nlc.hu
Aktuális
Az öröm a Tiéd! :-)

Az öröm a Tiéd! :-)

"Az öröm a tiéd!" az idén is folytatódik! Hogy ezen a héten melyik csapat részesül a Pliva által felajánlott hárommillió forintos adományalapból, csak a ti szavazatotokon múlik!

Van egy ideálképünk a gyerekkorról: a felhőtlen boldogság ideje. Nem az, és ezt ma már nem csak a gyerekek és a pszichológusok tudják. Nekünk, felnőtteknek is el kell fogadnunk. A tény azonban nem ment fel minket, hogy törekedjünk rá, legyen a gyerekkor minél felhőtlenebb és minél boldogabb.

 

DE lehet-e az háborúban, szegénységben, konfliktusok közepette, melyeket a felnőttekkel együtt, de még kiszolgáltatottabban élnek meg a gyerekek? És lehet-e az egy átmeneti, bizonytalan korban, amilyet mi élünk ma Magyarországon? Tudományos választ nem tudunk adni, csak azt érezzük: kell, hogy megszülessenek azok a gyermekkori boldog pillanatok, melyeket felnőttként oly gyakran hívunk elő, hogy segítsenek a mindennapokban. A gyerekeknek érezniük kell, hogy joguk van a boldogságra, s hogy mi felnőttek nem hazudunk, amikor így biztatjuk őket: „Az öröm a tiéd!” Hisszük ezt, és tenni akarunk érte. Ezért indítottuk az UNICEF magyarországi szervezetével közösen a Nők Lapja pályázatát, mellyel támogatni szeretnénk a gyerekek boldog pillanataiért dolgozó közösségeket. Keressük őket, jelentkezzenek. És várjuk azokat is, akik további támogatással szeretnének segíteni, hogy igaz legyen: „Az öröm a tiéd!”

Molnár Gabriella főszerkesztő


Az UNICEF Magyar Bizottsága és a Nők Lapja

a Pliva támogatásával pályázatot hirdet

AZ ÖRÖM A TIED! – címmel

Olyan közösségek számára, amelyek gyermekekkel, gyermekekért tevékenykedve azt szolgálják, hogy a hétköznapi nehézségektől, a családi konfliktusok terheitől érintettek is átélhessék gyermekségüket felszabadultan, boldogan.

Pályázati feltételek:

  • Olyan gyermekcsoportok vagy civilszervezetek jelentkezését várjuk, amelyeknek célja, hogy az abban tevékenykedők a játék, az alkotás, a szabadság élményét éljék át.
  • A csoportot irányító felnőtt közreműködő tevékenységét társadalmi munkában lássa el, azért díjazásban nem részesülhet.
  • A pályázatban résztvevő gyermekek átlagéletkora a 15 évet nem haladhatja meg.
  • A pályázatok elbírálása során előnyben részesülnek azok a közösségek, amelyek kistelepüléseken élők vagy hátrányos helyzetben lévő gyermekek érdekeit képviselik.

A pályázathoz szükséges adatok:

  • A gyermekálom bemutatása, az elérni kívánt célkitűzés összefoglalása (1000 karakter)
  • A tevékenységben részt vevő gyermekek száma, életkora
  • A pályázó megnevezése, adószáma (ha van), számlavezető pénzintézet, postai címe, pályázatért felelős személy neve, e-mail címe, telefonszáma

A pályázaton elnyerhető jutalom maximum 500 000 forint.

A beérkező pályázatokat a zsűri folyamatosan értékeli, a követendő példák közül tizenöt pályamunkát a 11, 12, 13, 14 és 15-ös számainkban mutatjuk be. Várjuk olvasóink szavazatait is, arra vonatkozóan, kiknek adjuk a Pliva által felajánlott, összesen 3 millió forint értékű jutalmat.

A zsűri tagjai:

  • Molnár Gabriella főszerkesztő Nők Lapja
  • Biró Gabriella UNICEF Magyar Bizottság elnökségi tag
  • Ferge Zsuzsa szociológus
  • Halász Judit UNICEF magyarországi nagykövete
  • Hegyi Barbara színművész
  • Szántó Dávid televíziós újságíró
  • Zorán Sztevanovity zenész

Akciónkhoz a felsorolt ajándéktárgyak és szolgáltatások felajánlásával csatlakozhat.

Jelentkezni a balazs.rkover@sanomabp.hu email címen lehet.

Szavazni a gyermekcsoport kódjának megadásával lehet:

– SMS-ben a PALYAZAT szót és a gyermekcsoport kódját kell elküldeni a 06 91 331 442-es telefonszámra (pl. PALYAZAT 21) Az SMS bruttó díja 90 forint. Ügyfélszolgálati szám: 06-1/422-3490, Tele-For Kft.

– Telefonon a 06-1 371 3242 szám felhívásával és a gyermekcsoport kódjának beütésével lehet “tone üzemmódú telefonkészülékeken.

– Interneten a nlc.hu/unicefszavazas oldalon.

Az egész akció alatt a szavazók között egy félmillió forintos utazást sorsolunk ki. Sorsolás: 2008 április 18-án.

A játékban való részvétellel automatikusan hozzájárul adatainak továbbításához a magazin kiadója és tulajdonosának egyéb vállalkozásai felé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top