Kedves Soma!
Nem vagyok könnyű eset, járhattam volna analízisre évekig, de eddig elég jól elkezelgettem magam, olvasgattam a pszichológiakönyveket. De most a kislányommal kapcsolatban aggódom. Félek, hogy az én rossz gyerekkorom tönkreteszi az övét is.
Van egy édes 4 éves kislányom, egy 7 hónapos, mosolygós kisfiam és egy odaadó férjem. A fiam születéséig nagyszerű volt a kapcsolatom a kislánnyal, de azóta egyre nehezebben boldogulok. Margaréta persze féltékeny, ráadásul most kezdte az óvodát is. Szóval neki sem könnyű. Olykor nem fogad szót, hisztizik, nincs étvágya, csak édességet enne. De azt hiszem, ez normális. A baj csak az, hogy én reagálok rosszul. Egy darabig kedves és megértő vagyok, aztán robbanok, és ordítok vele, tárgyakat dobálok, és borzasztó dolgokat mondok neki („menj világgá”, „nem szeretlek” stb.). Persze keveset alszom, éjjel szoptatok, nincs segítségem, de akkor is… Ez így nagyon nincs jól.
És az én gyerekkorom: négyen voltunk testvérek, szerető szüleim voltak, akik komoly problémákkal küszködtek. Anyám állandóan öngyilkosságot kísérelt meg, apám alkoholista volt, közben nagyfeszültséggel dolgozott. Aztán 13 éves koromban anyámnak sikerült elmennie. Apám bejelentette, hogy ő még megvárja, míg a legnagyobb testvérem betölti a 18-at. Így is lett.
Nem túl vidám történet, de szerintem már túl vagyok rajta. A baj csak az, hogy hihetetlen agresszió van bennem, amelyet időnként egy 4 éves kis tündér nyakába zúdítok. Persze mindig megfogadom, hogy soha többet…
Nem túl vidám történet, de szerintem már túl vagyok rajta. A baj csak az, hogy hihetetlen agresszió van bennem, amelyet időnként egy 4 éves kis tündér nyakába zúdítok. Persze mindig megfogadom, hogy soha többet…
Szerinted van gyors segítség? Nem akarom tönkretenni a családomat!
Aggódó anyuka
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Kedves aggódó anya!
Igen, van segítség. Azt, hogy mennyire lehet ez a folyamat gyors (és egyáltalán mihez képest gyors), nem az én kompetenciám megítélni.
Egyértelmű, hogy minél hamarabb el kell kezdeni dolgozni a harmóniád megteremtésén! Nemhogy járhattál volna analízisre évekig – mint írod –, de most már muszáj szakemberhez fordulnod! Az analízis ideje lejárt, ennél jelenleg sokkal intenzívebb, hatékonyabb terápiák vannak. Ilyen súlyos sérülésnél (mindkét szülőd öngyilkos lett) nem lehet „elég jól elkezelgetni” magad! Ha te valóban túl lennél rajta (ahogy írod), akkor nem lenne az, amiről beszámolsz: „…robbanok, és ordítok vele, tárgyakat dobálok, és borzasztó dolgokat mondok neki (»menj világgá«, »nem szeretlek« stb.).”
Nagyszerű, hogy felismerted, hogy „ez így nagyon nincs jól”, és fontos, hogy ne bántsd magad, mert azzal nem fogsz előbbre jutni. A kirohanásokat, robbanásokat a pszichológia úgy hívja, hogy acting out, amelynek az a lényege, hogy az elfojtott késztetések hirtelen, váratlanul törnek felszínre. Abban a pillanatban eluralják a tudatot, nincs kontroll, kikapcsol a felettes én. Épp ezért ezt nem is lehet akarattal, önfegyelemmel szabályozni. Az acting out léte vagy nemléte nem döntés kérdése. Mivel valamennyien úgy működünk, hogy akaratlanul is másoljuk a szülői mintákat, nem csodálom, hogy az anyaságod megélése ennyi agressziót hoz föl benned. A saját gyermekkori sérüléseid aktiválódnak, az a hatalmas feszültség, amelyben felnőhettél, most felszínre került.
|
|
| Újra Libidó-koncert lesz a Trafó Bár Tangóban (IX. ker., Tűzoltó u. – Liliom u. sarka) febr. 20-án 20:00 órától. Hogy mire számítsanak azok, akik még sosem hallottak ezzel a zenekarral énekelni? Mindenképpen egyedi, eredeti a zene, de stílusában leginkább a dzsessz, acid jazz, popzene dominál, időnként etnós, rockos elemekkel gazdagítva. Dallam- és harmóniacentrikus, olyan zene, amelyet nemcsak jó hallgatni, de határozottan energetizál is. Elvégre Libidó: vagyis életenergia a zenekar neve! Mindenkit szeretettel várunk! Soma Mamagésa és a Libidó |
Amikor egy ilyen kicsi gyermeknek (mint a lányod) nincs étvágya, az bizonyos szinten az anya visszautasítását is jelenti, vagyis nem akarja „bevenni” a tőled kapott ambivalens impulzusokat. (Csak édességet enne = tisztán szeretetre van szüksége.) Ha az étvágytalansága miatt elkezded terrorizálni, „haragszol rá”, mert nem akar enni, csak tovább nehezíted a helyzetét. Nézd meg egy pillanatra kívülről az egészet: „Nem veszi be a gyomra” a te kitöréseidet, pulzáló feszültségedet, a rázúduló agressziódat. Erre te még feszültebb, még indulatosabb leszel, ezáltal nyilvánvaló, hogy még kevésbé fog megnyílni a tőled kapott tápláléknak. Hiszen egy anya minden szinten táplálja a gyermekét: testi, érzelmi, lelki, szellemi táplálékainak egyaránt te vagy a fő csatornája. Nagy igazság, amit Rudolf Steiner mondott: „Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt!” Ahelyett, hogy mérges lennél rá, amikor hisztizik, inkább örülj, hogy kiadja magából mindazt az indulatot, amelyet épp te okoztál. Hogyne hisztizne, amikor tárgyakat dobálsz, és borzasztó dolgokat mondasz neki! Amikor hisztizik, tekints rá úgy, mintha magadat látnád, mindazt, amit „beleraktál”, amivel tápláltad, táplálod. És ha ezért neheztelni fogsz rá, tovább nehezíted a helyzetét, hiszen azért bünteted, amit te magad okoztál neki. Gondolj bele, milyen minta vésődik ezáltal bele? Szerintem a legbölcsebb, amit a lányoddal szemben tehetsz: törekedni a totális elfogadására. Legyen az hiszti, étvágytalanság, féltékenység, szófogadatlanság, figyeld őt támogató elfogadásoddal. Értsd meg őt, hiszen mindennek oka van. És értsd meg magadat is, ahogyan a te reakcióidnak is megvan az oka, éppúgy az övének is. Képzeld el, milyen lenne, ha téged is büntetne valaki a kitöréseidért. Gondolod, hogy segítene? Ehelyett tedd össze a kezed, hogy kaptál egy odaadó férjet, és értesd meg vele, hogy a családotok érdekében szükség lesz a segítségére.
Én azt javaslom – ha valóban gyors segítséget szeretnél –, hogy feltétlenül menj el kineziológushoz, Hellinger-terápiára és még pszichológushoz is. Hellinger-terápiára nem lehet túl sűrűn menni. Ebben a kérdésben megoszlik a szakma, vannak, akik azt mondják, két családállítás között legalább fél évnek el kell telnie, mások szerint néhány hét vagy hónap is elég, megint mások azt mondják, teljesen egyéni, kinek milyen gyakorisággal javallott. Mindenesetre ez nem gyakori terápia, viszont egyetlen alkalom is komoly változásokat képes beindítani.
Két kineziológiai oldás között átlagban (ha nem akut esetről van szó) 6-8 hét szokott eltelni, ezalatt nap mint nap szorgosan végezni kell a „házi feladatokat”. Ugyanis a harmóniáért éppúgy lehet dolgozni, mint a nyelvtudásért, egy hangszeren való játszani tudás fejlesztéséért vagy akár a hasizom kockásításáért. (Én magam is folyamatosan ezt teszem 13 éve.) Őszintén szólva bennem semmi sajnálat nincs azokkal az emberekkel szemben, akik folyamatosan panaszkodnak, viszont semmit nem tesznek magukért. No de te nem ez vagy, hiszen felismerted, hogy tenni kell magadért, ezáltal a családodért.
A pszichológushoz már gyakrabban járhatsz, ha ez is belefér az idődbe (és persze a pénztárcádba), akkor ezen a vonalon is tehetsz magadért. És bár én magam is pszichológiát tanulok, mégis azt mondom neked, az előbbi két gyógyító módszer a leggyorsabb, legintenzívebb, úgyhogy minél hamarabb jelentkezz be! Szervezd meg, menj el, és következetesen csináld a feladatokat! Szerintem nagyon jót tenne neked a rendszeres jóga is, ebből egyből a legintenzívebbet ajánlanám: az astanga jógát. Nagyon erősen tisztít, és segít a középpont megtalálásában. Emellett segít a külső és belső (hiszen összefügg) egyensúly elérésében, és minden szinten erősít is.
Véleményem szerint felelőtlenség lenne, ha továbbra is „elkezelgetnéd” magad, vagyis hagynád, hogy minden maradjon a régiben!
A gyermekeid nyilván nem véletlenül választottak téged, benneteket, ahogyan te sem véletlenül a szüleidet. Minden gondolkodó ember számára az egyik legizgalmasabb téma a sors és a szabad akarat viszonya. Szerintem az most a te szabad akaratodon múlik, hogy mit teszel a lelki békéd, harmóniád eléréséért, a gyermekeidért, a családodért. Sok-sok erőt, türelmet, megértést, elfogadást és elengedést kívánok!
Soma Mamagésa
|
Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu |
