Munka vagy kapcsolat?

Kedves Soma!

A párommal öt éve vagyunk együtt, három éve együtt is élünk. Kb. másfél éve munkahelyet váltott, és számomra itt kezdődtek a problémák. A főnöke folyamatosan ellenem, illetve a kapcsolatunk ellen hangolja. Gyakran panaszkodik nekem emiatt a párom, hogy állandóan azt hallja, hogy a nők csak hátráltatják a férfiakat a munkában, nem szabad lekötnie magát, legyen egy-két szexpartnere, de semmi több! Ez nekem is és a páromnak is nagyon rossz. Sokat veszekszünk, veszekedtünk emiatt, és már nagyon elegem van.
Minden hétvégén, gyakran hétköznapokon is elmennek, beülnek egy szórakozóhelyre, és ha a párom azt mondja hajnali 2-kor, hogy „na, srácok, megyek haza, mert már fáradt vagyok”, rákezdi a főnök a szokásosat, vagyis ellenem és a kapcsolatunk ellen beszél. Igazából kissé az is zavar, hogy mindig buliznak, mert így rám, illetve kettőnkre nagyon kevés ideje marad. Mivel nem akarok újabb vitát szítani, ezért inkább már nem is szólok. Természetesen a párom nagyon szereti a munkáját, és én sem szeretném, hogy otthagyja a munkahelyét. Valami megoldást szeretnék találni arra, hogy ne őrlődjön tovább a főnöke és köztem.

Válaszodat előre is köszönöm!

Erika

Kedves Erika!

Az élet mindig oda „kóstol be”, ahol a gyengéink vannak. Nem tudom (nyilván nem is tudhatom), a párod mennyire befolyásolható ember. Mindenesetre a sors most ezt a tulajdonságát tette próbára.
Hirtelen beugrott egy kineziológiai oldásom során felmerült mondat, amelyet (bizonyos akupresszúrás pontokat és energiapályákat ütögetve) heteken át mantráztam: „Minden külső visszajelzéstől függetlenül tisztában vagyok az értékeimmel.” A kedvesed helyzetére vonatkozóan ez így hangzana: „Minden külső behatás mellett is tisztában vagyok az értékrendemmel.”
Ha ő most behódol a főnökének, az azt jelenti, hogy a főnök a fölérendelt (és itt nem az egzisztenciális alaphelyzetről beszélek), ő pedig az alárendelt. Ez az a helyzet, amikor a saját energiájával táplálja a főnökét.
Ezúton ajánlom Eric Berne idevonatkozó könyvét, Emberi játszmák címmel. A könyv a társas érintkezést vizsgálja, elemzi és kategorizálja, szinte kivétel nélkül a gyermekkorba visszavezetve mindennek az alapját. Az embernél három énállapotot különböztet meg, különböző szempontok alapján: szülő, gyermek és felnőtt. Berne azt mondja, hogy minden pillanatunkban szülői, felnőtt vagy gyermeki énállapotok jutnak kifejeződésre. Az egyének, ha különböző fokú készséggel is, de képesek átváltani az egyik énállapotból a másikba.

De mit is jelent ez? Mindenkinek vannak vagy voltak szülei (pótszülei), és így mindenki magában hordozza az énállapot olyan készletét, amely újratermeli a szülők énállapotait (úgy, ahogyan az egyén érzékelte őket). Ezek a szülői énállapotok bizonyos körülmények között aktivizálódhatnak. A felnőtt énállapot lényege az, hogy mindenki képes objektív adatfeldolgozásra, ha a megfelelő énállapot lép működésbe. A gyermeki énállapoté pedig az, hogy mindenki magában hordoz rögzült maradványokat, amelyek szintén csak bizonyos körülmények között lépnek működésbe.

Leegyszerűsítve:
1. A szülőkére hasonlító énállapotok.
2. Autonóm módon, a valóság tárgyilagos értékelésére irányuló énállapotok.
3. Archaikus maradványokat képviselő, korai gyermekkorban rögzült, de még mindig aktív énállapotok.

De miért is mondtam el mindezt? Mert a párod és a főnöke között az úgynevezett keresztezett tranzakció jött létre. Itt a felnőtt (főnök) beszélget a gyerekkel (párod). Nyilván az lenne a jó, ha két felnőtt beszélhetne egymással.

Ha felnőttek beszélgetnének egymással, ebben az esetben ez így zajlana:
A főnök elmondja, hogy véleménye szerint a nők csak hátráltatják a férfiakat a munkában, nem szabad lekötnie magát, legyen egy-két szexpartnere, de semmi több.
Erre a párod: „Önnek bizonyára megvan az oka, hogy ezt mondja. Nyilván negatív élmény, csalódás lehet a háttérben. Én úgy gondolom, hogy nem törvényszerű, hogy ez mindenkivel megtörténjen. De ha meg is történik, szerintem jobb feldolgozni, elengedni a történteket, és újra bizalmat adni a másiknak. Én nem szeretnék megkeseredett ember lenni. Öt éve élek a párommal, és teljes mértékben, kölcsönösen megbízunk egymásban. Én hiszek a párkapcsolatokban, nem futó kalandokra vágyom.”
És ha a főnök ezután is hajtja a megkeseredett, csalódott szövegét, akkor kedvesen annyit mond neki az én képzeletbeli felnőttem, hogy: „Megértem, hogy a keserű tapasztalatok ezt mondatják önnel, de számomra ezt nem jó érzés hallgatni. Én más véleményen vagyok.”
Ha pedig ezt nem érti meg a pasi, az azt jelenti, hogy a kedvesedben partnerre talált. (Itt érdemes lenne elbeszélgetni, és kívülről is megláttatni a pároddal a saját édesapjával való viszonyát.) Nekem biztosan nem lehetne folyamatosan szkreccselni a saját sérüléséből fakadó nagy igazságokat. Én nem adnám oda a figyelmemet (azaz az energiámat) egy ilyen helyzetben senkinek.

Jelen esetben úgy tűnik, hogy a főnök egyfajta apafigurát tölt be a párod életében. (Ez teljesen klasszikus, tipikus eset.) Tehát a főnök mint apa okítja a fiát az életre, és úgy tűnik, a párod erre vevő, hiszen keresi a társaságát, és nem tudja leállítani. Ezért mondtam azt, hogy ez egy keresztezett tranzakció. Amit nyilván azért vonzott be a társad, mert ebben kell fejlődnie (és felnőnie).
Egész egyszerűen meg kell, hogy lássátok: annak lehet nyomni a „rizsát”, aki erre vevő. Ha erős felnőtt férfi lenne, akkor mindez nem befolyásolhatná őt. Gondolj bele: ő rendszeresen végighallgatja az ellened és a kapcsolatotok ellen szító szöveget. A kérdés az, hogy vajon MIÉRT? Miért teszi ezt? Nem tud nemet mondani az „apának”? Attól tart, hogy ha elzárkózik a szövegeléstől, akkor kiesik a pikszisből? Ezekre a kérdésekre kellene, hogy a párod MAGÁNAK is őszintén tudjon válaszolni! Erről beszélgess el vele. Ne légy támadó, sokkal inkább ítélet nélküli, nyitott, kíváncsi! (Akárcsak egy jó pszichológus.) Ezzel segítheted őt!
No meg indirektben a Hellinger-terápiával. Nemcsak a saját problémánkra kérhetünk családállítást, hanem közeli hozzátartozóinkéra is. (Már írtam, hogy én először az egyik öcsém problémáját vittem el, ily módon kívántam neki segíteni, és sikerült is.) A legjobb persze az lenne, ha ő maga lenne nyitott arra, hogy az önismeret útját járva szembenézzen saját magával, és azzal, mi az, ami fenntartja ezt az egész játszmát, amelyben ő az alárendelt, befolyásolható kisfiú.

Azt írod, az is kissé zavar, hogy mindig buliznak, mert így kettőtökre nagyon kevés idő marad, és már nem is szólsz, mert nem akarsz újabb vitát. Ezt konfliktuskerülésnek hivják. Nem jó dolog. Ezzel ugyanis a következőt éred el: ahelyett, hogy az elején lefektetnéd az alapokat (hogy mi az, ami nélkül nem tudod elképzelni a kapcsolatotokat), nyelsz egyet. Ezzel azt üzened neki, hogy oké, mindez jól van így. Aztán amikor betelt a pohár, robbanni fogsz (ez így működik), ő pedig nem fogja érteni, hogy mi ez a hirtelen, radikális megnyilvánulás. Ekkor bebizonyosodik a főnök igazsága: a nők csak hátráltatják a férfiakat.
Igenis meg kell beszélni azt, hogy egy párkapcsolat nem működik közös élmények, rendszeresen kettesben töltött intim együttlétek nélkül. Erről már nagyon sokat beszéltem. A kapcsolatot éppúgy ápolni kell, mint egy szobanövényt, különben kiszárad. El kell mondani a párodnak, hogy te tudod és érzed, hogy igaz az a sok-sok ember tapasztalatából leszűrt tény, hogy nagyon fontos a jó párkapcsolathoz mindaz, amit fentebb leírtam.

A legszebb emberi tulajdonságok között van a megértés és az elfogadás. Ezek alapvetően anyai, női minőségek. Sokszor beszélek erről az előadásaimon is. De ez nem a bárgyú „mindent ráhagyok a másikra” hozzáállást jelenti! Jelen esetben azt, hogy megérted, hogy megvan az oka annak, hogy a párod most így viselkedik. (Az apjával való kapcsolatát érdemes akár közösen, de ha nyitott rá, akár szakemberrel együtt is analizálni.) Alázattal, türelemmel és szeretettel kell rámutatni arra, hogy ez sem neki, sem a kapcsolatotoknak nem jó. Bölcsen és nőiesen segítsd őt hozzá a felismeréshez. Ez pedig már a te fejlődési és tanulási lehetőséged! Ezen a ponton te elemezd végig a saját szüleid között folyó kommunikáció és interakció minőségét, milyenségét! Figyeld meg, mi az, amit nagyon nem akarsz lemásolni, és mi az, ami példaértékű számodra! Ez mind az önismeret része. Bár elmondta volna mindezt nekem valaki húsz évvel ezelőtt! Istenem, automatikusan, gondolkodás nélkül másoltam a sok hozott mintát…

Neked van választási lehetőséged, élj vele! Éberséget és sok-sok erőt hozzá!

Soma Mamagésa