Aktuális

Zséda sem mindig angyal

A szelídség csak álca? Bizony, olykor a mindig nyugodt, mosolygós Zsédenyi Adrienn is kijön a sodrából, és kiabál a körülötte lévőkkel. Zséda nagyon élvezi az anyaságot, de azt nem tervezi, hogy felhagy a karrierjével.

Zséda nemrég a tőle megszokott kedvességgel mesélt karrierjéről, kisbabájáról és jövőbeli terveiről. A fiatal énekesnő még csak fél éve adott életet kisfiának, Nimródnak, az anyaságot azonban egyre jobban élvezi. Az ifjú anyuka saját tapasztalatai megerősítették azt a nézetét, hogy bár egy kisgyermekről gondoskodni nagyon nagy felelősség, és megviseli az embert, nagyon sok pluszenergiát kap csemetéjétől. Zséda a kialvatlanságot tudja a legnehezebben elviselni, de úgy véli, az anyaság megér minden nehézséget.

Az énekesnő emellett szemlátomást az alakját is tökéletesen visszanyerte.

– Nem tudatos, egyszerűen szerencsém van, de nagyon jól érzem magam a bőrömben.

Zséda az anyaság mellett elmondása szerint dolgozik is, bár csak annyit, amennyit feltétlenül szükséges.

– A szülés után három hónappal vállaltam egy szuperkoncertet is. Magam is meglepődtem, mennyire könnyen ment. Természetesen senki sem kényszerített – árulta el az énekesnő. – Addig, amíg a munkám és a kisgyermekem körüli feladatokat tökéletesen el tudom látni, csinálom, de abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy a kisfiamnak hátránya származhat ebből, abbahagyom.

Az énekesnő ezután elmondta, nagyon fontos neki a hivatása, így örül, hogy folytathatja karrierjét. – Ez a hobbim is. Szeretem.

A Cool stúdiójában Zséda elárulta, egyelőre nem terveznek több csemetét. Annál több koncertet, hiszen május elsejétől újra koncertkörútra indul. – Továbbra is ugyanaz a légkör fogadja majd a koncertre látogatókat – tette hozzá Zséda, hiszen mint tudjuk, az énekesnő hazánkban a megszokottól eltérően nagyon odafigyel a részletekre, és egyedülálló látványelemekkel kedveskedik rajongóinak.

– Jó tanáraim voltak, így a régi idők nem múltak el nyomtalanul – utalt itt színésznői múltjára.
Végül Leo meglepő dolgot derített ki. A műsorvezető kérdésére Adrienn elárulta: bár mindig nyugodtnak látják az emberek, előfordul, hogy kiabál. – Volt már ajtócsapkodás és törés is. De ezt nem kell az embereknek látniuk. Én énekesnő vagyok, a dalaimban érezhető igazán az, ami én vagyok. (Cool TV)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top