Ha majd IDE KLIKKELTEK, a most induló Nők Lapja-vitában elolvashatjátok egy anyuka panaszát, aki azt mondta: könnyű a sztároknak, a tévéseknek összeegyeztetni a karriert és a kismamaságot, neki bezzeg választania kellett. Pontosan ez volt az a mondat, amely miatt úgy gondoltuk, alaposabban körbejárjuk a témát, azt, hogy miként egyeztethető össze az anyaság és a munka, a karrier és a család. Az összeállításból kiderül, senkinek sem könnyű, mindenkinek a saját megoldását kell megtalálnia. Általánosan alkalmazható recept nincs, legfeljebb példák, tanácsok. Azokat viszont mindenki a maga hasznára fordíthatja.
Marsi Anikót, a Fókusz műsorvezetőjét másfél év kihagyás után, novemberben pillantottam meg újra a képernyőn. Ugyanazok a fegyelmezett vonások, határozott hang, soha el nem libbenő, vonalas szőkeség. Miért is változott volna meg? Aztán jött egy gyerekekről szóló riport, és a nyugodt arcon hirtelen átfutott egy aprócska, meleg mosoly. Vagy csak én véltem látni ezt?
– Saláta? – kérdezem Anikótól, amikor betoppanok a kávézóba. Éppen az ebédje fölé hajol.
– Az. Ezt az utolsó három kilót képtelen vagyok leadni, hiába tornázom. A terhesség alatt engem is elkapott a szokásos evés-vírus, a vége felé már konkrétan egy méretes bálnára hasonlítottam.
– Lehet, hogy el kellene fogadnod magad így. Jól áll.
– Lehet. Végül is abból a szülőszobából már egy másik nő sétált ki… Az anyaság sokat puhít az emberen. Lelkileg is. Aggódóbbá teszi. Korábban pillanatok alatt kellett döntéseket hoznom, most képes vagyok órákig vacillálni apróságokon, és tele vagyok kételyekkel. Elsősorban a gyerekkel kapcsolatban. Jól tettem-e, hogy egy év után visszajöttem erre a két napra dolgozni, játszom-e eleget vele, és így tovább…
– És jól tetted?
– Nem tudom. Szerintem már soha nem fogok megszabadulni az örökös lelkiismeret-furdalástól. De az igazság az, hogy hiányozni kezdett a felnőtt-élet, a munkám, amelyet szeretek. Szinte egyszerre kezdtünk egymás felé tapogatózni a főnökeimmel: „Nem szeretnél már dolgozni?” Én meg azonnal rávágtam: dehogynem! Abban a pillanatban beindult az agyam, és rém bonyolult terveket szőttem. Szerencsére a feletteseim – pedig férfiak! – sokkal józanabbul gondolkoztak. Előre látták, hogy éppen elég lesz heti két nap műsorvezetés, ne vegyek pluszkötelezettségeket a nyakamba. A mai napig hálás vagyok érte.
– Egyébként mi a gyakorlat a kereskedelmi tévéknél?
– Hm? Az „első fecskék” még csak most mentek el szülni. Fogalmam sincs, hogy lesz. De azt hiszem, arra nincs recept, hogy egy anyának mikor kell visszatérnie a nagybetűs életbe. Akad, akinek három év is kevés a babázásból, és van, aki három hónap után megőrül a bezártságtól. Arra kellene törekedni, hogy az anyuka boldog és elégedett legyen, az mindenkinek csak jót tehet.
– Te mibe bolondultál bele?
– Én többek között abba, hogy az első hetekben akadtak, akik fel merészeltek hívni telefonon! Hát nem értik, hogy azt se tudom, hol áll a fejem?! Hogy én itt nap mint nap a magam meg a gyerekem életéért küzdök, hogy alig alszom, hogy folyamatosan szoptatok, pelenkázom, dajkálom a kicsit… Ma persze már csak nevetek az izgatottságomon.
– Ekkora felfordulásra nem számítottál, igaz?
– El se tudtam képzelni. Már maga a szülés is óriási meglepetést okozott. Úgy mentem neki, mint minden másnak az életben. Magabiztosan. Mi az nekem, amikor minden héten hatvan kilométert lefutok? Aztán majdnem lebontottam a kórházat, annyira fájt. Akkor döbbentem rá, hogy a fene nagy önbizalmamat kicsit alapjáratra kell hangolnom, mert fogalmam sincs, mi minden vár még rám. És az eleje valóban nagyon nehéz volt. Miközben minden igyekezetemmel megpróbáltam megfelelni a kisbabám igényeinek, még szerettem volna boldoggá tenni a férjemet és az anyukámat is. Azzal, hogy jó anya, jó feleség, jó gyerek vagyok. A feltétlen alázatot volt a legnehezebb megtanulni. Ez valami egészen más, mint amit én eddig szakmai alázat címén ismertem.
– Nem könnyű a ti nemzedéketeknek! Tíz-tizenöt évig versenyt futtok a férfiakkal ebben a racionális világban, aztán egyszer csak váratlanul rátok tör maga a kézzelfoghatatlan irracionalitás…
– Pontosan. Itt nem segít sem könyv, sem az eddig összegyűjtött tudásod. Csak az ösztöneidre, a megérzéseidre hagyatkozhatsz. Óriási váltás. Ennek ellenére soha nem hagynám ki ezt a csodát.
– Volt valami mintád, amihez nyúlhattál?
|
A választ, és a teljes interjút a Nők Lapja február 6-án megjelenő, hatos számában olvashatjátok. Szintén nyilatkozik az anyaság és karrier kapcsolatáról Kecskés Karina színművésznő: Karrier vagy baba, karrier és baba, otthon maradjunk vagy minél előbb térjünk vissza a munkába, esetleg otthon dolgozzunk? Bizony a gyermeket vállaló nők fejében ezernyi kérdés kering, választ pedig elég nehéz találni rájuk. A jövő héten induló Nők Lapja-vitánkban e témakört feszegeti Fejős Éva, de többek között erről beszélgetett Koronczay Lilla Marsi Anikóval is. Kapcsolódjatok be ti is a vitába ITT, a Nők Lapja Cafe “Mikor menjek vissza dolgozni?” fórumán! További témák az eheti Nők Lapjában: • Divat • Az utolsó Harry Potter • Bunkerek országa • Bács Ferenccel • Továbbá: Szeresd meg a tested, Riport a Dublinban dolgozó magyarokról, Konyha, Mese, Kert, Horoszkóp és még sok minden más… Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
Még több az e heti Nők Lapjából: • Mama, nem dark! » • Itt van a fánk, tele a szánk! » • Írországban sincs kolbászból a kerítés » • Rajzold oda a apát is! » • Kell-e választani karrier és anyaság között? » • Nőből nő! » |
