Aktuális

Dobrády Ákos kopasz, kék színű hajjal

Dobrády Ákost évek óta először láthatták hajkoronával a fején a Danubius Rádió előtt nézelődő járókelők. A kiváló zenész Rákóczi Feri és Lovász Laci vendége volt, és bár kopaszon érkezett, színes frizurával távozott…

A szokásos beszélgetésnek indult Dobrády Ákos reggeli interjúja a Danubius Csiliben, de Lovász Laci nem bírt magával. Laci mindig is híres volt arról, hogy nincs olyan kérdés, amelyet félne feltenni. Most ismét rámenős lett, Dobrády Ákos pedig belement a játékba.

A rádiós arról érdeklődött a zenésztől, hogy létezik-e egyáltalán olyan fotó, amelyen hajjal látható, vagy mindig is kopasz volt. Ákos elmesélte, hogy gyerekkora óta tar fővel éli az életét. Több sem kellett a két rádiósnak, lefogták az énekest, és két filctollal remek frizurát rittyentettek neki. Miután Ákos érezte, hogy nincs értelme ellenkezni, belement a játékba, és könyvhajat, azaz középen kettéválasztott frizurát rendelt.

– Ákos elmesélte, hogy 16 éves korában kezdett el kopaszodni, majd a katonaság alatt letolták egy nullásgéppel a haját, ezek után azonban úgy megszokta, hogy így maradt. Nem lehet mindenkinek olyan szép dús haja, mint Lovász Lacinak vagy nekem, de próbáltunk rajta segíteni, hogy legalább átmenetileg kicsit emlékezhessen arra, milyen, ha valakinek haj van a fején – mesélte Rákóczi Feri nevetve. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top