Aktuális

Beremenden képzőművészeti kellékeket szeretnének

A déli határszélen, a háromezer lelkes Beremend Általános és Zeneiskolájában már a belépéskor érezni, hogy e falak közt nagy becsben tartják a kézművességet.

A déli határszélen, a háromezer lelkes Beremend Általános és Zeneiskolájában már a belépéskor érezni, hogy e falak közt nagy becsben tartják a kézművességet. A folyosókon mindenütt a gyerekek munkáit aggatták föl gondos kezek, a vitrinekben festett üvegtárgyakat őrizgetnek, a plafonról hosszú fakérgeket lógattak le, amelyek belsejére a gyerekek színes mintákat festettek. A nagy hirdetőtáblákon kukoricaháncsból készített tavaszköszöntő képek és óriási origami-virágfejek mosolyognak.

A munkák egy részét Hajduné Reith Georgina gyógypedagógus, rajz szakos tanító, hátrányos helyzetű gyerekekből álló csoportja készítette. Ők a Maszatok.

A nevet egy gyengén látó fiú találta ki, amint azt már szinte belépésünkkor közli is velünk nagy büszkén. Maszatolnak rendesen: színes, változatos technikákkal, teljes művészi szabadsággal.

 

– Kilencven százalékban sajátos nevelési igényű gyerekek járnak a foglalkozásainkra – meséli Reith Georgina. – A magatartásukban, a tanulásban és a finommozgás terén küzdenek nehézségekkel, illetve a családi hátterük is problémás. Van köztük látás-, hallás- illetve mozgássérült, és hiperaktív gyermek is. A dicséret nekik drága és ritka kincs, hiszen szinte semmilyen szempontból nem tudnak kitűnni. A kézművességben is sok támogatást igényelnek. De itt erre is van idő, ahogyan arra is, hogy egyéni képességeiknek megfelelően foglalkozzunk velük. A látássérült fiúnak például vastagon körbe kell rajzolni a formát a papíron, hogy lássa, mi a teendője vele. Óriási büszkeség az nekik, ha látják, hogy kirakom a munkájukat a folyosókon. Karácsony előtt például mézeskalácsot sütöttünk, és azzal díszítettük a karácsonyfát. Nagyon boldogok voltak, hogy ők is tudtak adni valamit.

Amire szükség lenne:

– Festékek, ecsetek

– Kézműves eszközök

– Speciális fejlesztő játékok

A gyerekcsoport kódja: 05

 

 

 

 

 

Szavazni a gyermekcsoport kódjának megadásával lehet:

– SMS-ben a PALYAZAT szót és a gyermekcsoport kódját kell elküldeni a 06 91 331 442-es telefonszámra (pl. PALYAZAT 21) Az SMS bruttó díja 90 forint. Ügyfélszolgálati szám: 06-1/422-3490, Tele-For Kft.

– Telefonon a 06-1 371 3242 szám felhívásával és a gyermekcsoport kódjának beütésével lehet “tone üzemmódú telefonkészülékeken.

– Interneten a nlc.hu/unicefszavazas oldalon.

Az egész akció alatt a szavazók között egy félmillió forintos utazást sorsolunk ki. Sorsolás: 2008 április 18-án.

A játékban való részvétellel automatikusan hozzájárul adatainak továbbításához a magazin kiadója és tulajdonosának egyéb vállalkozásai felé.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése