Kevés a szex!

Kedves Soma!

A páromat három éve ismerem. Szeretjük egymást, de a szex… A családjában minden hölgy túlsúlyos, így a kedvesem valószínűleg hízékonyabb. Sajnálatos módon sikerült is felszednie néhány kilót. Nem tehetek róla, de már nem kívánom annyira. Meglátva a narancsbőrös hátsóját, az erekciómnak annyi. Szinte csak akkor szexelünk, amikor már nagyon hiányzik. Próbáltam finoman, a női hiúságára apellálva rávenni, hogy fogyjon. Sikertelenül. Mit tegyek?

Kedves vágyakozni vágyó férfi!

Először is nagyszerű, hogy azon gondolkodsz, mit tehetnél a kapcsolatotokért! Sok ostoba és türelmetlen ember már az első felmerülő problémánál faképnél hagyja a másikat. Ez azonban minden, csak nem a szeretet… „A szeretet mindent eltűr, mindent elvisel, mindent remél, és soha el nem fogy.” Súlyos szavak ezek. Igen, a szeretetnek is vannak próbái, ami persze nem azt jelenti, hogy egy életen át mindent szótlanul el kell viselnünk, és jó kis elfojtó mechanizmusokkal meg kell magunkat betegíteni. A „mindent remél, és soha el nem fogy” mondatok különösen elgondolkodtatóak. A remélést pedig érdemes kiegészíteni még egy s mással. Nézzük csak…

Azt bizony jól tetted, hogy próbáltad finoman, a női hiúságára apellálva rávenni, hogy fogyjon. Bizony mi, nők nagyon érzékenyek vagyunk, különösen, ha a külsőnket kritizálják. Sokan hajlamosak arra, hogy egyetlen apróbb negatív megjegyzésből általánosítsanak: akár egyetlen részletükre vonatkozó megállapítást az egész lényükre vonatkoztatnak. Ez a devalválás, ami hiba.
Tehát elképzelhető, hogy ha egyenesben mondanád a kedvesednek, hogy „meglátva a narancsbőrös hátsódat, az erekciómnak annyi”, akkor az lenne, hogy ő ezt eltúlozva és kiforgatva úgy értelmezné, hogy már unod, nem szereted őt, kiábrándultál belőle. Gyanakodna, hogy biztos valami másik nő van a képben, és hogy őt rondának, kövérnek, gusztustalannak találod. Természetesen nemcsak ilyen reakció lehetséges, de ez a tipikus. Ha egy nőnek alapvetően a helyén van az önbizalma, önértékelése, akkor félreteszi a megbántott egót, és miután kellőképpen „kisértődte” magát, elhatározza, hogy változni fog. Nos, az lenne a szuper, ha nálatok is ez történne!
Te tudod, hogy mennyire érzékeny, erős, önbizalommal teli a kedvesed, és hogy hol vannak nála a határok. Mindenesetre vedd elő az empátiádat, intuíciódat és minden eddigi ismeretedet róla. Éld bele magad a helyébe, hogy mit hogyan élne meg, mi mozdíthatná ki őt ebből az állapotból.
Az elhízás több mindent üzen. Üzenheti azt is, hogy az illető elengedte magát. Gyönyörű a mi szakrális szóképes nyelvünk! Gondolj bele: elengedte magát. Vagyis mélyen, legbelül elengedte önmagát. Azt a lényt, aki az ő isteni önvalójából fakadóan harmóniára, szeretetre (ebben az önszeretet is benne van), egészséges, boldog emberi létre született. Az elhízott ember ebből sok mindent feladott, elengedett…

Az elhízás nem az önszeretet, hanem az önbüntetés és a bizonytalanság jele. (Itt nem az alkatilag piknikus emberről beszélek! Az elhízott más kategória!) Aki szorong, félelemmel él, nem lehet egészséges. (Bizonyos értelmezések szerint a szeretet- és információéhség „visszahullik” a testbe, és a fizikai éhség szintjén jelenik meg.) Erről a témáról tapasztalatból sokat tudok, hiszen kamaszkorom óta küzdök a kilókkal. A családomban anyai ágon emberemlékezet óta minden nő 100 kiló körül van/volt.
Viszont genetikailag csak a hajlamot hozzuk. Az, hogy aktiváljuk-e, vagy sem, bizony már rajtunk múlik! Én TUDOM, hogy ebben nem fogom az őseimet lemásolni, hiszen van választásom! Ez átlag heti 4-5 intenzív mozgást (astanga jóga, futás, úszás, biciklizés, torna) jelent. Nem tudom, ti mennyit mozogtok, abban viszont biztos vagyok, hogy a József Attila-i alapszükségleteken kívül (“ehess, ihass, ölelhess – ezen a szeretetet is értsük… – alhass”) még három dolog van, amely nélkül esély sincs az egészséges, harmonikus életre. Ezek pedig: rendszeres mozgás, egyedüllét, a természettel való kapcsolat. (Ezt a hármat akár össze is lehet hozni, például mezőn futás, kirándulás, bringázás stb.) Egy vékony embernek éppúgy fontos az intenzív mozgás, mint egy erősebbnek. Aki ezt nem teszi, abban lelassul az élet keringése, lerakódnak a salakok a testében, egyre enerváltabb, gyengébb és negatívabb lesz. Jó ötletnek tartanám, ha elkezdenétek együtt valamit sportolni! Vegyél neki (akár nőnapra) egy bringát, fitneszbérletet (a cellulitiszre, fogyásra kevés az úszás), futócipőt vagy torna-DVD-ket. Inspiráld őt azzal, hogy vele mozogsz! Nem fog a károdra válni, bármilyen testalkatod is van, ez tuti! Általában három hét, amíg egy új dologra kondicionáljuk magunkat, aztán a szenvedés átalakul szenvedéllyé. (Ezt korábban a futásnál, most az astanga jógánál is megtapasztaltam.) Vezesd, segítsd rá őt arra az útra, ahol a mozgás a szenvedélyévé válik! Légy férfi, irányító, kezdeményező, impulzív, ötletekkel teli és megvalósító! Néhány hét után – ahogy észrevetted a változás legapróbb jeleit – azonnal dicsérd őt! A dicséret az egyik leginspirálóbb dolog! Gondolj csak bele! Megáll a tanár a diák előtt, és azt mondja: „De rondán írsz, fiam! Kapd össze magad, mert ez így nem lesz jó!” Vagy épp csak az arcával reagál a tanár, szeretetteljesen, de mégis jelezve, hogy nem elégedett az írással. A következő alkalommal viszont meglátja a legkisebb javuló kanyarítást, és azt kiemelve dicsér: „Jól van, fiam, látom, fejlődsz, csak így tovább, már látom, hogy szép lesz az írásod!” Vagyis ha pár hét múlva azt mondod: „De jó, most már kezd megint olyan szexi lenni a feneked, mint amikor megismerkedtünk, ez nekem sokkal vonzóbb”, az építőbb lesz számára, mint a negatív kritika. Ez persze idő, energia, de hát arról szól a párkapcsolat, hogy adott esetben a másikat segítve emelik egymást a felek, és lesznek együtt egy egész. A mozgásban való inspirációhoz ajánlott a tudatos táplálkozást is hozzávenni! Mindkettőtöknek jó az egészséges táplálkozás!

Mindamellett leánytestvéremet illetően (oh, ez olyan Mamagésa főnővéres lett…) nem túl dicséretes, hogy nem tudtál a női hiúságára apellálni. Egy önmagát és a társát igazán szerető nő ugyanis SOHA nem hagyhatja el magát! Én haragszom azokra a nőkre, akik akárhány gyerek szülése után hagyják, hogy elanyásodjanak! Az ilyen nők gyengék és ostobák, hiszen az a nő, aki elengedi a vénuszi nőiségét, bizonyos szempontból elengedi a családi egység és harmónia teljességének a lehetőségét is. Hiszen a férj előbb-utóbb másra fog vágyni, és ezen a ponton már meg is bomlott a rendszer tisztasága és egységessége. (Itt most némileg leegyszerűsítettem a mondandómat, ez hosszabb téma.)
A lényeg az, hogyha én a betonhúsomat tespedéssel elernyeszteném otthon, mackónadrágban, nyakig zárt pólóban, lenőtt hajjal és lobogó lábszárszőrrel járnék a férjem előtt, ezzel azt üzenném neki, hogy nem érdekel a szex, a nőiségem (tehát az életnek egy tetemes része). Én nem érdeklem saját magamat, tehát engem sem a másik. Ez pedig előbb-utóbb mindenkit lehúz.
Tudom, hogy sokan fölhördülnek most, esetleg eszükbe jut a fantasztikus nagymamájuk, aki hat gyereket nevelt föl, de semmi ideje nem jutott magára. Nagyszerű anya és erős asszony volt, de bizony a „vénuszi énjét” igen elhanyagolta. Megértem és tisztelem őt is, csakhogy nem véletlenül mondta a múlt század közepén Freud azt, hogy a férfiak számára az egyik legnagyobb belső vívódást az okozza, hogy a nő kettéválik bennük: tiszteletre méltó feleségre (aki gyermekei anyja) és szexuálisan is vonzó, kívánatos nőre. (Ezt a női karaktert például nagyszerűen jelenítette meg Pogány Judit Bereményi Géza zseniális filmjében, az Eldorádóban.)

Az új évezred nője esélyt kapott arra, hogy a kettévált nőképet egyesítse (sőt hogy még egy újabb archetípust is hozzávegyen a kiteljesedés érdekében).
Úgyhogy én nőtársaim nevében is köszönöm neked „figyelmeztető” leveledet! Most sokunknak érdemes belegondolni abba, hogy vajon a mi kedvesünk/párunk/férjünk tapintatból mit mond és mit nem mond el nekünk. Mit tehetünk azért, hogy ő ne jusson el ide? Lányok, asszonyok, nézzünk a tükörbe (smink nélkül), és gondoljuk végig, vajon eléggé megbecsüljük-e, tiszteletben tartjuk-e saját vénuszi énünket, ezáltal pedig bizonyos szempontból a kedvesünket és a vele való szexuális kapcsolatot? Közeledik a tavasz, itt van a tisztulás időszaka. Használjuk ki önmagunk érdekében!

Ilyen rövid írásban csupán törekedni tudok a teljességre, mindenesetre még néhány szempontot meg kell, hogy jegyezzek. A külső változást mindenképpen valamiféle belső változás kell, hogy megelőzze. Ez jöhet az önvizsgálatból vagy akár „hirtelen” jövő felismerésből, rávezetésből, de fontos a belső munka. Ez a testi megnyilvánulások (nem a természetes öregedésről beszélek!) lelki okainak feltárását és az ebből adódó stresszek feldolgozását jelenti. Egy szerető partner elfogadó, megértő, türelmes támogatása ebben nagy segítség lehet. Egyikünk sem tökéletes, de törekedhetünk a változtathatón való változtatásra.
Csodálatos a férfi-nő kapcsolat virágzását megélni, de még látni is! És milyen jó azt látni, amikor idős, „csúnya”, kövér, akár testileg fogyatékos (ezeket a minőségeket nem párhuzamba állítottam!) emberek boldogok egymás mellett! Több olyan nőt ismerek, akikre cellulitisz mellett is vágyik a párjuk. Sőt az egyik barátnőm igazi „Miss Röfi” (a Muppet Show-ból), és hatodik éve imádja, kívánja és tenyerén hordja a kedvese. Nem csak a klasszikusan szépek és csinosak lehetnek vonzók, szerencsére az élet ennél sokkal rugalmasabb. A szeretet elképesztő dolgokra képes, az igazi összeolvadásban pedig semmi nem gátolhat két egymásnak teremtett embert! Egy ponton már nem számít a külsőség! Eddig persze el kell jutni…

Tudományos vizsgálatok statisztikai eredménye szerint az adrenalintermelődés átlag másfél-két év után kb. a felére csökken (főképp együtt is élők esetén) a párkapcsolatokban. Tehát átlagban három év után a legtökéletesebb testű nő sem lesz már olyan őrjítően kívánatos. És ez így nagyszerű, mert a hormonok tombolása után több energia marad a maradandóbb értékek megélésére. Ez éppúgy természetes, ahogyan bármely hosszú távú párkapcsolatban a hullámvölgyek és -hegyek megélése. Minden párkapcsolat egyben nagyszerű önismereti lehetőség is!

Soma Mamagésa