nlc.hu
Aktuális
Antal Imrétől búcsúzunk

Antal Imrétől búcsúzunk

Hetvenhárom éves korában elhunyt Antal Imre zongoraművész, televíziós műsorvezető, a Magyar Televízió örökös tagja. A közkedvelt művészt mind a Magyar Televízió, mind az RTL Klub saját halottjának tekinti.

Hosszú betegség után április 15-én reggel elhunyt Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, színész, riporter, konferanszié. A sokoldalú művészről több tévé- és rádiócsatorna is megemlékezett.

Antal Imre előbb zeneművészként vált ismertté. Pedagógus szülei orvosnak szánták, de amikor unokatestvére zongoratanárnője meghallotta, milyen tehetséges, más irányt vett az élete. Zenei pályafutása azonban a ’70-es évek elején egy betegség következtében kettétört, fel kellett adnia zongoraművészi ambícióit. Élete ettől kezdve a televízió volt, ahol szórakoztató műsorok, televíziós vetélkedők műsorvezetője, bohózatok, szilveszteri műsorok elmaradhatatlan szereplője lett.

A művelt, szellemes, udvariasan csevegő fiatalemberre Békés József író, a televízió szerkesztője figyelt fel, és elhívta műsorvezetőnek a Magyar Televízióhoz.

1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című házaspárbajszerű műsorban állt először kamera elé, majd rábízták a Köszöntő és a Halló fiúk! Halló lányok! című ifjúsági program vezetését.

Művészi sokoldalúságát színházi produkciókban, játékfilmekben vállalt szerepei bizonyították. Legnépszerűbb műsora az évtizedekig futó Szeszélyes évszakok volt. Kudlik Julival az oldalán minden héten meg tudta újítani az akkoriban unalmas tévéadást. De többek között együtt vezette a szilveszteri adásokat Vitray Tamással is, aki a legnagyobb tévések egyikének tartotta Antal Imrét.

A Bors című sorozatban Dániel Ede „tanár urat” alakította, s jellemszínészként kiváló alakítást nyújtott a Szevasz, Vera!, a Szemüvegesek, a Circus Maximus című mozifilmekben.

Antal Imre 2004 óta a Magyar Televízió örökös tagja volt. Mint oly sok komikus színész és humorista, a magánéletben Antal Imre sem volt kifejezetten vidám természetű, de a közönségét és a hozzá hű barátokat mindig megnevettette.

Miután a Magyar Televíziónál megszűnt a műsora, a Szeszélyes évszakok, 2006-tól, míg állapota megengedte, hogy dolgozzon, az RTL Klub képernyőjén volt látható a Szeszélyes című műsorban.

Az ország Imruskája utolsó éveiben szerény körülmények között, kisnyugdíjasként élt, egészségi állapota megromlott, trombózist kapott, majd rákot diagnosztizáltak nála. A közönség kitartó szeretete és a rendszeres munka sokat segített a már betegeskedő humorista állapotán. Életének utolsó két hónapját a Hospice Alapítvány házában töltötte. (NLC, fotók: RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top