Azt már tudjuk, hogy az idei Sziget „nulladik” napján, augusztus 12-én fellép az Iron Maiden és előzenekarként a Maiden-basszista lánya, Lauren Harris és csapata, majd a Sziget 2008 hátralévő öt napján tapsolhatunk az R.E.M.-nek, de a legendás punkzenekar, a Sex Pistols is koncertezik a Kaiser Chiefs, illetve Róisín Murphy mellett. Bár korábban felröppent az a hír is, hogy Leonard Cohen is a Sziget fellépője lesz (ezt ő maga jelentette be), azonban ezt követően az összes augusztusi koncertjét elhalasztotta. Sajnos.
A Nagyszínpadon az R.E.M. koncertje előtt köszönthetjük majd a világ egyik legkeresettebb rockzenekarának, az eklektikus System Of A Downnak a frontemberét, a libanoni születésű örmény–amerikai Serj Tankiant.
R.E.M. |
Most azonban újabb zenekarokat jelenthetnek be a Sziget szervezői. Már biztos, hogy a Jamiroquai (nevében a „jam” mint örömzene és az „iroquai”, az angol irokéz szavak összetételeként) megtáncoltat majd minket. A kilencvenes évek acid jazz hullámának legnépszerűbb zenekara a Nagyszínpadon lép majd fel. A zenekar nemcsak Nagy-Britanniában, a nagyvilágban, de hazánkban is a funk-soul brotherek és sisták tízezreinek a szívét dobogtatja meg mind a mai napig. Bár az utóbbi években többször szárnyra kapott az a hír, miszerint Jay visszavonul, hogy végre a családalapításra tudjon koncentrálni, az idén ismét lemezfelvételt készít a Jamiroquai, és mindenki örömére ismét koncertezik. Return of the space cowboy!
Jamiroquai |
A világzenei helyszínen a Transglobal Underground Natacha Atlasszal együtt érkezik, de itt lesz a nyugat-afrikai joruba ritmusokat funkkal és dzsesszel ötvöző afrobeat irányzatot megteremtő Fela Kuti legkisebb fia, Seun Kuti is. De mások mellett találkozhatunk még a New York Ska Jazz Ensemble szupergruppal is, ezúttal New York és a világ legjobb skazenészei (a Toasterstől a Skatalitesig stb.) fuzionálnak, és játszanak dzsessz-sztenderdeket ska felfogásban. (NLC)