A férjem bulizik, de nélkülem…

Kedves Soma!

Mindig elolvasom a leveleidet, nagyon szeretem az írásaidat!

Az én kapcsolati problémám elég „régi”, idén 16 éve vagyunk együtt a párommal. Én 17 voltam, ő 19, amikor összeházasodtunk. A kislányunk útnak indult az életbe, ezért korán egybekeltünk.
Nagyon szerettük egymást, sőt azt hiszem, a mai napig nagyon szeretjük egymást. A baj az, hogy a párom a maga sajátos módján szeret engem. Egy példa: evidensnek veszi, hogy ő gyakran eljár ilyen-olyan kifogásokkal szórakozni, de ha arról van szó, hogy nekem is szükségem lenne ilyesfajta kikapcsolódásra, akkor néz nagyokat. Sajnos abban is különbözőek vagyunk, hogy én igazán akkor érzem, vagyis érezném jól magam szórakozóhelyen is, ha együtt lennénk. Sajnos nem tudom igazán jól érezni magam nélküle. Ő igen! Mintha már látnám a soraidat, amikor írod, hogy esetleg ez amolyan birtoklási vágy, az önzetlen szeretet azt „diktálja”, hogy örüljek az örömének, és kész. Ez nem is bonyolult, de mit csináljak, nekem fáj, hogy neki feleannyira sincs szüksége rám, mint nekem rá. Fáj, hogy úgy érzem, nem érti meg az érzéseimet, és évek óta hiába mondom neki, mi miért esik rosszul, semmi sem változik!

A kérdésem az lenne hozzád, hogy hol a határ az önzetlen szeretet és a „hülyének nézés” között? Vagyis ha nekem fáj az, ahogy a párom cselekszik, de neki örömet okoz az a valami, akkor meddig kell tűrni a fájdalmat önzetlen szeretet címén?
Vagy ha nekem fáj a viselkedése, akkor az egyenlő azzal, hogy nem szeretem őt önzetlenül? De érzem, hogy szeretem őt, akkor az milyen szeretet? Nem az igazi?
Talán kicsit zavaros, amit írtam, de remélem, azért érted, hogy mi a dilemmám.
Kérlek, segíts megérteni, hogy önzetlen szeretet okán mennyit kell elviselnünk egy másik embertől.
Tisztelettel és szeretettel: Moci

Kedves Moci!

Természetesen én egészen másképp látom kívülről a dolgokat, mint te.
Én a következőképpen: igen erősen beszűkítetted az énedet. Szerintem a legfontosabb most a tudatos énkitágítás lenne. Ez a pszichológiában is használt kifejezés (egodiastole) azt jelenti, hogy túlzottan ráfókuszáltál a párkapcsolatodra, a közös hétköznapi életetekre, és a külvilágot túlzottan kizártad az életedből. Ezzel együtt jár az is, hogy nemcsak a világra való nyitott, széles spektrumú rálátásod hiányzik, de az életenergia intenzív áramlása, a belső szabadság és az önbizalom is. Az, hogy egy 34 éves fiatal nő nem jár el sehova szórakozni, kikapcsolódni, és csak „igazán akkor érzem, vagyis érezném jól magam szórakozóhelyen is, ha együtt lennénk mi ketten”, ez mindenképpen azt jelenti, hogy teljesen ráfókuszáltad magad a párodra, és beszűkítetted az életedet! Szerintem ezen mindenképpen kezdj el változtatni, mert hosszú távon ez senkinek nem tesz jót! Minden egészséges felnőtt embernek szüksége van saját térre, autonóm privát szférára, különben nem tudnak ÖNMAGUK lenni, és előbb-utóbb megfulladnak a kapcsolatban. Az, hogy a férjed időnként eljár a barátaival szórakozni, teljesen normális. Az lenne a beteges, ha ez sose történne meg, vagyis ahogyan te élsz. De az is igaz, hogy nagyon fontos együtt is kikapcsolódni. Sokszor elmondtam már, hogy az a párkapcsolat, ahol nincsenek közösen megélt örömök, pozitív élmények, előbb-utóbb kiszárad, mint a locsolatlan virág.

Azt írod: „…de ha arról van szó, hogy nekem is szükségem lenne ilyesfajta kikapcsolódásra, akkor néz nagyokat.” Hát ehhez a te kondicionálásod is kellett! Gyermeteg lenne mindent ráfogni a másikra, hogy „miatta”. Nem, kedves Moci, ez éppúgy miattad is van! Nyilván ezt hoztad, ezt láttad a szüleidtől, valamiért erre voltál képes. Ezen viszont épp itt az ideje változtatni! 2008 van, jó reggelt, az a lemez, amelyet te felraktál, már lejárt! Igaz, nemrég anyáink közül a nagy többség még így élt. Felvilágosultabb, műveltebb, erősebb, autonómabb nők (főként az értelmiségi és művészvilágból) már egy-két generációval ezelőtt sem tűrték volna azt, hogy a férfi ilyen szinten korlátozza őket személyes szabadságukban.
Én 18 évesen már a szüleimnek sem tűrtem (ahogy leérettségiztem, le is léptem otthonról, úgy, hogy se biztatást, se egy vasat nem kaptam senkitől), de a későbbiekben sem tudtam volna elképzelni, hogy BÁRKI az életben megszabja nekem, hogy én elmehetek-e szórakozni a barátaimmal, vagy sem. Meg is lepődnék, ha ilyen esetben húzogatná a férjem a száját, és korlátozni akarna… (Hál’ istennek, ezt nem ismerem, és szerintem már nem is fogom.) A „szórakozás” alatt én valóban szórakozást értek, tehát nem a másik becsapását, megcsalását, hanem egy olyan természetes dolgot, amely, hogy úgy mondjam, az egész család érdeke. Sokkal izgalmasabb nő lennél a férjed számára, ha nem másznál rá, ha nem szeretnél egyfolytában vele lenni, és főképpen, ha abbahagynád a követelőzést és szemrehányást. „…évek óta hiába mondom neki, mi miért esik rosszul, semmi sem változik!” Így nem is fog változni. Mert bármilyen kellemetlen is hallanod, a változást magadban kell elindítanod! Mégpedig úgy, hogy elkezdesz nyitni és nyílni a külvilág felé!

Nagyon fontosak a baráti kapcsolatok, sokan nem is tudják, hogy mennyire. Már többször írtam erről, most ismét. Mi, emberek, mint egy faj kb. hatmilliárd részecskéje, valamennyien össze vagyunk egymással kapcsolva, és bármilyen nehéz is elképzelni, egyáltalán fölfogni, de ki is hatunk egymásra. Nyilván ahogy egyre szűkül a csoportkohézió, a szálak egyre erősebbek. Egy népnemzet tagjai már intenzívebben vannak egymással összekapcsolva, ez is olyan, akár egy család, a valós családtagokkal pedig a legerősebben. (Elsősorban szülő-gyerek és házastársi viszony.) A barátainkkal viszont fénylő szálakon vagyunk összekötve. Egy barát akaratlanul is segít, a puszta létével. Mert ő a barát. Minél több igaz barátja, segítője van egy embernek, annál gazdagabb az élete. A te barátaid hol vannak? Merthogy a baráti kapcsolatokat ápolni kell – ahogy azt A kis hercegből is tudjuk… –, és időnként nagyon fontos a barátokkal is szórakozni, együtt átélni az örömöt, felszabadulást, az energia szabad áramlását. Én például biztosan tudom, hogy ha havonta egyszer-kétszer nem táncolnám magam izzadt-boldogra, akkor nem tudnám az életemet ilyen jól működtetni. Van, amikor ezt a férjemmel szeretem megélni, de nagyon gyakran nélküle. Különösen szeretem a női közösségeket, igazi felszabadulás velük mindent jól átbeszélni, kipakolni a lélekből egy csomó dolgot.
Úgyhogy szerintem nyiss a barátok felé, és nyiss ablakot magadra is! Lépj ki a világba, annyi fantasztikus dolog vár, találd meg, amiben örömödet és önmagadat leled! Jóga, táncórák, kerámiaszakkör, bringázás, kirándulás, tanfolyamok, pszichodráma, előadások stb.
Mindenkinek ajánlom, hogy legyen rendszeresen egyedül magával, nézzen a mélyre, és tegye fel a következő kérdéseket:
– Mik a legfőbb energiaforrásaim? Vajon ezek a legmegfelelőbbek számomra? Mennyire élek ezzel tudatosan?
– Valóban a másikkal van a bajom? Ha én változom, az a másikra is kihat, mi az, amit igazán szeretnék a kapcsolatunkban? (Ne felejtsük az energia működésének, természetének három megnyilvánulását: vonzás, taszítás és neutralitás – azaz közömbösség!)
– Mennyire vagyok hajlamos kívülről várni a pozitív változást, és mennyit teszek én magam érte?
– Mennyi időt fecsérelek el panaszkodásra, kifelé hárításra a konstruktív megoldás megvalósítása helyett?
– Tényleg ez vagyok én, ezt akarja a lelkem?
És a többi… Ha az ember rendszeresen van magával, a kérdések és a válaszok maguktól jönnek.

Azt kérdezed: „…az önzetlen szeretet okán mennyit kell elviselnünk egy másik embertől?” Ez csacsi kérdés. Ugyanis ha szeretünk valakit, akkor nem „elviselésről”, hanem megértésről van szó. És ha valamit megértünk, hogy azt a másiknak meg kell élnie, vagy hogy éppen most erre képes, akkor az nem elviselés lesz, hanem megértő megélése a dolgoknak. Nem értem, mi az a dolog, amelyet neked összeszorított foggal tűrnöd kell? Te szenvedésfüggő vagy? (Sok ilyen van…) Merthogy te jelenleg magadnak gyártod a problémát. Én biztosan tudom magamról, hogy egy olyan férfival nem maradtam volna hosszan együtt, aki ahhoz ragaszkodott volna követelőzően, hogy csak együtt járjunk szórakozni. Megfulladtam volna mellette… Ne feledd el, Moci, meghalni is egyedül fogunk. Még akkor is, ha ott lesz velünk a másik. A lényeget akkor is egyedül kell megélni. Kutakodj magadban, próbálj meg lemenni a mélybe, és keresd meg a benned levő ősbizalmat, hogy megtaláld és felhozd magadból azt a megértő, nagyvonalú, nyitott, laza, önbizalommal, életkedvvel, erővel, derűvel, határozottsággal és kreativitással teli nőt, aki ott van benned, és rajtad múlik, hogy „aktiválod”-e. Elég volt a másikra mutogatásból, látod, hogy eddig se hozott változást, itt az ideje, hogy felnőtt nőként felelős legyél a saját életedért, és tudatosítsd magadban azt is, hogy a női példa most te magad vagy a lányotok számára. Rajtad múlik (senki máson!!!), hogy egy elégedett, kiteljesedett női sorsot lát maga előtt, vagy pedig egy állandóan elégedetlen, zsörtölődő, beszűkült és egyre jobban keseredő asszonyét.
Rengeteg módszer van, amely segíthet és támogathat ebben a folyamatban, és ha megnyitod magad, akkor el is érnek hozzád!

Drukkolok a változáshoz!
Soma Mamagésa