Aktuális

Tervből nincs hiány

Alig jelent meg a Groovehouse legújabb lemeze, Judy máris újabb terveket szövöget: készül az első könyve, és úgy tűnik, titkos vágya is valóra válik végre...

– Majd három éve adtatok ki lemezt. Miért vártatok eddig?

– Valóban, még az őskorban, vagy három évvel ezelőtt jelent meg legutóbb korongunk, ami hihetetlen hosszú kihagyás. Lusták voltunk, sok helyre hívtak bennünket fellépni, nem sürgetett senki. Kicsit kényelmesek is vagyunk, és mivel az utolsó lemezünk dalait még játszották a rádiók, nem éreztük, hogy sietnünk kellene. Az új lemez, amelyre az öcsém és Roli is írt dalokat, másfél év alatt készült el, pár hete jelent meg. Ugyanakkor nagyon elégedett vagyok, úgy tűnik, kellett ez a másfél év. Olvasgatom az internetes fórumokat, és úgy látom, senki sem csalódott. Persze sokan vannak, akik még mindig a tíz évvel ezelőtti Groovehouse-t szeretnék visszakapni, ami lehetetlen, hiszen mi is változunk. Nem tudunk már tinédzserfejjel gondolkozni, érettebbek vagyunk, és
a zenénk is érettebb lett.

– A házasságodnak van köze ehhez? Nyáron férjhez mentél Rolihoz, a dobosotokhoz…

– Az égvilágon semmi, korábban is komolyan vettem a szerelmet és a Rolival való kapcsolatomat. De egyszerűen eltelt tíz év, és megváltozott a dolgok fontossági sorrendje.

Ajánló:
Sztár.lap.hu »
Groovehouse.lap.hu »
Koncert.lap.hu »

– Most, hogy megvan az új lemez, jöhet a baba is? Régóta ígérgetitek.

– Nagyon remélem! A lemez eddig minden energiánkat lekötötte, izgultunk, hiszen szerettük volna az ötödik lemezt, szerettük volna folytatni a zenélést. Számított ránk a kiadónk, a menedzserünk, és szerződések is kötöttek bennünket. Már nem mondhatom el magamról, hogy korán vállalnék gyereket, vagy elkapkodtam volna a dolgokat. Viszont elmúltam harminc, és nem szeretnék negyvenévesen szülni.

– Meddig leszel színpadon?

– Most kezdjük bemutatni, vagyis promózni az új lemezt, és szerencsénk van, hogy ez az időszak nyárra esik. Ilyenkor nemcsak diszkókban, hanem szabadtéren is fel tudunk lépni. Így ha az állapotom majd másként nem kívánja, addig lépek föl, ameddig csak lehet. És Rolival vannak más terveink is…

– Mint például?

– Az titok! De a zenéhez semmi köze. Olyasvalami, amit nappal kell végezni, nem éjszaka, ami mellett lehet kisbabám is, sőt akár kettő is.

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában! Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top