ felé. Jellegtelen, nem elég karakteres szőke hajjal az arcom, úgy érzem, nem vesznek vele komolyan.

– A kalap honnan jött?

– Praktikus megfontolásból kezdtem kalapokat hordani, egyrészt mert fekete hajon a szőke lenövés rosszul mutat, s egyébként sem szeretek túl sok időt a hajamra vesztegetni.

– A lemezborítón egy egész alakos fotó van rólad, terhesen.

– Ezért vagyok én a rock’n’roll: gyerekeket szülök, és közben ilyen lemezeket csinálok. Amíg rád vártam, eszembe jutott, hogy biztosan a családról fogunk beszélgetni, én meg itt ülök halálfejes bakancsban és egy olyan szoknyában, amelyről azt se lehet pontosan tudni, melyik a színe, melyik a visszája. Minden csak nézőpont kérdése, látod: ha akarod, egy pillanat alatt a színe lehet a fonákja.

És egy kis zene a végére: …hogy szeretni tudj.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Sohasem mertem megkérdezni » • Én, egyedül! » • Kávéötletek » • Ha nem jön álom a baba szemére »  • Szabó Eszter énekesnő arról, hol a színe és hol a fonákja » • Kovács Katit Albert Györgyi hívta kávézni » • Pánik után, szülés előtt Schell Judittal »