Aktuális

Kasza Tibit nagyon megsértették!

Ezen a héten a "Hal a tortán" valóságshow-ban nyomon követhetjük Kasza Tibi kiborulásán kívül Szűcs Judith, Ducky, Lui Padre és Zámbó Árpy főzési tudományát. A Crystal együttes énekese például több meglepetéssel is készült, a vendégei mégis mindennel elégedetlenek voltak.

Ez a hét is eseménydús lesz a „Hal a tortán” című műsor szakácsai számára. A valóságshow e heti első vendéglátója Kasza Tibor volt, aki olyan nehezen viselte vendégei kritikáját, hogy vérig sértődött, dobálózott az étellel, sőt Lui Padre haját mézzel is leöntötte.

Az énekes kissé izgatottan fogott hozzá négyfogásos menüsorának elkészítéséhez, ezért idejekorán legurított egy-két kupica pálinkát, amelyet olykor egy pohár borral öblített le.

Tibi mindeközben a gyümölcsökkel is zsonglőrködött. A Crystal énekese igazán otthon érezte magát a konyhában.

A vendégek szinte mindenben találtak kivetnivalót, ami mélyen érintette az énekest, sőt! Tibi már azon kiakadt, hogy Lui Padrétól egy kitömött macskát kapott ajándékba. A problémák pedig egyre csak súlyosbodtak! A házigazda borral kínálta vetélytársait, de Ducky kizárólag sört szokott inni. A gyümölcslevesből senki sem evett, a többi fogás pedig kihűlt, mire felszolgálta azokat.

Persze a soron következő ételekben is talált mindenki valami kifogásolnivalót, amiért inkább nem evett belőle.

Tibi mindezek ellenére teljesen elégedett volt a főztjével. Ráadásként thai lányokat rendelt a vendégeknek, a korgó gyomrokért azonban ők sem tudták kárpótolni a társaságot. A kényeztető masszázst egyedül Zámbó Árpy élvezte, Szűcs Judith és McDucky a fürdőbe menekült.

Az est csúcspontján Padre közölte a házigazdával, hogy koszos a pohár, mire Tibi annyira kiborult, hogy a saját fejére vizet öntött, a mágust pedig megdobálta étellel és leöntötte egy üveg mézzel. Ezek után kizavarta a vendégeket a hidegbe a medencéhez pecázni.

Az énekes eldöntötte ugyanis: csak akkor esznek desszertet, ha kifogják azt maguknak az ajándékba kapott zsebpecabotjukkal.

Hogy a vendégek hogyan értékelik a Tibinél töltött estét, a műsorból kiderül.

– Lui Padre volt a legkekecebb a csapatban, még az élő fába is belekötött, mire én olaszos temparamentummal megdobáltam egy-két finom falattal, majd ezt megfűszerezve egy kis mézet is öntöttem a hajára. De a hét végére olyannyira összekovácsolódtunk, hogy megbeszéltük, máskor is megvendégeljük egymást – mesélte Tibi. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top