Mindez persze nem csoda, hiszen a színésznő, aki nem mellesleg az Aerosmith énekesének, Steven Tylernek a lánya, igazi zenészkörnyezetben nőtt fel, csak túl szégyenlős volt ahhoz, hogy ő maga is zenei pályát válasszon.
A 30 éves Liv Tyler azt remélte, hogy a 2001-es musical remek lehetőség lesz arra, hogy régi vágya teljesüljön, és egy filmben mutathassa meg énekesi tehetségét, ám a főszerepet végül az Oscar-díjas Nicole Kidman kapta.
– Ott ültem a zongorán, és a Big Spender című számot énekeltem, aztán mégsem kaptam meg a szerepet. Amikor kislány voltam, mindig énekesnő akartam lenni, csakhogy sosem vettem magamnak a fáradságot, hogy bele is vágjak. Anyukám egy bandában énekelt, akárcsak a papám, ahogy ez köztudott, de még a nevelőapám, Todd is – és imádtam nézni őket a színpadon – emlékszik vissza a múltra a színésznő.
Az biztos, hogy Liv egyelőre továbbra is dalok nélkül marad legújabb filmjében, a hamarosan bemutatásra kerülő A hihetetlen Hulkban is. (NLC, UIP)