Aktuális

Több ezren kattantak rá a legjobb iskolákra

Magyarország közép- és általános iskolásai immár fél éve ádáz cyberharcot vívnak egymással az ország legjobb sulijának címéért egy internetes oldalon. A www.legjobbsuli.hu látogatói februárban és márciusban most éppen azt dönthetik el, hogy melyik iskola a legbulisabb Soprontól Debrecenig, Budapesttől Pécsig, majd az év végén a legtöbb szavazatot kapott iskola megnyerheti a Legjobb Suli verseny fődíját. Az elkövetkező hónapokban dicsfényben úszhatnak majd Magyarország legszínesebb, legzöldebb, legtrendibb, és legjobb tanári elszólásokkal bombázott iskolái is.

2007 szeptemberétől havonta 10-15 ezer letöltéssel szalutálnak az ország legelszántabb fiataljai saját iskolájuknak, hogy ezzel értékes nyereményeket és hírnevet szerezzenek diáktársaiknak is. Szeptemberben egy kazincbarcikai, októberben egy székesfehérvári, novemberben egy miskolci, decemberben és januárban pedig egy nagykállói középiskola bizonyult a legjobbnak. A most zajló fordulóban a korábbiakhoz hasonlóan hatalmas a versengés, hiszen ettől az évtől általános iskolások is bekapcsolódhatnak a küzdelembe. De hogy ki lesz márciusban a végső győztes, és ki viselheti majd a Legjobb Suli 2008 díjának megtisztelő címét az év végén, az a diákok mindenre elszánt klikkharcán fog múlni.

A küzdelem a www.legjobbsuli.hu oldalon „élőben” követhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése