Bár mindeddig igyekeztek minél kisebb port kavarni maguk körül, a sztárpár az Oscar-díj gálája óta már mindenki előtt boldogan felvállalja kapcsolatukat. A 33 éves színésznő, Penélope Cruz egy Woody Allen-film, a „Vicky Cristina Barcelona” forgatásán ismerkedett meg Javier Bardemmel.
Románcukat mindketten igyekeztek titokban tartani, ám egyre több hír és fotó került a nyilvánosság elé róluk. Penélope Cruz és Javier Bardem az Oscar-díj-átadás utáni fogadáson már kéz a kézben jelentek meg, és együtt is távoztak. Állítólag olyan nagy az összhang közöttük, hogy Penélope és Javier már az eljegyzést is tervezi.
A Blikkben megjelent információk szerint Penélope Cruz úgy gondolja, tökéletes anyuka lesz egyszer. A „Volver” sztárja és kedvese, az Oscar-díjas Javier Bardem már gondolkoztak a családalapításon, de egyelőre még várnak.
– Egy napon szeretnék gyerekeket, de még nem most. Nagyon szeretem a kicsiket, és úgy gondolom, nagyon jó anyuka leszek – nyilatkozta Penélope Cruz.
Egy interjúban a színésznő elmondta azt is, hogy nem hisz a házasságban, viszont hisz a családban, a szerelemben és a gyerekekben. (NLC, Blikk)