Aktuális

Botrányos vacsora Zalatnay Cininél!

Nem aratott óriási sikert Zalatnay Cini a vendégei körében. A "Hal a tortán" produkció keretében az énekesnő vacsorára hívta Bódi Sylvit, Lakatos Márkot és Váczi Gergőt. A TV2 műsorvezetője undorodott az énekesnő főztjétől.

A „Hal a tortán” e heti első vendéglátója, Zalatnay Cini kertépítés közben találta ki, mit főzzön vacsorára vendégeinek. A nap folyamán azonban több problémával is szembesülnie kellett: áramszünet nehezítette meg az énekesnő dolgát, macskaszőr a vendégekét. Míg a „Hal a tortán” múlt heti versenyzőjének, Ganxsta Zoleenak a kutyái, addig Cininek a macskái siettek a segítségére. Ezt persze nem mindenki díjazta.

Cini a hozzávalókat egy közeli kisközértben vásárolta meg, de otthon szembesült csak a ténnyel, hogy valójában nincsenek edényei. A szomszédokra persze mindig lehet számítani, így Cini végül kölcsönedényekben készítette el az ételt.

A nagy sürgés-forgás közben az énekesnő macskája is megkívánta a finom hozzávalókat, így belekóstolt a virslibe, amely később kissé megrágva a vacsorába került. Ennek bizony nem mindenki örült. Emiatt Cini sem volt felhőtlenül boldog, de egyébként is rájárt a rúd, hiszen a villanytűzhelyén készített étel nem viselte túl jól az áramszünetet.

Hogy a vacsora elkészült-e végül, és vendégei hogyan értékelték Cini főztjét, az a műsorból kiderül. Egy biztos, Váczi Gergő nem nézte jó szemmel az állatsereget az asztal körül, még kevésbé a tányérokba kerülő kutya- és macskaszőrt. Lehet, hogy mégsem Cini lesz az e heti konyhatündér?!

– Végszükség esetére kitaláltam, hogy egy közeli étteremből hozatok majd valami finomat, ha esetleg nem sikerülne a vacsora. Fel is hívtam őket, hogy legkésőbb meddig szólhatok, persze a stáb előtt semmi sem marad titokban, kihallgatták a titkomat. Persze sikerült a vacsora, így nem kellett igénybe vennem a profi szakácsmestereket – mesélte Cini. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top