Aktuális

Bababiznisz az alternatív gyógyításban

Csoda történt, szokták mondani akkor, ha egy nő, akivel orvosai közölték, hogy valószínűleg soha nem lehet gyereke, mégis teherbe esik. Pedig már végigjárt jó néhány szakembert – és számos kuruzslót, jósnőt, kártyavetőt… Mi van ott, ahol véget ér a tudomány? Lehetséges, hogy tényleg a fejünkben dől el, hogy mikor esünk teherbe? Ennek jártam utána a "babagyár" másik oldalán, vagyis az alternatív módszerek piacán…

Csoda történt… Aliz (nevezzük így!) negyvenéves, és most várja az első gyerekét, akinek megfoganása – szerinte – a csodának köszönhető. Aliz huszonkilenc éves kora óta járt orvostól orvosig, vizsgálták őt is, a férjét is, de nem találták meg a meddőség okát. Az évek során huszonhat(!) mesterséges megtermékenyítést végeztek nála (ilyenkor a peteérés idején mesterségesen juttatják fel a tisztított spermát a méhbe), majd, amikor mindez eredménytelen volt, következett a lombikbébiprogram, öt alkalommal. A harmadikból ugyan létrejött a terhesség, de néhány hét után Aliz elvetélt.

– Amikor túljutottunk az ötödik programon, és újra megjött a menstruációm, azt mondtam a férjemnek: nem bírom tovább lelkileg – meséli Aliz. – Elegem lett. Aztán olvastam valakiről, akinek állítólag a meditáció segített. Úgy gondoltam, még utoljára megpróbálok én is valamilyen módszert. Megkerestem egy gyógyítót, aki a hasamra tett különféle kristályokat, és a kezével is kezelt. Éreztem, hogy valóban energiát ad át, átjárta az alhasamat a melegség, amikor fölé tette a kezét. Közben azt kellett képzelnem, hogy befogadja a méhem a megfogant petesejteket. Mellette elkezdtem masszíroztatni a testemet. Néhány hónapra rá pedig spontán teherbe estem… Sosem hittem a kézrátételben, de azt hiszem, a lelkem kapott valami pluszt ezektől a „kezelésektől”, és már nem görcsöltem annyira, hogy „úristen, sosem lesz gyerekem!” Talán éppen ezért sikerült teherbe esnem.

 

Telefonon egy gyógyítóval, 1.

– Hogyan segít a módszerük a gyermekre vágyó pároknak?

– Komplex megoldást kínálunk, a keleti gyógyítás szellemében dolgozunk, egyszerre kezeljük a testet, a lelket és a környezetet.

??

– Kezdjük a bágua-térképpel, a feng shui szerint ugyanis a lakásban mindennek megvan a maga területe, a gyereknek is, na, ezt kialakítjuk, kitisztíttatjuk, és majd ide rakatunk gyerekrajzokat, meg a kristály is nagyon fontos, ami itt szórja az energiát, remélhetőleg rásüt majd a nap. Ez az egyik feltétele annak, hogy egyáltalán jöjjön az a baba! Hozzon egy alaprajzot a lakásukról, jó? Aztán jön a test gyógyítása. Feltöltjük a csakrákat, mert anélkül nem csoda, hogy nem jön a gyerek. Aztán következik a másik gyógyítónk, aki a szellem energiájával gyógyít, de erről a telefonon nem adhatok több információt, lényeg, hogy rengeteg energiát fog kapni ön is és a kedves férje is, felgyorsulnak a spermiumok, szabályos lesz a peteérés, akadálytalan a fogamzás. Ezt az energiaadást hétről hétre meg kell egy ideig ismételni, de a hatása napokig eltart.

– Mennyibe kerül mindez, és hány kezelés szükséges?

– Az első, állapotfelméréses kezelés húszezer forint. Utána alkalmanként tíz-tizenkétezer forintba kerül a kezelés, persze a diagnózistól és a kezelési tervtől függően. Tíz kezelés a minimum, ami használni szokott.


„A nagy dolgok a lelkünkben dőlnek el”

Csoda történt Erikával is, akinek öt éve azt mondták, hogy az egyik petevezetéke elzáródott, a másik petefészke pedig nem működik. Megpróbálták átjárhatóvá tenni a petevezetékét, majd később három – sikertelen – lombikbébiprogram következett.

– Úgy éreztem, hogy minden másban képes vagyok harcolni a sikerért, de mintha a babaügyben kicsúszott volna a kezemből az irányítás – mondja. – Az agykontroll-tanfolyamot régebben elvégeztem, mégsem alkalmaztam a módszert. Amikor úgy látszott, hogy nem lehet gyerekem, felidéztem a tanultakat, és elkezdtem szuggerálni magamba: újra működik a petefészkem, normális a peteérésem. Naponta többször relaxáltam, és elképzeltem, ahogyan megérik és megtermékenyül egy petesejtem. De nem jártam sikerrel, úgyhogy abbahagytam. A próbálkozások kikészítették a férjemet is, eltávolodtunk egymástól, majd elváltunk, s nem sokkal később találkoztam egy férfival. Nagyon nagy szerelembe estünk, és újra elkezdtem az agykontrollos „programozást”. Néhány hónap múlva úgy éreztem, mintha már lenne peteérésem – elmentem orvoshoz, és az ultrahang is ezt igazolta! Fél évvel később pedig már úton volt a kisfiunk…

A harminchét éves Ági a hastáncban keresett vigaszt, számos sikertelen inszemináció után.

– A tánc erőt adott, és kezdtem elhinni: nő vagyok így is, hogy nem lehetek anya – emlékszik vissza Ági. – Lelkileg sokkal erősebbé váltam, és valahogyan fel is szabadultam a korábbi nyomás alól. Már nem számolgattuk a párommal, hogy mikor kellene együtt lennünk… nem is akkor estem teherbe, amikor „kellett volna”, hanem talán a ciklusom végén, egy őrületes szeretkezésből… Nem gondolom, hogy a tánc termékennyé tett, inkább ez érlelte meg bennem a Nőt, így, nagybetűvel, és talán ekkor értem meg az anyaságra is. Ma már azt gondolom, hogy a lelkünkben dőlnek el a nagy dolgok, és nem minden tudatos döntés kérdése…

 

„Hiszek egy módszerben, és változtatok az életemen”

A fenti történetek sikersztorik, mégsem az alternatív módszerek „csodatevését” támasztják alá. Csigó Kata pszichológus azt mondja, pszichológusok és a meddőséggel foglalkozó specialisták is tudnak hasonló eseteket sorolni.

– A példák éppen azt a tényt igazolják, hogy a teherbe esés összetett folyamat, fizikai egészség és lelki egészség egyaránt szükséges hozzá, hol az egyik, hol a másik oldal erősebb jelenléte szükséges. Természetesen a hit is segít, hiszek egy módszerben, elköteleződöm mellette, például meditálok, és változtatok valamit az életemen, és ez a testi működések alakulására is kihat. Nagyon sok esetben ugyanis lelki okból nem jön létre a terhesség: érzelmi megterhelés, szorongás, depresszió, stressz és más lélektani folyamat is ide vezethet. Ha nincs szervi oka a terméketlenségnek, akkor többnyire szorongásoldó módszerektől várható segítség, illetve azoktól a technikáktól, amelyek bármilyen módszerrel, de elérik a feszültség, a szorongás csökkenését. Hozzá kell tenni, hogy sok esetben az alternatív gyógyászat egyes szereplői kihasználják ezeket a nőket, őket talán ne is nevezzük gyógyítóknak!

Telefonon egy gyógyítóval, 2.

– Kézrátétellel tud segíteni a meddő pároknak?

– Hát persze. A múlt hónapban két olyan asszonyka is teherbe esett, akit kezeltem. Az egyiknek el voltak záródva a petevezetékei, ezeket energiával felszabadítottam, átjárhatóvá tettem. A másiknál nem volt megfelelő a peteérés, meg volt egy kis hormonális gond is, de az a jó ebben a gyógyításban, hogy mindenféle problémát megoldhatunk vágás, szike nélkül.

– Miből áll pontosan a kezelés?

– Először felmérem, mi a baj. Ilyenkor az egész testet feltérképezem.

– Valamilyen eszközzel?

– Kedves hölgyem, nekem a kezem az eszközöm. Becsukom a szemem, a kezemet végighúzom a maga teste előtt, és látom, hogy mi beteg és mi egészséges. Aztán ahol baj van, ott javítok. Gyógyító energiát áramoltatok a maga testébe.

– Honnan jön ez az energia?

– Mondjuk úgy, hogy a világmindenségből, vagy egy külső erőtől. Én csak eszköz vagyok, amin ez átmegy, összegződik, gyógyításra alkalmassá válik.

– Hány kezelés kell, és mennyibe kerül?

– Az első alkalom tizenötezer forint. A további kezeléseket annak függvényében tervezem meg, hogy mi a baj, tízezer forintba kerül egy-egy alkalom. Öt-tíz kezelés mindenképpen szükséges.

Kata szerint Aliznál és Erikánál egyértelműen beigazolódott, hogy a gondolataink erejével hatni tudunk a szerveink működésére is. Fizikailag ellazult állapotban ugyanis formálni tudunk gondolatainkon, megtörténhet a terhesség elképzelése, akár ezek a gyakorlatok is elősegíthetik azt, hogy a nő érzelmileg-lelkileg befogadó állapotba kerüljön – és megtörténhet a „csoda”, pontosan azért, mert kiengedett a görcs. Erikánál az új szerelem is segített: bizonyított, hogy aki érzelmileg kiegyensúlyozott (vagy feldobott), és nem szorong, könnyebben teherbe esik, mint akinek folyamatosan lelki illetve fizikai stressz jellemzi az életét. Áginál pedig – mint sokaknál – azért lehetett hatásos a tánc, mert ebben igazán megélhette, fokozhatta a nőiességét, és annak kiteljesedésével járt együtt magától értetődően a teherbe esés.

– Mindegyik történetben szemléleti váltás is történt a nőkben, sok-sok orvosi procedúra, kezelés sikertelensége után, végül elfogadták, hogy „ezt adja a sors” – teszi hozzá Kata. – Gyakori, hogy ezután esnek a nők spontán teherbe, mert megszűnik a görcsös akarás, az a vágy, hogy mindent mi magunk irányítsunk az életünkben, még azt is, hogy mikor essünk teherbe. Néha még egy kártyavetőnél tett látogatás is ezt a hatást érheti el, hiszen ilyenkor a döntést a kártya „hozza meg”, és ez szintén felszabadíthat a nyomás alól. Azonban az orvosi vizsgálatokat és kezeléseket nem lehet nélkülözni, mindig érdemes pontosan és alaposan utánajárni a problémának. Olyan orvost kell találni, akiben a nő maximálisan megbízik, elfogadja a javaslatait, és természetesen érdemes azon is gondolkodni, hogy milyen módszerek kombinációja segítheti a gyermekáldást.

Az alternatív módszerek sokszor az időt rabolják

Rita története más, mint a fentiek: a harminchat éves nő hat éve jár természetgyógyásztól kuruzslón át a jósnőkig, gyermekáldásra várva. Éveken át kanalakkal masszírozták a talpát, mert ott kellett „oldani a görcsöt”, járt akupunktúrán, forró kövekkel masszíroztatta az alhasát, elutazott Romániába, ahol hüvelyi (!) iszapkezeléseket kapott, kézrátételes „gyógyíttatással” is megpróbálkozott, és méregdrága táplálék-kiegészítőket szedett. Mégsem esett teherbe. Össze sem tudja számolni, mennyit költött a módszerekre, de úgy becsüli, a költsége milliókban mérhető. Mostanra ijedt meg annyira, hogy meddőségi szakemberhez fordult. Kiderült, hogy nemcsak az ő szervezetében van olyan hormonális eltérés, ami miatt nem tud teherbe esni, hanem a férje termékenyítő képessége is gyenge, tehát természetes úton nemigen várható a teherbe esés.

– Rengetegen „kezeltetik” magukat a mai napig különböző „gyógyítókkal”, akár éveken át, anélkül, hogy szakemberrel kivizsgáltatnák magukat – bólint dr. Konc János, a Budai Meddőségi Központ vezető főorvosa, amikor elmesélem neki Rita történetét. – Ez azért nagy baj, mert ha szervi probléma okozza a meddőséget, akkor azon többnyire már lehet segíteni a különböző meddőségi kezelésekkel, míg ilyen esetekben az „alternatív módszerek” csak rabolják a páciens idejét. Természetesen én is tudok „csodákról”, tehát hallottam olyat, hogy valaki hat lombikbébiprogramból nem esett teherbe, azután pedig spontán megfogant a baba. Csakhogy: ilyenkor általában a lombikbébiprogram indikációja nem volt megfelelő, hanem úgymond ismeretlen eredetű meddőség állt fenn, amelynek tehát nem ez lett volna az ajánlott kezelési módszere.

Konc doktor egyetlen igazi „csodának” azonban maga is tanúja volt:

– Egy páciens, akit korábban meddővé tettek, vagyis elkötötték a petevezetékeit, azzal a kéréssel érkezett, hogy új párjával gyereket szeretnének – meséli. – Nőgyógyászaton két műtéttel próbálták helyreállítani a petevezetékeket, de a helyreállítás nem sikerült, mert hegesedve gyógyultak. Lombikbébiprogrammal létrehoztuk a terhességet, de sajnos, vetélés lett a vége. És ezután következett a csoda: a páciens három hónappal később spontán teherbe esett. Feltételezhetően a vetélés kapcsán oldódtak az összenövések, hegesedések a petevezetékekben… Ez volt az egyetlen „csoda”, amelyet magam is láttam és dokumentálni tudok, de egyébként nem hiszek a csodákban. Akinek például elzáródtak a petevezetékei, annak nem segít a kézrátétel, a tánc vagy a kuruzslás, hanem csak tudományosan elfogadott meddőségkezelési módszertől várhat segítséget. Az egyébként nem baj, ha valaki a meddőségi kezelés mellett más módszereket, technikákat is „bevet”, csak ne bízza teljesen ezekre magát, mert lehet, hogy elszalasztja a lehetőséget, hogy anyává váljon…

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: Nekem is lesz ilyen. Holnap. »
Húsvét után… »
Beszéljünk a szexről! »
Ti írtátok – a közoktatásról »
A klasszikus páros – Stahl Judit és Pálffy István
Vega vagy nem vega? »
Tanulunk a Stomptól »

Ajánló:
• Nők Lapja Ezotéria
Léböjt a megtisztulásért »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése