
Három évvel ezelőtt pattant ki Geszti Péter fejéből: rendezni kellene egy olyan fesztivált, amely az egész országot megmozgatja. Miután a magyar igazi lovas nemzet, Péter eldöntötte, lóversenyt rendez, de nem akármilyet.
Május 30-án este tehát lezárják a Hősök terét, hogy azt egy teljes hétvégére lóversenypályává alakítsák. A homokban az ország különböző településeinek lovai és lovasai vágtáznak majd egy gyönyörű huszárszablyáért és a 30 milliós fődíjért.
Nem csak a díjért folyik majd a harc, hiszen elindul a Raiffeisen jótékonysági sztárfutam is, amelyen Stohl András, Hajas László, Hajdú Steve, Sasvári Sándor és Pintér Tibor indul majd, ők nyereményüket jótékony célra ajánlják fel.
A fesztivál középpontjában a lovashagyományok bemutatói, a fergeteges huszárrohamok, a lovasparádék lenyűgöző látványvilága, valamint a települések bemutatkozását szolgáló Vágta-korzó áll majd. Emellett folyamatos koncertprogramok és változatos műsorok színesítik majd a kínálatot a verseny hétvégéjén. Ennek helyszíne a Dózsa György úton lesz, a Műcsarnoktól az ’56-osok teréig. Az Andrássy úton berendezett Vágta-korzón pedig minden induló magyar település megmutathatja majd büszkeségeit, amelyekkel hozzájárulnak hazánk kulturális életének felpezsdítéséhez.
A május 31-én kezdődő eseményen várhatóan közel száz, a saját települését képviselő lovas méri majd össze lovának gyorsaságát és saját ügyességét, két kört megtéve a Hősök terén felépített speciális, a tavalyi év folyamán sikeresen letesztelt versenypályán. A pálya technikai kivitelezését a szervezők a Lázár fivérekkel közösen végzik.
A galoppverseny győztese 30 millió forintot nyer nevezőjének és 5 millió forintot az általa képviselt önkormányzatnak. A nevezési díj bruttó 2 millió forint, melyet már két futamgyőzelemmel vissza lehet nyerni. A nevezési díjért a település jogot nyer a versenyen való indulásra, versenyöltözéket kap, továbbá az Andrássy úton pavilont állíthat, amelyben a képviselt önkormányzat vagy a nevező cég bemutathatja az adott település kulturális értékeit, illetve a cég termékeit.
A nevezési határidő április 30-án jár le. A rendezők több százezer vendéggel számolnak a két nap alatt. Magát a lóversenyt a Hősök terén tribünök és kivetítők segítségével mintegy 30 ezren láthatják egyszerre élőben. A Nemzeti Vágta minden programja ingyenesen lesz majd látogatható. (NLC)