Aktuális

Ütős hangok a színpadon

Graham Bonnet a klasszikus rockzene egyik legnagyobb és legjellegzetesebb hangja. Billy Itch pedig abba a klubba tartozik, amelynek tagjai négy oktávot átfogó hangerővel bírnak. A két legendás zenész most hazánkban lép fel.

Graham Bonnet akkor érte el karrierje csúcsát, amikor a hetvenes évek végén az első Monsters of Rock fesztiválon – az angliai Castle Doningtonban – a Rainbow zenekar énekeseként állhatott a színpadon. Ritchie Blackmore-ral közös munkájuk során szinte ontották magukból a slágereket, amelyek között olyan, a Billboard tízes listáján lévő nóták voltak, mint például a Since You’ve Been Gone vagy az All Night Long.

Graham később sem bízta a véletlenre a választásait. 1982-ben a Scorpionsból jól ismert Michael Schenkerrel készített albumot Assault Attack címmel, amelyet a rajongók az akkori egyik legjobb rocklemeznek tituláltak.

Graham Bonnet a rockzene egyik legnagyobb hangjával büszkélkedhet, ám érdekes, hogy ő maga egyszer egy interjúban azt mondta magáról: „Nem én vagyok a legjobb énekes, de a hangom elég ütősen hangzik a rádióban!”

Szintén hihetetlen torkú – négy oktávot átfogó – Billy Itch énekessel az élén Németország egyik legtradicionálisabb heavy rock csapata fog a hazaiak után fellépni, mégpedig a The Roxxszal. Ez a zenekar nemcsak a négyoktávos hangú énekeséről ismert, hanem hatalmas show-jairól, sajátosan megrendezett koncertjeiről is, és persze a pizzásdobozba csomagolt vagy üres B oldalú lemezeiről is. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top