Kell-e választani karrier és anyaság között?

Nemrégiben Norvégiában jártam, ahol azt hallottam, hogy az anyák visszamennek dolgozni, amikor csemetéjük eléri az egyéves kort – akár részmunkaidőbe is. Az ottani minisztériumi beszélgetőtársak azon csodálkoztak, hogy Magyarországon ez általában másként van: az első három évet a legtöbben otthon töltik a gyerekkel. Persze vannak kivételek (például a tévés szereplők – igaz, nem napi nyolc, hanem esetleg csak heti hat órában), de nem ez a jellemző. Hogyan is lehetne ez általános – hiszen a norvégok is azzal kezdték néhány évtizeddel ezelőtt, hogy jelentősen megnövelték a bölcsődék számát. És az elsők között vezették be a részmunkaidőt is… De mi a helyzet nálunk? Mit szeretne az „átlaganya”? Visszavágyna-e dolgozni, ha találna olyan bölcsődét, ahová nyugodt szívvel beadhatja a gyerekét? És megérné-e – mind a gyerek, mind a család szempontjából – a szülés után egy évvel újra munkába állnia?

Visszament – muszájból

„Megviselt, hogy újra dolgoznom kellett”

– Mindig úgy terveztem, hogy amikor majd gyerekem lesz, az első három évet otthon töltöm vele – meséli Kovács Erzsi. – Ez volt az alap számomra, anyukám is otthon volt velünk, nagyon klassz gyerekkorunk volt. Aztán másképp alakult… Amikor Dani megszületett, a férjemmel anyukám lakótelepi lakásában laktunk, saját lakásra gyűjtöttünk, és egyszerűen nem engedhettük meg magunknak, hogy három évig otthon maradjak. Kellett a pénz… A fiam egyéves korában muszáj volt visszamenni dolgozni: a közelben lévő vállalkozói piacon lettem alkalmazott, eladóként. Nagyon megviselt a döntés, rettenetesen fájt a szívem, hogy lemaradok majd a pótolhatatlan pillanatokról… Az volt a rosszban a jó, hogy nem kellett bölcsődét keresnem – talán ehhez nem is lett volna szívem –, Danit anyura bízhattam. És ő naponta kétszer lesétált vele a piacra, megölelhettem, átölelhettem, picit beszélgettünk, úgyhogy ez nagyon sokat segített nekem. Minden pillantásába szerelmes voltam, a telefonom csengőhangja is az ő hangja volt… de nem jutott volna pénz a megélhetésünkre, ha akkor nem állok újra munkába. Mára már külön lakunk anyukámtól – de a z otthonunkra felvett hitel még sokáig nyomasztani fog bennünket, tehát ma már több műszakban, hétvégeken is dolgozom, és pontosan anyagi okok miatt nem tudunk második gyereket vállalni.

Erzsi elgondolkozik, majd hirtelen hozzáteszi:

– Tudod, mennyire utáltam, amikor nyavalyogtak a piacon vásárló kismamák, hogy milyen unalmas nekik otthon lenni évekig a gyerekükkel? Hiszen én pontosan arra vágytam, amit ők unalmasnak tartottak…

6 év után felvett munka

„Azóta sokkal jobban érzem magam”

Maróti Erika három gyerekével hat évet töltött otthon: Bence hat és fél éves, Zsófi kettővel fiatalabb, Fanni pedig másfél esztendős. Erika marketingasszisztens, nyáron tért vissza a munkába, akkor, amikor Fanni betöltötte az első életévét.

– Régen azt gondoltam, milyen jó lesz majd, ha otthon babázhatok, de az első fél év után már menekültem volna, annak ellenére, hogy a babával nagyon jól éreztem magam… – meséli. – Hiányzott a felnőtt-társaság, a férjemet is keveset láttam, hiszen orvosként gyakran ügyel, későn jár haza. Az első időszak nagyon nehéz volt, de nem akartam Bencét bölcsődébe adni, ahhoz nem lett volna szívem. Aztán hamarosan újra teherbe estem, majd Fanni is megérkezett közénk. Akkor elhatároztam, hogy amint tudok, visszamegyek dolgozni. Nagy szerencsénk van, mert mind a négy nagyszülő a közelünkben lakik, rengeteget segítenek, Fannira anyukámék vigyáznak napközben. Nem fáj a szívem, hiszen tudom, hogy nagyon jó helyen van a kislányom, a nagyok élvezik az óvodát, én pedig egészen felszabadultam, amióta visszajöttem dolgozni. Hat év otthonlét alatt alig ért igazi környezeti hatás, legfeljebb a gyerekek óvodástársainak mamáival találkoztam, de már nagyon hiányzott egy felnőtt munkahelyi közösség, és maga a munka! A férjem teljes mértékben támogatott a döntésemben, tudja, hogy nagyon hosszú volt nekem a hat otthon töltött esztendő, és sosem akarta rám kényszeríteni, hogy főállású anya legyek. Beosztottuk a napjainkat: hétfőn és szerdán én megyek a gyerekekért a nagyszülőkhöz, a többi napon ő. Egyébként este fél hét körül érek haza (ötig tart a munkaidőm, de néha így is szégyellem magam, hogy ötkor én állok fel először a munkahelyemen), este vacsorát készítek – néha hideget –, és játszom a gyerekekkel. Amióta dolgozom, sokkal nagyobb kedvvel játszom velük, hiszen a munkahelyemen a szellemi kihívások feltöltenek. Nagyon jól érzem magam a bőrömben, és ezt a családom is tapasztalja: így jobb nekik is, hiszen egy boldog anyukával a gyerekek és a férj is jobban érzi magát…

Egyetemistaként: vizsgákon is babával

„Harmincévesen pályakezdő vagyok”

– Egyetemistaként estem teherbe, az egyetemista páromtól, és huszonhárom évesen szültem – mosolyog Vajnai Melinda. – Meglepetés volt Rebeka érkezése, de boldogan vállaltuk őt – azonban azt is tudtuk, hogy be akarjuk fejezni az iskolát, és így mindketten maradtunk nappali tagozatos bölcsészek. Eleinte felosztottuk magunk közt az órákat, András ment az egyikre, én a másikra, így egyikünk mindig a gyerekkel lehetett. Megesett, hogy a vizsgára is bevittük magunkkal Rebekát, mert nem tudtuk kire bízni… De megoldottuk. Tomi fiunk – aki ma hároméves – négy évvel később érkezett, én még akkor is diák voltam. Már csak egy vizsgám volt hátra, amikor Tomi született, azon a vizsgán korábban többször megbuktam – de amikor Tomi megérkezett, valahogy jobban tudtam csoportosítani az energiáimat, és végül ötösre sikerült az a rettegett nyelvészetvizsga! Talán azért is, mert nem bulizni jártam szabadidőmben, hanem tanultam.

Kétéves volt a fiam, amikor bölcsődés lett, akkor meg tudtam írni a szakdolgozatomat, és újságíróként munkákat vállalhattam. Nagyon jó bölcsit találtunk, aranyos gondozónőkkel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt a szívem, amikor ott hagytam őt – de ha másként tettem volna, tovább halogattam volna az államvizsgát, ami pedig szintén nagyon fontos volt számomra. Valamit – valamiért. Ezt meg kellett tanulnom, és elsősorban önmagamban kellett „elintéznem”, hogy a kétéves fiamat bölcsődébe adtam. Egyébként, ha jó helyre jár a gyerek, akkor a bölcsi nagy segítség, és a fiam jól érzi ott magát. Aztán jöttek az újságírói lehetőségek, bár én harmincévesen pályakezdőnek számítok. Mindenki tudja, neki mi a jó – sokkal több energia, ha egy nő nemcsak anya, hanem dolgozó nő is, és sokkal több fájdalom, ha el kell válnia napközben a kétéves gyerekétől, de fontos az is, hogy egy nő felnőttközösségben maradjon. Sokkal kisimultabb vagyok, amióta dolgozom is, és a gyerekeimmel töltött idő valóban „hasznos”, hiszen ilyenkor csakis velük foglalkozom, csakis rájuk figyelek.

3 év a babával

„Amíg lehet, otthon maradok”

Egy hipermarketben kérdezősködöm. Hatalmas sor, a pénztárban kismama. A műszak után beszél velem, ígéri, de csak inkognitóban.

– Amíg lehet, otthon maradok – sóhajt később, amikor kérdezem. – Örülök, ha három évet otthon tölthetek. Igaz, hogy kevesebb lesz a pénz, de talán meg tudjuk oldani valahogy, vagy esetleg idővel hétvégén vállalok majd egy-egy műszakot. De ezeken a munkahelyeken nem igazán becsülik meg az embereket, itt majdhogynem csak tárgy vagy – alig várom, hogy a gyerekemmel lehessek, akinek nyilván alapvető igénye, hogy az anyukája mellett legyen élete első éveiben. Én is így nőttem fel, biztos, hogy hasznomra vált, hogy nem kellett bölcsődébe járnom. Mindig feldühít, ha egy sztár, egy énekesnő vagy egy tévés azt nyilatkozza, hogy nem nagy ügy összeegyeztetni a karriert és az anyaságot. Hát üzenem, jöjjön, húzzon le napi nyolc órát egy üzletben, fizikai munkával, és nem szellemi kihívással, nettó nyolcvanhatezer forintért…! Nyilván mindenki tehet róla, hová jut, meddig jut el a karrierben, de nem lehet azt üzenni mindenkinek, hogy az övéké a követendő út. Persze, ha több százezer forint lenne a fizetésem, és ismert lennék, akkor én is biztosan másképpen vélekednék a témáról…

Részmunkaidőben

„Én vagyok az első fecske”

Balázs Erzsébet 2004 óta dolgozik marketingmenedzserként egy nagy informatikai világcég magyarországi leányvállalatánál. 2006 februárjában született kislánya, Jázmin. Erzsébet otthon töltötte vele a 2006-os évet.

– 2006-ban, a céges karácsonykor a főnökeim említették, hogy esetleg visszamehetnék dolgozni – emlékszik vissza Erzsébet. – Jólesett, hogy visszavártak, bár betöltötték a helyemet, hiszen nem tudták, meddig maradok otthon, így egy másik területért lettem felelős 2007 márciusától. Merthogy igent mondtam… Egyéves lett a kislányom, és a cég nagyon kedvező ajánlatot tett: dolgozhatom részmunkaidőben, heti három nap, napi hat óra, tehát tizennyolc órás munkahétben alkalmaztak. Márciusban még nem akartam Jázmint közösségbe vinni, s mivel a nagyszülők vidéken élnek, pótnagyi vigyázott rá. Nyáron hat hétig szabadságon voltam, majd szeptembertől bölcsibe szoktattuk őt. A beszoktatás nem volt könnyű, ami talán engem viselt meg jobban, de tudom, hogy neki is jó, ha közösségbe jár. Azért nem vállaltam teljes állást, mert így Jázminnal is sok időt tudok tölteni (délután kettőkor hozzuk őt el a bölcsődéből), és amíg a harmadik évét nem tölti be, maradnék részmunkaidős. A cégnél én vagyok az „első fecske”, de most járt nálunk a külföldi nagyfőnök, aki az ügyvezetőnkkel együtt a „dolgozóanya-program” mögé állt, hogy minél több kolléganő élhessen ezzel a lehetőséggel, ha akar.

Erzsébet azt mondja, elsősorban nem anyagi okokból kezdett újra dolgozni:

– Szeretem a munkámat és a kollégáimat, szükségem volt újra erre a környezetre. Azzal, hogy dolgozom, nem veszek el Jázmintól annyit, mint amennyit a munka ad nekem. Egy idő után túl sok volt, hogy napi huszonnégy órában „csak” anya legyek, és azt látom, hogy ez a megoldás – a részmunkaidős állás – egyáltalán nem vált a kislányom kárára, hiszen szereti a bölcsődét, és nyitott, kedves, érdeklődő gyerek…

Vita a Café Fórumán is

A témáról hetek óta beszélgetnek fórumozóink is. Látogass el Te is a “Mikor menjek vissza dolgozni?” fórumra!

„Kétéves volt a lányom, amikor visszajöttem dolgozni, igaz, csak napi hat órában. Bár a kislányom csak napi négy órát töltött a bölcsiben, voltunk olyan szerencsés helyzetben, hogy ezt a nagymama segítségével meg tudtuk oldani.

Körülbelül másfél esztendős volt a kislányom, amikor már kezdett kicsit hiányozni a munka – éreztem, hogy jó lenne ismét visszakerülni a „felnőttek világába”. Emellett persze szerettem otthon is lenni, imádtam napról napra csodálni a gyermekem fejlődését. De a két év, úgy érzem, pont elég volt… Örülök, hogy sikerült olyan megoldást találnunk, amely mindenkinek jó volt: egyrészt lányom is egy kiegyensúlyozottabb anyát kapott vissza, aki örömmel szaladt hozzá haza, másrészt neki is kinyílt kissé a világ, önállóbb lett a bölcsőde miatt, és a nagymamai szeretet kompenzálta a bölcsis „komolyságot”.

Persze azzal tisztában vagyok, hogy igen szerencsés helyzetben voltunk, hiszen ehhez kellett egy jó bölcsi, egy részmunkaidős állás és egy vállalkozó szellemű, fiatalos nyugdíjas anyós, aki a szülők nevelési elveit nem hagyja figyelmen kívül.”

Polupe

„Találsz egy bölcsődét, ahová beadod a gyermekedet, legféltettebb kincsedet, majd visszamész dolgozni nyolc órában, hisz a munkáltatód annyira rugalmatlan, hogy csak így hajlandó visszavenni. A munkaidőd 9-től 18-ig tart (az összes kollégád így dolgozik), de te kénytelen vagy négykor lelépni, mert oda kell érned a bölcsödébe, ahol a gyermeked fél ötkor már egyedül árválkodik egy morcos gondozónővel, akinek semmi kedve sincs egyetlen gyerek miatt maradni, még akkor sem, ha a munkaideje egyébként ötig tart. Ráadásul, vagy neked tesz megjegyzést (Talán munkahelyet kellene váltanod…), vagy, ami még rosszabb, a gyerekedet „bünteti” azzal, hogy nem foglalkozik vele. Egyre rosszabb anyának érzed magad.

A munkahelyeden közben a főnököd kezd egyre elégedetlenebb lenni veled, mert elvárná, hogy hatig dolgozz, mint a többiek. Miután ezt a tudomásodra is hozza, kezded rossz munkaerőnek is érezni magad.

Egész nap gürizel, mégsem elégedett veled senki sem! Persze ez szakmafüggő, hiszen a többi szülő megoldja azt, hogy korábban hazavigye a gyereket. De a nagyszülők vidéken élnek, így ez kilőve… Kisse megütközöl, amikor a gondozónő utalást tesz arra, hogy a gyerekkel is lehetne bevásárolni, majd tájékoztatod, hogy nyolc órában dolgozol, es a munkahelyről rohansz érte a bölcsibe. A gyereked mindezt a „törődést” rengeteg betegséggel „hálálja” meg, de a főnököd nem tolerálja a sok kimaradást, így bébiszittert alkalmazol, vagy családod nyugdíjas tagjait kéred erre a feladatra (ha hajlandók hozzád költözni egy időre)… Én ezt egy kétéves gyerekkel csináltam végig. Persze lehet, hogy rossz szakmát, rossz bölcsödét választottam, de ez az én tapasztalatom.”

Manó4

Meddig maradjon otthon az anya a kicsivel? Véleményeteket, személyes történeteiteket várom az e.fejos@sanomabp.hu e-mail címre, illetve levélcímünkre. Jövő héten pszichológust kérdezek a témáról: mi a jó a babának, illetve mi a jó az anyukának