Aktuális

Kávé helyett

Ezen a héten két barátom ugyanazt a kérdést tette fel nekem: azon gondolkodtak, vajon mit iszom ilyenkor kora tavasszal, amikor még hűvös, változékony az idő. Tudták, hogy a kávé, a forró csoki, az üdítők és a hideg gyümölcslevek hidegen hagynak, de azzal is tisztában voltak, hogy sokan jelent számomra a táplálkozás, és szeretem elkényeztetni magam.

Ideje volt, hogy ők is túllépjenek a kávéautomaták imádatán, és ne szponzorálják több üdítőipari dolgozó vállalati kirándulását. Leírtam nekik hát néhány varázsital receptjét, melyeket most Veletek is megosztok. Ti pedig választhattok közülük, attól függően, hogy mire vágytok: erőre; egy mindent beindítő nagy lökésre; valamire, ami elfeledteti a mindennapi kávét; vagy fel akarjátok tölteni szervezeteteket ásványi anyagokkal? Minden kívánságra van megoldás, ráadásul cukor és tejtermékek nélkül!

Erősítő:

Forró fahéjas rizsital pirított-aprított dióval

Melegíts fel egy csészényi rizsitalt egy kis lábosban, majd adj hozzá némi fahéjat.

Piríts diót (ne legyen égett!), majd aprítsd finoman.

Öntsd a fahéjas rizsitalt egy csészébe, majd add hozzá a diót.

A kész ital némi rizssziruppal édesíthető.

 

Lökést adó:

Forró almalé friss gyömbérrel és egy csipetnyi sóval

Vegyél organikus almalevet, és belőle önts egy csészényit egy kis lábosba.

Adoj hozzá csipetnyi (tényleg csak csipetnyi!) sót, mert az kihozza majd az ital édességét.

Reszelj friss gyömbért, és a levét az ujjaidon átnyomva csurgasd a forró italba.

 

Kávé helyett:

Gabonakávé szójatejjel

A legtöbb boltban kapható gabonakávé, mely származhat árpából vagy akár babokból is

 

Tégy egy nagy kanál örleményt egy nagy bögrébe.

Öntsd fel forró vízzel, majd adj hozzá néhány csepp szójatejet.

 

Ásványi feltöltés

Sós ízű miso-ital

 

Vegyél a legközelebbi bio-boltban némi miso-pasztát.

Egy teáskanálnyi pasztát tegyél egy nagy bögrébe.

Adj hozzá forró vizet, és addig keverd, amíg a miso csomómentes nem lesz.

Végezetül adj hozzá pár csepp friss citromlevet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése