Aktuális

Játszóteret építenének a gyömörei szülők

Kicsöngettek, szabad a játék! Igen ám, de hol? A gyömörei gyerekeknek nincs játszóterük. A kis, 1330 fős település nem engedheti meg magának, hogy a faluban játszóteret építsen.

Ha a gyerekek Győrben vagy Pápán járnak, vágyakozva nézik a mászókán lógó városi srácokat. Észrevették ezt a szülők is, és úgy döntöttek, az idei jótékonysági bál bevételét erre a célra ajánlják fel. Csakhogy üres a kis település kamrája, nemigen jött össze számottevő összeg. Pedig a gyerekek már nagyon várják, hogy a dimbes-dombos iskolaudvar lejtőjén megjelenjenek a csúszdák. Egy ilyen játék ára legalább ezer euró, kimondani is sok! A másik nagy álom egy dróthálóval körbekerített focipálya a domb aljában. A játszóvárat már alig merik megemlíteni. Vagyis dehogynem! Évike szerint abban lehetne csak igazán papás-mamást játszani. Ferkó pedig úgy gondolja, hogy egy nagy lengőhinta koronázhatná meg a művet, mert arra mindenki, az egész alsó tagozat felülhetne. Azzal aztán repülhetnének!

A Vitéz Háry László Általános Iskola Szülői Közössége, élükön Hegyiné Szalai Évával, nem érzi megoldhatatlannak a feladatot.

 

– Már az én gyerekkoromban is hiányzott a hinta és a játszótér. Azóta eltelt harminc év. Szeretném, ha a lányom életéből nem maradna ki ez a szórakozás – mondja az édesanya. Az önkormányzat nehéz anyagi helyzetben van, úgy tűnik, csak a civil kezdeményezés segíthet. Tóth Margit Kornélia igazgatónővel együtt reménykedünk a vállalkozás sikerében!

Amire szükség lenne:

– Faanyag a játszóvárhoz

– Csúszdák

– Hinták, lengőhinták

– Mászókák

A gyerekcsoport kódja: 06

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szavazni a gyermekcsoport kódjának megadásával lehet:

– SMS-ben a PALYAZAT szót és a gyermekcsoport kódját kell elküldeni a 06 91 331 442-es telefonszámra (pl. PALYAZAT 21) Az SMS bruttó díja 90 forint. Ügyfélszolgálati szám: 06-1/422-3490, Tele-For Kft.

– Telefonon a 06-1 371 3242 szám felhívásával és a gyermekcsoport kódjának beütésével lehet “tone üzemmódú telefonkészülékeken.

– Interneten a nlc.hu/unicefszavazas oldalon.

Az egész akció alatt a szavazók között egy félmillió forintos utazást sorsolunk ki. Sorsolás: 2008 április 18-án.

A játékban való részvétellel automatikusan hozzájárul adatainak továbbításához a magazin kiadója és tulajdonosának egyéb vállalkozásai felé.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top