Aktuális

Esküvő lesz Angliában!

Kétszer határozott nemet mondott Sienna Miller kedvese, Rhys Ifans házassági ajánlatára. A színésznő hosszas gondolkodás után harmadszorra végre igent mondott.

A német Gala magazin internetes oldala szerint Rhys Ifans kitartásának köszönhető, hogy párja, Sienna Miller nagy nehezen beadta a derekát, és elfogadta az ajánlatát. „Rhys nem adta fel, ennek köszönhető az esküvő. A sztárok igyekeznek mindent szigorúan titokban tartani, ám Rhys végtelenül boldog, emiatt nehéz hallgatnia. El sem tudja hinni, hogy Sienna végre igent mondott neki – nyilatkozta egy ismerős a brit Sunday Mirror újságnak, olvasható a Gala.de-n.

Rhys először tavaly augusztusban kérte meg szerelme kezét, úgy, hogy az alábbi kódolt üzenetet küldte neki walesi nyelven: „Menj hozzá az aszociálishoz.” A Sztárom a párom (Nothing Hill) fura albérlőjét, Spikyt alakító színész másodszor tavaly decemberben próbálkozott, a színésznő 26. születésnapján lepte meg kedvesét: egy eljegyzési gyűrűt rejtett az ajándékok közé. Harmadszorra, januárban egy szerenád kíséretében zajlott a lánykérés, ám Rhys már tanult az előző kikosarazásokból, így gondolkodási időt adott Siennának. A színésznő két hónapig törte a fejét, hogy mit tegyen, majd március elején rábólintott a lánykérésre.

A lakodalommal azonban nem várnak sokáig. A sztárpár a leghamarabb nyár elején oltár elé szeretne állni, mert ősszel Rhys zenekara, a The Peth turnéra indul. Az Alfie és a Casanova sztárját nagyon boldoggá teszi Rhys kitartása, hiszen Jud Law-val viharos kapcsolatát nagyon megszenvedte. A színésznő korábban lelki társának nevezte Rhys Ifanst, nemrég így nyilatkozott: „Szerelmes vagyok – Rhys és én a legjobb társak vagyunk, az élet szép.”

A szerelmesek visszafogott, családias hangulatú ünnepséget terveznek. A rokonok mellett a tömérdek híres barátot is meghívják, így jelen lesz Kate Moss és Keira Knightley, Sadie Frost, az oasises Gallagher fivérek, sőt Sienna volt vőlegénye, Jude Law is a meghívottak között szerepel. (NLC, Gala.de)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése