Bár a sorozatban igazi szőke nőt alakít, Edina nem azonos a Barátok közt Kingájával. A színésznő számára egy kapcsolat szent és sérthetetlen. Ezért mindig olyan párkapcsolatra vágyott, amely egész életén keresztül végigkíséri, és amelyben megbízhat és számíthat a társára. Párjával, Alexszel immár második éve élnek teljes összhangban. Megismerkedésüket követően néhány hónap múlva összeköltöztek, majd Alex ugyanabban az utcában vett házat, ahol Edina nevelkedett. Ma, néhány méternyire az egykori szülői háztól, saját otthonukat tervezgetik.
Persze a munka és a magánélet néha gyökeresen eltér egymástól. Mint mesélte, életében még nem hazudott annyit, mint a sorozatban. És bár ott könnyedén megoldotta ezeket a feladatokat, az életben ilyet soha nem tenne.
Az egykori modell ma már rutinosan mozog a díszletek mögött, és a szövegtanulás sem jelent neki gondot. Sőt, arra is jut ideje, hogy munka után készüljön a szakvizsgájára. A művelődés szak, amelyet választott, nem a véletlen műve. Mindig kedvelte a képzőművészetet, és bár sokáig kacérkodott a gondolattal, hogy ezen a vonalon kamatoztassa tehetségét, ráébredt, hogy sokkal jobban szeret emberekkel foglalkozni. Azonban a festészet megmaradt örök szerelemnek. És bár elég időigényes ez a hobbi, ha teheti, ecsetet ragad, és a fehér vásznat megtölti a gondolataival és érzéseivel. A legnagyobb vágya, hogy ősszel az addig elkészült képekből kiállítást szervezzen.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában! Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu